Borvilág

Vince-napi borünnep

A fenti idézet a boros szakmában dolgozóknak nem ismeretlen. No de azoknak, akik laikusok, azoknak talán nem sokat árul el. Pedig Vince napja igencsak kapcsolódik a borhoz. Hagyománya van, amit még a mai napig egyes – mostanában egyre több – helyen az országban felelevenítenek. Pedig Vince, a szent nem is magyar származású volt. Járjuk kicsit …

Hogyan állítsunk össze egy borsort?

Vannak olyan dolgok, amiket alapszabályként emlegetnek. Például a száraztól haladjunk az édesebb, a fiatalabbtól az öregebb, a könnyedebb fajtáktól a testesebbek felé. Tartsuk be a fehér, rosé, vörös sorrendet. Az illatos fajták kerüljenek előre, pezsgőt aperitifként fogyasszunk vagy a menü sor végén…

Kadarka aszú Villányból

Egy aszúbor készítése egy olyan pincészettől, amely korábban nem foglalkozott ezzel a bortípussal, csak a Tokaji borvidéken kívül számít hírnek. És bár ezekre a címkékre nem kerülhet rá az aszú kifejezés, hiszen az csak a tokajiaknak jár, az édes borkülönlegességek iránt érdeklődők valahogy mégis kiszagolják ezeket a különleges palackokat.

A hónap alapanyaga a fokhagyma

Vannak felmentő érvek borgyilkosság vádja esetén? Megosztja az embereket, és nem egyszerűen a szerint, hogy vámpír-e az illető vagy más földi halandó. Vannak akik nem szeretik erőteljes illat- és ízvilágát. Még én sem – aki egyik legnagyobb rajongója vagyok – ajánlanám egy különleges borokat felvonultató étkezéshez alapanyagként. Azonban miután főleg így influenza-szezonban prioritásként szerepel a …

Mi újság Champagne-ban? 2. rész

Sokat beszéltünk már a borvidékről decemberben, úgyhogy mostanra mint kedves ismerősre, tekinthetünk a témára. Itt az ideje azonban újra elővenni, hiszen az elmúlt év végén és az idei év elején elég sok olyan esemény történt, amely érinti a vidéket. Fussunk most ezeken végig! Tegnap elkezdtük a megsemmisített kaliforniai champagne-okkal, majd a 2008-ra prognosztizált áremelkedéssel folytattuk, …

Mi újság Champagne-ban? 1. rész

Sokat beszéltünk már a borvidékről decemberben, úgyhogy mostanra mint kedves ismerősre, tekinthetünk a témára. Itt az ideje azonban újra elővenni, hiszen az elmúlt év végén és az idei év elején elég sok olyan esemény történt, amely érinti a vidéket. Fussunk most ezeken végig! Kezdjük a megsemmisített kaliforniai champagne-okkal, majd a 2008-ra prognosztizált áremelkedéssel folytatjuk, holnap …

Új országok a bortérképen

És mi még azt hisszük, hogy azt nehéz elmagyarázni egy külföldinek, olyan, hogy magyar bor igenis van. És hát indiai borról is hallottunk már, na de Dánia és Namíbia, mint bortermelő ország, talán a legmegszállottabbakra is az újdonság erejével hat. Bár valószínűleg nem készítenek és a közeljövőben nem is fognak olyan mennyiségeket, amelyek megrengetnék a …

Kóstolási technikák a WSET szerint

A kóstolási rendszerek kialakításában a Wine & Spirit Education Trust úttörő szerepet vállalt. Az iskola 1969-ben alakult, képzési szintjei egymásra építkeznek. Az első szint az alapfogalmak tisztázásával foglalkozik, úgymint borfajták, tárolási hőmérsékletek, felszolgálással kapcsolatos fogalmak, alapvető étel-ital párosítási szabályok. A legmagasabb képzési szintjük (4. szint) a Nemzetközi Borakadémikus szint. Ennek keretében a szőlőtermesztéssel, termőterületekkel, borral, …

A vadhúsokról

A Kárpát-medence Európa máig – túlzás nélkül állíthatjuk – vadban leggazdagabb régiói közé tartozik. A vadon élő állatok (szarvas, őz, vaddisznó) húsa sokkal gazdagabb fehérjékben, vitaminokban és ásványi anyagokban, mint bármely házi vágóállaté. Szerény véleményem szerint az sem elhanyagolható, hogy mindenféle növekedési hormontól és egyéb oltóanyagtól mentes. A leírtakból következik, hogy a vadhús fogyasztása nagyon …

Bemutatkozunk 12. rész

Bálint Lászlónak abban a luxusban van része, hogy számára a bor nem főállás. Most lehet, hogy sokan arra gondolnak, „Nahát, itt egy hobby-borbarát osztja nekünk az észt”. A helyzet nem teljesen így néz ki, ugyanis a borszakmán belül is sokan elégedettek lehetnének magukkal, ha annyit kóstolnának, és képeznék magukat, mint Laci (ha már úgyis tegező …

KÖZELGŐ ESEMÉNYÜNK
Már csak 2 nap!
Jegyvásárlás

Winelovers TOP 100: a legjobb tanninhangsúlyos vörösborok

2026. nov. 5. · 18:00 · Winelovers Wine College
Jegyet veszek
Tanulj a borokról

Őszi kurzusok a Winelovers Wine College-ban

Alapozó tanfolyamok, mesterkurzusok, borász kóstolók is várnak
Kurzusok
Kapcsolódó borok

Irány a webshop

Irány a webshop
Winelovers100 Magazin

Megjelent a Winelovers 100+ magazin

Magyarország 100 legjobb bora és a mögöttük álló történetek egy magazinban.
Lelőhelyek
Rendeld házhoz

A Winelovers Top 100 borai a webshopban

Megnézem
Friss WWA eredmények

2026 díjazottak

Megvannak a Winelovers Wine Awards 2026 díjazottjai – nézd meg a győztes borokat!
Eredmények
FRISS TERMÉS