Vajon finomabbak-e az organikus borok?

Több ezer palack bort teszteltek Kaliforniában, annak érdekében, hogy feltárják, van-e összefüggés az organikus és biodinamikus megjelölés és a borok minőségi megítélése között.
Az ökológiai címke megjelenése a borokon tulajdonképpen egy új hulláma a környezetvédelmi politikának, amelynek célja a sokat emlegetett környezettudatos magatartás követése mind a cégek mind pedig a fogyasztók részéről. Egy környezettudatos vásárló így nagyon egyszerű helyzetben van: megragadja az öko címkével ellátott terméket a polcról, szívét pedig máris melegség járja át, hogy tett valami jót a környezetéért. 
A zöld termékek sokszor ugyan egyfajta előnyt élvezhetnek a hagyományosakkal szemben, hiszen rengeteg pozitív élettani hatással rendelkeznek, ugyanakkor gyártási folyamatuk számos olyan nehézséggel jár, ami alacsonyabb minőséget produkálhat. Ebből következik, hogy a fogyasztók egy része hajlamos a környezetbarát termékeket egy gyengébb minőséggel párosítani. 
A jelenlegi kutatás tulajdonképpen a környezetbarát termelés és a termékek minőség közötti kapcsolat megértésére irányul.A kutatás során a borágazatot tesztelték. A dolgozat központi gondolata, hogy van egy valamilyen logikai kapcsolat az ökológiai magatartást tanúsító termékek és a borról kialakult vélemény között. Annak érdekében, hogy a kérdésre választ kapjanak, a Kaliforniai Egyetem kutatói közel 75 000 üveg kaliforniai bort teszteltek, az 1998-as évjárattól az 2009-esig, több mint 3000 borászattól. Mivel a kutatás, csak a kaliforniai borrégióra terjed ki, ezért adatai nem tekinthetők reprezentatívnak.
 
 
A tanulmány szerint, a borágazatban akkor beszélhetünk környezetbarát magatartásról, amennyiben az adott borászat, biodinamikus vagy organikus eljárást folytat a borkészítés és szőlőtermesztés során.
 
A biodinamikus gazdálkodás picit túlmutat még az organikuson is, nem használnak vegyszereket, és egyéb gyomirtó anyagokat, egy kicsit spirituális nézetre vall. Ez a módszer teljes mértékben szakít a mesterségek vegyi anyagok használatával, és a természetességet helyezi előtérbe.
Az organikus és biodinamikus borok minőségének megítélését nagymértékben befolyásolja többek között az is, hogy a válaszadók a tesztet megelőzően kóstoltak-e már ilyen típusú borokat. A kutatás eredményeiből kiderült, hogy organikus borokat már kóstoló fogyasztók 55 százaléka értékelte őket nagyon pozitívan. Azoknak a fogyasztóknak pedig, akik korábban nem kóstoltak organikus borokat, mintegy 31 százalékuk formált pozitív véleményt a borokról.  A kutatás hipotézise tehát beigazolódott: valóban erős kapcsolat áll fenn a bio megjelölés és a borok minősége között. A megítélésben olyan tényezők is szerepet játszanak, mint például az, hogy vörös, fehér, rosé illetve desszertborról van szó. Egyedül a vörösboroknál tapasztalható csakis erős, pozitív szignifikáns kapcsolat a környezettudatosság és a bor minősége között. Erős, negatív kapcsolatot eredményezett, amikor a fogyasztók az organikus eljárást folytató, gyengébb minőségű borokat előállító pincészetek borait kóstolták. A kapcsolat irányát és szorosságát tehát számos tényező befolyásolhatja. 
Mivel nem egyértelmű, hogy a bio megjelölés egy hozzáadott értéket képvisel-e a fogyasztók számára vagy sem, ezért nagyon sok pincészet hozza forgalomba organikus és biodinamikus borait úgy, hogy nem tűnteti fel a címkén, milyen eljárással készültek. Hiszen egy-egy rosszabb évjárat, akár negatív képet festhet az organikus és biodinamikus borokról. 
A Kaliforniai Egyetem teljes tanulmányáért ide kattints! 
Csatlakozz

Tetszett a cikkünk? Iratkozz fel hírlevelünkre!

feliratkozásos form

Már csak 12 nap!
Jegyvásárlás

Créme de la Créme: Champagne

2026. okt. 28. · 18:00 · Borkollégium
Jegyet veszek
Tanulj a borokról

Őszi kurzusok a Winelovers Wine College-ban

Alapozó tanfolyamok, mesterkurzusok, borász kóstolók is várnak
Kurzusok
Kapcsolódó borok

Kapcsolódó borok

Irány a webshop
Winelovers100 Magazin

Megjelent a Winelovers 100+ magazin

Magyarország 100 legjobb bora és a mögöttük álló történetek egy magazinban.
Lelőhelyek
Rendeld házhoz

A Winelovers Top 100 borai a webshopban

Megnézem
Friss WWA eredmények

2026 díjazottak

Megvannak a Winelovers Wine Awards 2026 díjazottjai – nézd meg a győztes borokat!
Eredmények
FRISS TERMÉS

Kedvencek a winelovers webshopról