fotó: clubvillamar.com
A termőhelyek talaját három jól elkülöníthető típusra oszthatjuk: albariza, arena és barro, bár az utóbbi kettő a szőlővel betelepített területek csökkenésének következtében jelentősségét vesztette. A jerezi ültetvényeken az albariza dominál. Ez a földtörténeti harmadkorból származó talaj rendkívül tömör, magas mésztartalommal, ami jól vezeti a vizet, de meg is tartja a nedvességet. Színe – mint a neve is mutatja – csaknem fehér, amely visszaveri a nap sugarait.
Nagy forróságban összetömörödik, „bezárul”, míg más talajtípusok éppen ellenkezőleg, ilyen körülmények között megrepednek. Ha nedves, akkor sáros és csúszós, ami kiszáradáskor kérgessé, tömörré válik, így késleltetve a kipárolgást. A talajösszetétel sok hasonlóságot mutat Champagne borvidékével. Az albariza főleg a sherry termelés központi területein jellemző, Jerez és a Guadalquivir folyó közti dombos területen. Itt terem a legjobb minőségű szőlő.
A második talajtípus az arena, avagy homok (70% tömör homok, a mésztartalom 10%, vagy még kevesebb). Az arena vas-oxidot tartalmaz, melynek rozsdás-barnás színe van, viszont az altalaja gyakran mészkő. Termékeny és könnyű megmunkálni, de az ott termo borok híján vannak a finesznek. Ezen a talajon ma leginkább moscatel (muskotály) szőlővel találkozhatunk.
A harmadik típus a barro, avagy sötét agyag. Ez a leggazdagabb talaj és főleg a délkeleti vidékek alacsonyabban fekvő földjeire jellemző. Nagy terméshozamot biztosít, a borok testesebbek, de kevésbé jó minőségűek, mint az albariza talajon termett szőlőké.
A területet két, teljesen más karakterű tenger, az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger fogja közre és alakítja éghajlatát. A klímát itt talán forró mediterránnak lehetne nevezni, ahol az éves középhőmérséklet 17–18 °C. A nap az év 300 napján süt. Az éves csapadékmennyiség 600 és 900 mm között van, de rendszertelenül esik. Ez a mennyiség spanyolországi viszonyok között kifejezetten magasnak számít. A nyár forró lehet, akár a 40 °C-t is eléri, de sohasem itt dőlnek meg a spanyol melegrekordok. Elég jelentős eltérések mutatkoznak azonban borvidéken belül is: Sanlúcarban, illetve El Puerto de Santa Mariában, a tenger közvetlen közelsége miatt párásabb és hűvösebb is a levegő, mint Jerezben. A ponientének nevezett erős nyugati szél is közrejátszik ebben. A nyári forróságban a tengeri pára miatt keletkező hajnali harmat jelent felfrissülést a szőlőnek.
A szabályzat három fajtát engedélyez a DO területen, de messze a palomino a meghatározó, amely a terület 90%-át foglalja el. Ezt sok más névvel is illetik, a legelterjedtebb talán a listán. Ez tipikusan olyan szőlőfajta, ami kizárólag ezen a borvidéken hozza a formáját, másutt képtelenség belőle jelentősebb bort készíteni. Életerejét a jerezi albariza talajnak, az itteni klímának köszönheti. A legelterjedtebb változat a palomino fino már márciusban kezd hajtani és szeptemberben van a szüret. Hektáronként 80 hl a hozam. Körülbelül 11 Baumé-fokkal szüretelik, s a must meglehetősen bogyók érzékenysége miatt. A palomino de Jerez, a másik változat, sokkal kevésbé népszerű. Alacsonyabb a hozama, bár jobb cukorgyűjtő és savszintje is magasabb.alacsony savtartalommal rendelkezik. A szőlő héja nagyon vékony, így könnyen megreped, és hajlamossá válik a rothadásra még a szüretet megelőző időszakban. Ha azonban megfelelően kezelik, elég sok kártevőnek ellenáll. Mindig problémát okoz a szüret időpontja: korán történjen, hogy még megmaradjanak a savak, vagy későn, hogy több potenciális alkohol lehessen benne. A szüretelés mindkét esetben kézzel történik a
A pedro ximénez (PX) fajtát nem csak a „sherry régióban”, hanem egész Andalúziában termesztik. Alamis de Pedo Ximén néven is ismert. Jerezben az arena és barro talajú, alacsonyabban fekvő ültetvényeken telepítik. A palominónál lényegesen jobb cukorgyűjtő, és savszintje is magasabb. Miután a szőlőt leszedik, gyakran hagyják a napon száradni, így cukortartalma koncentrálódik. Az eredményül kapott bort gyakran édesítőként használják. Az elmúlt években a sherry termelő régión belül lecsökkent a PX szőlővel telepített területek nagysága és így a szolot és a bort gyakran hozzák vagy Montillából vagy Málagából. Ezt engedélyezi a DO Jerez – Xéres – Sherry szabályzata. A PX azonban nem csak egy szőlőfajta, hanem a belőle készülő elképesztően édes bor neve is. Maradékcukor-tartalma 200 és 250 gramm körül van literenként, de készülnek speciális borok 4-500 gramm cukorral is.
A moscatel is inkább a barro, azaz nehéz agyagos talajon terem. Ez a fajta az alexandriai muskotály. A szüretet követoen ez is a napon aszalódik, az erjedő mustot azután avinálják. A régióban készült muskotályt „de Chipiona” néven emlegetik.
