István előad, kóstoltat, a többieket, pedig megüti a guta. Szerényen, egyszerűen, minden kérdésre válaszolva, akárcsak a pincéjében, amikor híres borisszáknak, vagy az eddig rendes tokajit még soha sem kóstoló földi halandónak tart bemutatót.
A „Szepsy” jelenség alapja a mérhetetlen alázat a termőfölddel és természettel szemben. Erre épül egy ugyancsak erős bázisokon nyugvó kutatómunka, és sokszor meditálás szintű mindennapos gondolkozás a folyamatok megértése érdekében. Mindehhez társul az irigylésre méltó bátorsága a változtatások bevezetéséhez.
A jelenség eredménye az a néhány fajta bor, amelyeket soha semmilyen minőségi kritika nem érhet, hiszen nem találni fogást rajtuk.
Nem is olyan régen, azon filozofáltunk, hogy milyen érzés 100 pontos bort kóstolni. Azt találtam mondani, hogy olyankor az ember lelkileg mindenképpen, némely esetben pedig még a gravitációt is leküzdve, testileg elemelkedik a földtől. Idén nyáron pincekóstolón voltam Istvánnál. Éppen a 2006-os aszú egyik összetevőjét mutatta, amikor megtörtént velem a csoda. Szólni nem tudtam, elcsukló hangom alkalmatlan lett volna bármilyen értelmes szó kimondására. Emlékezetemben viszont örökké megmarad a pillanat.
Szepsy bort kóstolni életérzés!
Találós kérdés: mi az, amikor valahol a nagyvilágban, egy nemzetközi borbemutatón, egy bizonyos asztal körül igen nagy tolongás észlelhető, a többi asztalnál pedig elvétve alig kóstolgatnak, az elhanyagolt termelők pedig szúrós tekintettel néznek a sikeres borász felé? Elárulom, ez a „Szepsy” jelenség… egy része!
_1.jpg "Must, verjus, szőlőlé – a szőlő alkohol nélkül")
