fotó: cellarpass.com
Az is igaz azonban, hogy pl. a cabernet sauvignon fajtaborként talán sehol nem képes olyan szép formát mutatni, mint itt: Médoc- ban a házasítás szükségszerűség, a szélsőséges éghajlat miatt. Itt ez a fajta önmagában is megáll a lábán, s olyan tulajdonságokat mutat, amit az Óvilágban csak nagyon ritkán.
Másik oldalról szemlélve szomorú tény, hogy a kaliforniai bor- ízlés-terror kedvezőtlenül telepedett rá az európai bortermelésre is: a fineszt, a komplexitást, a terroir-jelleget elfedni látszik az egyedül üdvözítőnek tartott koncentráció, a túlérett alapanyag, az új kis tölgyfa hordóból eredő, sokszor mindent elfedő illat és íz. Európában is sokan az amerikai borpápák 100 pontjára vágynak.
Ha hivatalosak akarunk lenni, az USA-beli Kalifornia bortörténelmének kezdete 1847. Ekkor csatolták az Egyesült Államokhoz Alta-Californiát. De az igazság az, hogy ezen a területen, pontosabban San Diego környékén a ferences szerzetesek, misszionáriusok már 1770 körül eltelepítették az első vitis vinifera tőkéket, mert az őshonos fajták (vitis californica és vitis girdiana) nem voltak alkalmasak borkészítésre. Ez a rend 1823-ra már a lényegesen északabbra lévő Sonoma vidékére is eljutott. Nem sokkal ezt követően megjelentek az első kereskedelmi forgalomra szánt bor termelését célzó ültetvények is.
Az 1849-ben kitört aranyláz kapóra jött a még csak bimbózó bortermelésnek, hiszen tízezreket kellett itatni. A letelepedett idegenek pedig igyekeztek meghonosítani saját megszokott szőlőfajtáikat, szőlő és bortermelési szokásaikat. Az alkoholtilalom az egész országhoz hasonlóan Kaliforniában is igen jelentősen visszavetette a bortermelést. Nagyobb károkat okozott, mint a filoxéra és a Pierce-betegség együttvéve. 1933-tól, a tilalom visszavonásától egészen a múlt század 60-as éveiig a bortermelés központja a Central (vagy San Joaquín) Valley volt és inkább olcsó, csapnivaló minőségű erősített- és olcsó „kancsós borok” (jug wine) készültek.
A kancsós bor akkoriban az USA-ban az olcsó asztali bort jelen- tette, amit tipikus füles, kancsóformát idéző nagyobb palackokban árultak főleg a termelő kocsmájában. Sokszor azonban csak egy általános címke került rájuk, így kereskedők saját név alatt hozták forgalomba. Érdekes, hogy a 60-as évektől, amikor az „amik” minőségi borokat kezdtek inni, a „kancsós bor” felértékelődött – kis pénz, jó minőség -, majd a 80-as évektől kezdve inkább csak fajtaborok palackoztak ezzel a módszerrel.)
Ezt követően azonban a virágkor jött el: máig növekszik a szőlővel betelepített területek nagysága, a korábbihoz képest több mint háromszorosára nőtt! Az elképzelhetetlen méretű pincészetek mellett sokasodnak a butik- vagy garázsborászatok (bormanufaktúrák vagy kézműves borászatok) is, amelyek gyakran fajtaborokat vagy ún. „meritage”-okat (bordeaux-i házasításokat) készítenek.
A minőségi bortermelés felé tett lépés figyelemreméltó, még a gigantikus kommersz borászatok is jelentős összegeket fektettek be a jobb és − kétség ne legyen – a több profitot hozó borok előállításának érdekében. Ennek ellenére mostanában több borászat eladó Kaliforniában, mint bármikor az elmúlt 30 esztendőben!
Az Amerikai Egyesült Államok délnyugati partvidékén, a Csendes-óceán partján, észak-déli irányban, mintegy 1240 km hosszban húzódó Kalifornia Állam szinte teljes hosszúságában találunk szőlőültetvényeket. Egy ekkora államban az éghajlati viszonyok jelentős eltéréseket mutatnak, hiszen ez a terület az északi szélesség 32. és 42. foka között található. Van azonban egy közös tényező: a szőlő tenyészidőszakában jelentkező csapadékhiány.
Elég csak az utóbbi évek pusztító nyári bozót- és erdőtüzeire gondolnunk. Ezt ellensúlyozva a csepegtető vagy az esőztető öntözés szinte mindenütt elterjedt, különösen a Central Valley ültetvényein.
fotó: idealwinecompany.wordpess.com
Érdekes, hogy Kaliforniában nem is annyira az ültetvények tengerszint feletti magassága a meghatározó, mint az óceántól való távolságuk, illetve, az ültetvények és az óceán közötti hegyek magassága. Minél magasabbak, annál kisebb az esély a szárazföld belsejében az igen magas nappali hőmérséklet mérséklésére, és a szőlő növekedésének kedvező irányú befolyásolására.
A Csendes-óceán itt (legalább is az állam északi részén) olyan hideg, hogy a partközelben minden meleg napon hatalmas páratömeg (ködfelhő) halmozódik fel. Amikor a hőmérséklet a szárazföld belsejében meghaladja a 30°C fokot, a felszálló légmozgás a tenger felől utat enged e párás-nedves légtömegnek, így hűsítve a levegőt (és oltva valamelyest a növények „szomját”).
A nyugat-keleti völgyek akár száz km-re is elvezetik az óceán páráját a szárazföld belsejébe. Különösen jól megfigyelhető e jelenség San Francisco környékén, az öböl vidékén. Mindenki látott már képeslapot, filmet, ahol a gigantikus Golden Gate-híd pilonjai vagy maga a híd előtűnik az öböl ködtengeréből.
Mint ismeretes, Kalifornia adja az USA bortermelésének 90%-át, és önmagában is a világ 4. bortermelő országa. Európai ésszel szinte felfoghatatlan méretű vállalkozások kezében van a mennyiségi bortermelés jelentős része, ugyan- akkor a butik- vagy garázsborászatok divatja is innen terjedt el. Van néhány kultikus státuszt elért bor ebben az államban, amiért a megszállott gyűjtők több pénzt képesek adni, mint a spekuláció okán már minden elképzelt árszintet felülmúló médoc-i nagy château-k presztízsborainak egy-egy palackjáért. De tudjuk, Kalifornia sok szempontból az extremitások országa.
