A legnagyobb olasz borkiállítás és a mennyiségi olasz bortermelés otthona.

Most különösen érdemes kitölteni a kérdőívet, hiszen ez mindössze 10 percet vesz igénybe, és garantált ajándékokkal jár, valamint 1 millió forint értékű nyereményeket sorsolnak ki. Fontos, hogy minél többen részt vegyenek a kitöltésben, hiszen ehhez a borteszthez hasonló nagymintás kutatás nem létezik Magyarországon. Továbbá mivel minden évben elkészül és publikálják, könnyen kirajzolódnak azok a …
A szőlő, valamint a szőlőbogyó kémiai összetételének fejlődésére alapvető hatással van a klíma. Egy-egy borvidék, nagyobb bortermő terület klimatikus viszonyait az határozza meg, hogy milyen nagyobb éghajlati, ún. makroklíma-övbe tartozik. A makroklimatikus öveket alapvetően hő- és fénybesugárzási viszonyaival, csapadék és párolgási viszonyaival, légmozgásrendszereivel jellemezhetjük.
Adottságai különlegesek, jelene változó megítélésű. A mátrai, bükki, egri borvidékek alkotta régió évtizedeken keresztül csak a nagyüzemi, alsó kategóriás, olcsó borokat termelte, holott egyedisége és a hűvösebb klíma adta könnyed, virágos és gyümölcsös tónus valódi borélményt nyújt.
Biztos, hogy előbb-utóbb minden igényes és érzékeny borkedvelő szerez valamilyen tapasztalatot étel és bor dolgában. Mégis nagy a káosz. Nem hiszünk az örök érvényű étel-bor párosításokban. Bármennyire is csűrjük- csavarjuk a dolgokat, az igazság az, hogy bármilyen étel mellé bármilyen bort el lehet fogyasztani. Hogy a hatás nem lesz minden esetben elragadó, az bizonyos.
A meleg rekordokat döntő hétvégén a vendégek lelkesedése töretlen maradt. A pécsi Eleven Borbár, az In Vino Lidia produkció és a PTE SZBKI szervezésében a vendégek szakmai útmutatás és az ültetvény egyedülálló fajtagyűjteménye mentén kóstolhatták végig a Kutatóintézet legszebb tételeit. A PTE SZBKI 1949 óta a Dél-Dunántúl szőlészeti és borászati tevékenységének szellemi központja. A …
Nem csak az olasz bor színe szivárványosan sokszínű, a szőlő, amiből készül is rendkívül változatos
Egy finom bolognai és egy Chianti Classico? Mmm… Jó étvágyat!
A csizma aljában egyre több pozitív meglepetés várja a jó borok kitartó keresőit.
Egy nyári hétköznapon nem is választhattunk volna más programot, mint egy borkóstolót a Kopaszin. De mi is történt az egyik legforróbb délutánon a Café Ponyvaregényben?