Az angolszász módszer
Az egyes szintek az elméleti oktatás mellett megfelelő kóstolási képzést is tartalmaznak. Tévedés ne essék, itt most nem egy pontozási rendszer oktatásáról van szó! A többszintesre kialakított kóstolási rendszer kinek-kinek tudása, gyakorlata szerint jelent mankót a borok bírálásához. Továbbá igen hasznos azok számára, akik majdan hivatalos bírálók lesznek egy-egy borversenyen.
A kóstolási rendszereik alapgondolata a borok egyensúlyának elemzése horizontálisan és vertikálisan egyaránt. A horizontális egyensúly három alappilléren nyugszik: sav, alkohol és test képezi a bírálati pontokat. E három pillért úgy kell elképzelni, mint egy háromlábú asztalt, melyre egy kis labdát helyezünk. Ha a pillérek bármelyike nem tartja a lépést a másik kettővel, borul az egyensúly, a labda pedig legurul az asztalról.
Függőleges síkon több aspektusból kell vizsgálnunk a bort. Itt a megjelenés, illat, íz, lecsengés a négy fontos tényező.
A díszítő elemek nem másodlagosak, de a WSET szerint az előbb tárgyalt tényezők mindennél fontosabbak.
A kóstolási gyakorlatok során ezeknek a tényezőknek a bemérését kell gyakorolni. Tekintettel arra, hogy a kóstolás nem a szánkban, hanem az agyunkban történik, tetemes gyakorlással nagyrészt mindenki számára elsajátítható. Tehát nem arra kell törekedni, hogy a vadmálna vagy égett gumi illatot és ízt felfedezzük a borban, hanem az egyensúlyokat kell elemezni, értelmezni.
Érdemes kisebb csoportokban kezdeni, így meg lehet beszélni az észleléseket, közös nevezőre lehet jutni, utána, pedig egyénileg lehet kóstolni, és az egyéni következtetéseket lehet összehasonlítani. A vakkóstolások szerepe megkérdőjelezhetetlen, hiszen olyankor nem a „címkét”, hanem a pohárban levő bort értékeljük. A kóstolási rutin csak igen sok gyakorlás után sajátítható el.
Egyik mentorom néhány éve azt mondta, hogy a megfelelő rutin elsajátításához egy kisebb medencényi bor elfogyasztása szükséges.
Igaza volt!
A kóstolási rendszerek kialakításában a Wine & Spirit Education Trust úttörő szerepet vállalt. Az iskola 1969-ben alakult, képzési szintjei egymásra építkeznek. Az első szint az alapfogalmak tisztázásával foglalkozik, úgymint borfajták, tárolási hőmérsékletek, felszolgálással kapcsolatos fogalmak, alapvető étel-ital párosítási szabályok. A legmagasabb képzési szintjük (4. szint) a Nemzetközi Borakadémikus szint. Ennek keretében a szőlőtermesztéssel, termőterületekkel, borral, párlatokkal, pezsgőkkel, erősített borokkal, borfogyasztással, nemzetközi tendenciákkal kapcsolatos ismeretet kell elsajátítani, dolgozatokkal és vizsgákkal kell számot adni a megszerzett tudásról.
_1.jpg "Must, verjus, szőlőlé – a szőlő alkohol nélkül")
