Borvilág

5 tudnivaló Villányból: a kikericstől a nagyharsányi ördögig – 2. rész

A villányi borvidék borkultúrája és történelme egyaránt gazdag. A törökverő Savoyai Jenő 26 villányi falu tulajdonosa volt, így a borokból szép jövedelem jutott a veterán katonának. Naponta találkozhatunk a villányi palackok címkéin a Teleki névvel, de tudjuk-e, hogy kinek a neve előtt tisztelgünk, ha elfogyasztunk belőle egy pohárral?

A nyugati világ életérzése: a whisky

A whisky – a borhoz, a konyakhoz és más párlatokhoz hasonlóan – önálló világ, egy elmélyült tudást igénylő kultúra, amelyben a laikus könnyen elvész. Ugyanakkor, valljuk be, globális világunkban talán a legelterjedtebb párlatcsoport.

Az új borjogi szabályozásról

Az átállásra való felkészülést egy egyéves átmeneti időszak segíti, 2021. augusztus 1. és 2022. július 31. között. Ebben az évben még a régi adminisztrációs ügymenetet kell alkalmazni, vagyis az idei szüretet, az újborok elkészülését az új törvény még nem érinti. Egyes dokumetumok címe változik csak, így például szőlő származási bizonyítvány helyett szüreti bejegyzés igazolást kell kérelmezni …

Champagne, pezsgő, habzóbor

A magyar nyelvben nincs külön szavunk az eredeti, Champagne-ban, hagyományos módon, palackos erjesztéssel készített gyöngyöző italra.

Aki ott volt a magyar bor újjászületésénél

A Hilltop főborásza nemrég volt 75 éves, és ezek a kerek évfordulók mindig jó apropók arra, hogy vissza tekintsünk az életünkre. Tőle is azt kértük, hogy meséljen arról, milyen volt az az időszak, amikor a magyar “borforradalom” zajlott, és amelynek ő volt az egyik fontos szereplője.

6 borvidékről mutatjuk neked a kedvenc tételeinket

A nyár az utazásról szól, arról, hogy kilépsz a komfortzónádból, és új helyeket ismersz meg. Ha idén nem jött össze a tengerparti nyaralás, és “csak” itthon barangolsz, akkor is találhatsz álomszép helyeket. Egy biztos: bármerre is jársz az országban, mindenhol kiváló borok várnak. Ezúttal 6 borvidékről ajánljuk a kedvenceinket.

A bükki leányka is oly illatos, mint a mátrai és egri testvérei

A Felső-Magyarország borrégióban az Eger és Mátra mellett megbújó harmadik „kistestvér” a Bükk. Kissé háttérbe szorul, pedig klíma- és termőtalaj-adottságai Eger méltó társává teszik, sőt az elmúlt évtizedekben Eger „szolgálója” is lett, hisz az egri bortermeléséhez a felvásárolt szőlők egy része a bükki borvidékről érkezik.

Öt tudnivaló Villányról: a kikericstől a nagyharsányi ördögig – 1. rész

A legdélebben fekvő és legmelegebb borvidékünk egyben az egyik legismertebb. Amíg a fehérborai a frissességükkel együtt is kerekebb testtel, érett gyümölcsösséggel és lágyabb savakkal örvendeztetik meg a fogyasztót, addig a vörösborai komplex „gyümölcskosár” mellett a fűszeresség magasiskoláját képviselik. Lássunk öt tudnivalót Villányról, ami a borvidéki látogatást még izgalmasabbá teheti.

KÖZELGŐ ESEMÉNYÜNK
Már csak 5 nap!
Jegyvásárlás

Winelovers TOP 100: a legjobb gyümölcshangúlyos vörösborok

2026. nov. 12. · 18:00 · Winelovers Wine College
Jegyet veszek
Tanulj a borokról

Őszi kurzusok a Winelovers Wine College-ban

Alapozó tanfolyamok, mesterkurzusok, borász kóstolók is várnak
Kurzusok
Kapcsolódó borok

Irány a webshop

Irány a webshop
Winelovers100 Magazin

Megjelent a Winelovers 100+ magazin

Magyarország 100 legjobb bora és a mögöttük álló történetek egy magazinban.
Lelőhelyek
Rendeld házhoz

A Winelovers Top 100 borai a webshopban

Megnézem
Friss WWA eredmények

2026 díjazottak

Megvannak a Winelovers Wine Awards 2026 díjazottjai – nézd meg a győztes borokat!
Eredmények
FRISS TERMÉS