A sherry-vidéktől elválaszthatatlan a brandy készítés, amelyben Spanyolország nagyhatalom. Katalóniában, a La Mancha régióban és a délvidéken is nagy mennyiségben készítik a párlatok barátainak nagy örömére. Az alapbor általában La Manchából, vagy nyugatról, az Extremadura vidékről származik, de az érlelés és a palackozás csak a sherry városokban történhet. Az érlelés itt is solerában megy végbe. A címkén solera, reserva, grand reserva feliratot találhatunk. A grand reserva minimum hároméves érlelést jelent, de e kategóriánál a borvidéki átlag 8 év. A nagy márkák grand reserva brandyjei minimum 14 évesek… A sherry-jelleg azért a brandyken is érződik, hiszen sherrys hordókban érlelik a párlatot. Különösen a PX csokoládés-mazsolás aromái érezhetők erősen. Ezek a brandyk szinte mindig tartalmaznak valamennyi maradék cukrot, ami nem a borból, hanem a hordóból származik.
Andalúzia középső részén két fontosabb borvidéket találunk. Az egyik a DO Montilla-Moriles Cordóba megyében, a másik pedig DO Málaga – Sierras de Málaga Málaga megyében. A DO Montilla-Moriles valamelyest hasonlít a sherry-vidékre. Itt a sherryhez hasonló bort készítenek a pedro ximénez fajtából. A DO terület 6993 ha és 215 ezer hl bor készül. A magasabban fekvő ültetvények talaja itt is a krétás albariza, ez a legjobb minőségű szolok termőhelye. Az alacsonyabban fekvő részeken általában homokos a talaj. Helyi sajátosság, hogy a borok magas természetes cukortartalma miatt itt az italt nem kell erősíteni, avinálni. Az eredmény egy lágyabb, fűszeresebb, „borszerűbb” bor.
Málaga mindig is az édes borairól volt híres, s ezek már 1933-ban eredetvédelemben részesültek. 2001-tol azonban a DO Málaga területe kiegészült: immáron „Sierras de Málaga” szintén oltalom alatt álló borokat készít, azonban innen „sima” fehér- és vörösborok valamint rosadók kerülnek ki. A DO terület viszonylag kicsi, 1215 ha, 20 ezer hl az évi bortermelés. Az édes borok itt is PX-ből és moscatelből készülnek. A szabályzat pontosan meghatározza a bor iskolázásának és érlelésének, cukor tartamának feltételeit.
Andalúziától északra, az ország nyugati határánál található az Extremadura autonóm terület. E terület sokáig nem szerepelt a borvilág térképén, pedig 1997 óta a 27 ezer ha szőlőterülettel rendelkező DO Ribera del Guadiana földrajzi eredetvédelemmel is bír, s évente mintegy 80 ezer hl bort készítenek sohasem hallott nevű őshonos, ismert ibériai és nemzetközi szőlőfajtákból.
Ez a borvidék kicsit olyan, mint a mi kunsági borvidékünk, amely Hevestől Bácsalmásig tart, de nehéz lenne egységes szőlőterületnek nevezni. A szőlőterület folyamatosan no, különösen a kékszőlő aránya. Már ma is tempranillo teszi ki az összterület felét. A magas vastartalmú, agyagos talajon és a meleg klímán igen jól érzi magát a cabernet sauvignon és a syrah is.
Érdemes még szólni a Spanyolországhoz tartozó két nagyobb szigetcsoportról, a Balear- és a Kanári szigetekről. Mallorcán valamikor 15 ezer ha szőlő is volt, ma ennek csak töredékét találjuk a két DO területen. Az utóbbi években növekedett ugyan a szőlőterület, de ez most megállni látszik. Javul viszont a minőség, kialakulni látszik borstílusa, bár a turistahadak miatt e borok ritkán kerülnek a sziget határain kívülre.
Más azonban a helyzet a Kanári-szigeteken. Tíz DO területet találunk, ezek közül ötöt magán Tenerife szigetén. A szőlő itt a legfontosabb kultúrnövény, de a szőlőfajták, csakúgy, mint a borok szinte ismeretlenek a sziget határain túl. Ez is csak úgy lehetséges, hogy évről évre turisták tömegei fogyasztják el a termést. A szőlővel beültetett terület közel 8 ezer ha, ahol 130 ezer hl bort készítenek. A vulkanikus talaj a meghatározó, ami ásványi anyagokban igen gazdag. A klíma viszont annál változatosabb.
Nem csak a szigetek között, hanem még egyes szigeteken belül is. Általában kiegyenlített, nincsenek extremitások, viszont jellemzően elég párás a levegő. A Kanári- szigetek afféle szőlészeti relikvia gyűjtemény: mintegy 40 fajtát számoltak itt össze. A legnagyobb területen telepített fehérszőlő a listán blanca és az eredetileg görög malvasía. A legnépszerűbb kékszőlő a listán negra, amely a listán blanca és negramoll keresztezése.
Ez utóbbi mulata néven maga is népszerű fajta. A listán negra könnyű, gyümölcsös borokat ad, s újabban édes vörösborok is készülnek belőle. Nagy lehetőségek vannak a marmajuelo és a gual fehérszőlőben. Az előbbi testes, intenzív sárga színű, gyümölcsös bort ad, míg a gual szép savakkal, decens füstös és rózsavíz illattal tűnik ki. A negramoll borai lágyak, gyümölcsösek, a tintilla erős, tanninos, jó struktúrájú bor.
Andalúziának az afrikai partok közelében meglehetősen száraz az éghajlata. Az, hogy a szőlő itt nem csak hogy megél, de még öntözés nélkül is nagyobb hozamokra képes, a sajátos terroirnak, a talajnak és a klímának köszönhető.
