Borvilág

Lazítanak a törvényi szabályozáson

Oregon állam arról volt híres – pinot noirjai mellett -, hogy szigorúbb szabályozást követelt meg borászataitól az Egyesült Államok egész területére vonatkozó általános borkészítési törvényeknél. Az oregoniakat mostanában azonban már kellemetlenül szorítani kezdték a harminc évvel ezelőtti lejegyzésükkor még megfelelő előírások, így ez év októberében enyhítéseket vezettek be.

Az alapgondolatról

Először is ez nem az én blogom, hanem a miénk. Nekem az a feladatom, hogy elindítsam a beszélgetéseinket, azonban nélkületek nem ér semmit az egész rendszer! Igazából én jól el vagyok egyedül itthon, ráadásul a barátaimnak már eddig is folyamatosan osztottam az észt. Ezért az egésznek csak akkor van értelme, ha vannak közös céljaink, és …

Pécs, vizek, Nyitott Pincék Napja

Ahogy egyre közeledik a szilveszter valószínűleg mind többen gondolnak az elkövetkező esztendőre. És ezzel nemcsak mi magánemberek vagyunk így, a nagyobb szervezetek esetében is itt az idő, hogy átvegyék, mit is szeretnének megvalósítani jövőre. A Magyar Turizmus Zrt. az év vége közeledtével nyilvánosságra hozta 2008-as marketingtervét, tekintsük tehát át ennek a borturizmust, vendéglátóipart érintő legfontosabb …

A fene akar borász lenni!

Ilyen helyeken komoly hitvallások szoktak állni hegyekben az ősi földekről, családi birtokokról, hullámzó szőlőtáblákról, szüreti mulatságokról, a nagypapa kérges tenyeréről és a vasárnapi családi asztalon deresen csillogó, háziborral töltött kancsókról, szunyókáló nagymama poharában megmaradt bor kihörpintéséről, meg hasonlókról. No, erre most ne is készüljetek! A súlyos valóság, hogy mindig is vegyészmérnök akartam lenni, zsigerből benne …

Karácsony után…

Mivel elsők között kerültem fel a blogra, szinte kötelezőnek érzem, hogy írjak valami újat. Najó, nem igaz, nem kényszerít erre senki. Csak egy kis bejegyzés a minden napokból… Pár napja még a karácsonyi asztalnál ültünk a családdal, vidám mosoly, szeretet, finom fehér bor… Aztán most itt ülök az irodában. Írok. Nem meglepő. A téma viszont …

Bevezető

Mert a borról beszélni az étel nélkül nemhogy hiányos, hanem egyenesen értelmetlen és hamis. Hosszú távon pedig maga az alkoholizmus. A bor nem egy műtárgy, nem egy elvont ideálhoz kell hasonulnia. Nem az a cél, hogy minden bort egy képzeletbeli 100 pontos tökéletes borhoz mérjük, és kevésnek találjunk, mert lehetne egy kicsit testesebb, vagy lehetne …

Bevezető Champagne világába 4. rész

A cikksorozat apropóját – mint azt már az első részben is leírtuk – az adta, hogy Denis Roland-Billecart Budapestre látogatott november folyamán. Érdekes dolgokat tudtunk meg tőle saját champagne filozófiájáról és pincészetük történelméről. Azért gondoltuk, hogy érdemes lenne először a háttérbe nézni, hogy így értelmezhetőbbé és érdekesebbé váljon az, ami itt következik.

Kezdetek, avagy a három lépcsőfok

Első lépcsőfok – a család A családom folyamatosan kereste a jó bort. Mindig volt otthon 1-2 karton villányi vörös (Gere, Polgár, Bock… később Malatinszky, Vylyan), esetleg néhány palack tokaji, ünnepi alkalmakra, hogy legyen valami édes kontyalávaló is. A választék itt nagyjából ki is merült. Mindent megkóstoltam, amit lehetett – persze csak mértékkel -, és egy …

Bemutatkozás

Azt hittem, nagyon könnyű blogot írni. Hisz egy újságíró azért választja ezt a szakmát, mert jól tud fogalmazni. Miután végigolvastam a szerkesztőség többi tagjának írásait, rájöttem, hogy bizony nem is lesz olyan könnyű újat alkotni. Főleg egy kezdőnek. Egy laikusnak. A borszakmában kevésbé jártasnak. Mert bár ez egy gasztronómiával foglalkozó weboldal – és hát nőként …

Szent János-napi borszentelés az országban

Van az évben egy nap, amikor a borokra áldás hull az égből. Persze nem elég, ha csak kitöltjük a poharunkba, arra kérni is kell az áldást. Sőt! Ezen a napon a szőlősgazdák borukkal egészen a templomi oltárig mennek. A papi szertartás elvégzése után a frissen megáldott borok tulajdonosai minden hordójukba csepegtetnek, hogy a benne lévő …

KÖZELGŐ ESEMÉNYÜNK
Már csak 2 nap!
Jegyvásárlás

Winelovers TOP 100: a legjobb tanninhangsúlyos vörösborok

2026. nov. 5. · 18:00 · Winelovers Wine College
Jegyet veszek
Tanulj a borokról

Őszi kurzusok a Winelovers Wine College-ban

Alapozó tanfolyamok, mesterkurzusok, borász kóstolók is várnak
Kurzusok
Kapcsolódó borok

Irány a webshop

Irány a webshop
Winelovers100 Magazin

Megjelent a Winelovers 100+ magazin

Magyarország 100 legjobb bora és a mögöttük álló történetek egy magazinban.
Lelőhelyek
Rendeld házhoz

A Winelovers Top 100 borai a webshopban

Megnézem
Friss WWA eredmények

2026 díjazottak

Megvannak a Winelovers Wine Awards 2026 díjazottjai – nézd meg a győztes borokat!
Eredmények
FRISS TERMÉS