Borvilág

A napfényes Kalifornia

Mint ismeretes, Kalifornia adja az USA bortermelésének 90%-át, és önmagában is a világ 4. bortermelő országa. Európai ésszel szinte felfoghatatlan méretű vállalkozások kezében van a mennyiségi bortermelés jelentős része, ugyan- akkor a butik- vagy garázsborászatok divatja is innen terjedt el. Van néhány kultikus státuszt elért bor ebben az államban, amiért a megszállott gyűjtők több pénzt …

Szőlőfajták sokszínűsége az Amerikai Egyesült Államokban

Az USA mai területét korábban szinte csak az őshonos szőlőfajták és később számos hibrid jellemezték. A vitis viniferából készített borhoz szokott ízlésű embereknek az amerikai szőlőből készített sajátos „rókaízű” bor nemigen ízlett. Nem csoda hát, hogy mára néhány egzotikus nevű szőlő mellett szinte kizárólag világfajtákból készítenek borokat az USA- ban. A többit meghagyják szőlőlének és …

Észak-Görögország rejtett kincsei

Az ország északi régiójában meglehetősen hűvös az éghajlat, a termőhelyek elhelyezkedése pedig igen változatos. Sok szőlőskert található viszonylag magasan a tengerszint felett. Itt elsősorban vörösbort termelnek.

Az ouzón és gyroson túl: Görögország borai

A több évezredre visszanyúló szőlőművelési múltja ellenére a görög borok nemigen ismertek az ország határain kívül, leszámítva talán a kuriózumként számon tartott fenyőgyanta ízű retsinát, a mézédes, erősített mavrodaphné vörös „mazsolabort”, no és az amforába zárt Metaxa (nem „metaksza” ahogy hazánk fiai leginkább ejtik, hanem metaha) brandyt.

Észak-Portugália több mint a Douro-völgy

Az országnak ezen a részén találunk néhány igen jelentős régiót. A DOC/DOP Vinho Verde (vinyu verde) Portugália legnagyobb borvidéke (szőlőterülete mintegy 35 ezer ha).

Az év legolvasottabb cikkei a Vinoporton

2019 eseménydús boros év van, ez jól látszik a szokásos év végi válogatásunk sokszínűségén. Az itt listába szedett cikkek mit sem veszítettek aktualitásukból.

KÖZELGŐ ESEMÉNYÜNK
Már csak 6 nap!
Jegyvásárlás

Winelovers TOP 100: a legjobb gyümölcshangúlyos vörösborok

2026. nov. 12. · 18:00 · Winelovers Wine College
Jegyet veszek
Tanulj a borokról

Őszi kurzusok a Winelovers Wine College-ban

Alapozó tanfolyamok, mesterkurzusok, borász kóstolók is várnak
Kurzusok
Kapcsolódó borok

Irány a webshop

Irány a webshop
Winelovers100 Magazin

Megjelent a Winelovers 100+ magazin

Magyarország 100 legjobb bora és a mögöttük álló történetek egy magazinban.
Lelőhelyek
Rendeld házhoz

A Winelovers Top 100 borai a webshopban

Megnézem
Friss WWA eredmények

2026 díjazottak

Megvannak a Winelovers Wine Awards 2026 díjazottjai – nézd meg a győztes borokat!
Eredmények
FRISS TERMÉS