Mikulás napi borkóstolón jártunk! Igazán kellemes körülmények között és baráti hangulatban töltöttük el azt a több mint két órát, melyet a borház vendégeként élvezhettünk a Dessewfy utcában.

Miután a múlt héten belekóstoltunk picit a champagne-i gondolkodásmódba és történelembe, most itt az idő, hogy végigvegyünk néhányat a legfontosabb szempontok közül, amelyek meghatározzák Champagne vidékét. Olyan lesz ez kicsit, mintha egy ember esetében végigvennénk, hogy milyen színű a haja, milyen az alakja, az intelligenciája, hogyan kell vele bánni. Hiszen végül is a legtöbb bornak …
A Magyar Borok Évkönyvét egy elszánt kis csapat készíti el évről-évre. Bár, ha úgy vesszük a tartalomért felelős munkatársak körét – amelyet eredetileg Komlósi Amina és Kele István alkot – kiegészíthetjük még a könyvben bemutatásra kerülő borászokkal is, hiszen személyes hangvételű írásaikkal ők is nagyban hozzájárulnak a könyv tartalmához. Ettől az évtől pedig a külsejében …
Találós kérdés: mi az, amikor valahol a nagyvilágban, egy nemzetközi borbemutatón, egy bizonyos asztal körül igen nagy tolongás észlelhető, a többi asztalnál pedig elvétve alig kóstolgatnak, az elhanyagolt termelők pedig szúrós tekintettel néznek a sikeres borász felé? Elárulom, ez a „Szepsy” jelenség… egy része!
November 15-16-án rendezték meg Dijon városában az Effervescents du Monde elnevezésű nemzetközi pezsgőversenyt. A kiosztott 136 medál közül három magyar gazdára talált, a Törley pezsgőinek egy aranyat és két ezüst érmet ítélt oda a hatvantagú zsűri.
Talán nem túlzás azt mondani, hogy sokan Frittmann János személye miatt jegyezzük egyáltalán a Kunsági borvidéket. Azzal, hogy őt választották az Év Borászává, nem egyszerűen egy szakembert ismertek el, hanem jövőt szavaztak az eszmének, a vidéknek is, amelyet képvisel. Hiszen nem lehet könnyű állandóan újra felvenni a kesztyűt, és harcba szállni az előítéletekkel, amelyekkel általában …
Sauternes. Ha ezt a szót valaki meghallja a nemzetközi borvilágban, egyből a világ legtökéletesebb édes borára asszociál (ők még nem tudják, hogy ez igazából a világ második legjobb desszertbora). Nem csak az édességével hódít, hanem a hihetetlen egyensúlyával és komplexitásával is. Elegáns és tökéletes.
Benedek Péterrel nem nehéz szót érteni. Nem hiszem, hogy előfordult már vele, hogy egy új ismeretséget követő beszélgetést ne úgy zárt volna le, hogy aztán majd gyere el, és kóstold meg a boraimat a pincében. Tele van lendülettel, lelkesedéssel és a tanulási iránti vággyal. Sok mindennel kísérletezik még, keresi a maga útját. Megtiszteltetés számunkra, hogy …
Azon ritka eseménynek lehettünk tanúi egy kellemes novemberi estén, amikor is a „hegy ment Mohamedhez”. A Tokaji Bormíves Társaság Egyesületének borászai néhány órára Budapestre varázsolták Tokaj-Hegyalját, vendégül látva mintegy másfélszáz borkedvelőt, bemutatva, miképp válik az elgondolásból valóság. Megízlelhettük a palackba zárt filozófiát.
Hamvas Béla száztíz éve született, ebből az alkalomból tőle választottak mottót a negyedik alkalommal megrendezett esemény szervezői. A rendezvény célja az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő magyar újborok egy helyen történő bemutatása, valamint a hazai kézműves sajttermelők felvonultatása. November végén a Gerbeaud Ház adott otthont a bor- és sajtkóstoló mellett az újborok versenyének, valamint az adventi …