Az egészen új koncepció szerint útjának indult sorozat nem csak közösségépítő, de tényleg a borszerető közönségnek szól.

2013 óta a szőlész-borász társadalom képviselői összegyűlnek a Borkonferencián, ahol a borágazat szereplői tartanak érdekes előadásokat és kerekasztal beszélgetés formájában folytatnak eszmecserét „bor” témában. A Borászportál is ott járt az eseményen, amelyet ezúttal az interaktivitás, az érdemi viták és a kóstolók előtérbe helyezésével rendeztek. 1. rész
A hazai gasztronómia fejlődésével mára elengedhetetlenné vált, hogy a vendéglátásban dolgozók széleskörű tudással rendelkezzenek a borokról, képesek legyenek bort ajánlani, ismerjék az alapvető bor-étel párosításokat, az egyes borvidékek főbb stílusait. Ha fejlődni szeretnél, ott a helyed az ingyenes boros képzéseken! Érdemes jelentkezned, ha a hazai turizmusban és vendéglátásban dolgozol, és szeretnéd bővíteni a borral …
A korábbi évek ingyenes borismereti képzéseinek sikere nyomán a bor.hu képzési portálján 2022-ben két képzésre is jelentkezhetnek azok, akik szeretnék elmélyíteni az ismereteiket a magyar borról, a borvidékek kínálatáról.
A borok alkoholtartalma iránti társadalmi hozzáállás változása miatt a borfogyasztás drasztikusan megváltozik majd – BorÉRT Online Borjogi Útmutató
A filoxéra-járvány előtt ugyanis nem volt megszabva, hogy ki, milyen szőlőfajtát telepíthet. A 19. századi leírások alapján akár tíz százalékra is becsülhetjük azt a területet, ahol vörös fajtákat termesztettek. Valójában a filoxéra járvány következtében vált a Tokaji borvidék egyszínűvé. Az 1896-ban elfogadott „A filoxera által elpusztított szőlők felújítására vonatkozó V. törvényczik”, illetve ennek végrehajtási rendelete …
A neszmélyi borászat 2021-ben vezette be megújult, a borfajtáik ízjegyeit egyedi aromakörökkel illusztráló címkéit a Hilltop és a Kamocsay Prémium borokon. A csomagolástervezési szakértőkből, valamint olyan világcégek, mint a Coca Cola, a Moët Hennessy és a Remy-Cointreau vezető munkatársaiból álló zsűri a Hilltop címkék egyediségét, ötletességét és kivitelezését is méltatta. A 30 éves múltra …
A Klasszik Rádió Nyitány Ízlés szerint gasztronómia rovatában az újvilági- és vörös pezsgőkről mesélt Tábor István, a Borkollégium vezetője, az újvilági pezsgőkről szóló mesterkurzus kapcsán.
Különböző korosztályok gyülekeznek a Winelovers kóstoló teremben: sokan egyedül érkeznek, de vannak, akik baráti társasággal. A legtöbben még nem jártak vakkóstolón, és szeretnének többet megtudni erről az izgalmas világról.
Itt is írtunk arról, milyen, amikor a borbírák bőrébe bújhatsz. Hogy miért kihagyhatatlan ez a vakkóstoló egy borkedvelő számára? Itt írtunk róla korábban. Minden szükséges információt megtudsz az eseményről ezen az oldalon. A Winelovers idén a fogyasztókra bízza annak a sauvignon blanc bornak a kiválasztását, amit utána saját címkével forgalomba hoz. A …