Borvilág

Star Wars, Tartuffe, mítoszok és borcsodák

Október 12-én (ismétlés: október 19-én) Csernák János színművész és Hollerung Gábor Liszt-díjas karmester, a Budafoki Dohnányi Ernő Zenekar ügyvezető zeneigazgatója vendégeskedik Szabó Zoltán Attila törzsasztalánál az Alexandra Pódiumon, a FIX TV-ben.

"Nem gondoltam, hogy ennyien gratulálnak őszinte szeretettel"

„Nem gondoltam, hogy ennyien gratulálnak őszinte szeretettel”

Egy szerencsés véletlennek köszönhetem, hogy szőlészből szőlész-borász lettem – mondja Mészáros Pál, a szekszárdi Mészáros pincészet megalapítója, a legutóbbi Év Bortermelője díjazottja. Állítja, ma könnyebb jó bort készíteni, mint régen, Szekszárd pedig bizonyos tekintetben Nyugat-Európa.

Örvendetes előrelépések olaszrizling-fronton

Október 7-én immár ötödik alkalommal került megrendezésre az Olaszrizling Október Nagykóstoló, a fajta legnagyobb hazai seregszemléje. Ez az öt év megfelelő apropót szolgáltat arra, hogy kicsit elgondolkodjunk a fajta jelenlegi helyzetén és még inkább jövőbeli kilátásain.

Kamocsay Ákos: „Nagy tételben is készülhet minőségi bor”

Magyarországon sokan úgy gondolják, a nagy borászatok nem képesek kemelkedő borokat készíteni – mondja Kamocsay Ákos, az októberi Winelovers Rizlingteszten győztes olaszrizling készítője. A Hilltop főborásza elmondja azt is, miért nem tettek jót az olaszrizling megítélésének a szocializmus ivóvíztározói.

Kis pincék, nagy borok a DemiJohn portfóliójában

Szeptember közepén, egy esős délutánon került sor a Demijohn által képviselt kis pincészetek őszi portfólió bemutatójára az impozáns INNIO Restaurant & Bar-ban. A borongós idő ellenére jó hangulatú beszélgetésekben sikerült kifaggatnom a borászokat a legutóbbi találkozásunk óta palackba került újdonságokról és az idei szürettel kapcsolatos eddigi tapasztalataikról.

Nem a fürdőturizmus a Balaton legnagyobb erőssége

Az alacsony felvásárlási árak miatt sokan felhagynak a szőlőtermeléssel, így vannak olyan falvak a Balaton körül, ahol teljesen megszűnt a szőlőtermelés. Sajnos nincs értéke a szőlőnek, és ez egy komoly probléma jelenleg Magyarországon. Kovács Tamással, az elismert Márga Bisztró és Szent Donát Birtok tulajdonosával beszéltem most.

Jön a 7. Márton napi Borfesztivál a Gellértben

Már most nagy az érdeklődés, hogy idén mivel teszi felejthetetlenné a Gellért a libaólban bujkáló Szent Márton legendájáról evéssel és újborral emlékező jeles napot. A 7. fesztivál tematikája természetesen a bűvös 7-es szám körül forog.

Bock József: „Nekem most már nyugalom kell”

Mit gondol a majdani utód, a fia borairól Bock József? És mi a különbség a toszkán és a bordeaux-i Bock Cuvée között? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre válaszol az interjúnkban a Bock Pincészet alapító-borásza, miközben felidézzük vele azokat az időket is, amikor még KGST-palackba fejtette le a borait.

KÖZELGŐ ESEMÉNYÜNK
Holnap!
Jegyvásárlás

Winelovers TOP 100: a legjobb tanninhangsúlyos vörösborok

2026. nov. 5. · 18:00 · Winelovers Wine College
Jegyet veszek
Tanulj a borokról

Őszi kurzusok a Winelovers Wine College-ban

Alapozó tanfolyamok, mesterkurzusok, borász kóstolók is várnak
Kurzusok
Kapcsolódó borok

Irány a webshop

Irány a webshop
Winelovers100 Magazin

Megjelent a Winelovers 100+ magazin

Magyarország 100 legjobb bora és a mögöttük álló történetek egy magazinban.
Lelőhelyek
Rendeld házhoz

A Winelovers Top 100 borai a webshopban

Megnézem
Friss WWA eredmények

2026 díjazottak

Megvannak a Winelovers Wine Awards 2026 díjazottjai – nézd meg a győztes borokat!
Eredmények
FRISS TERMÉS