Egy áprilisban kiadott könyv szerint nem egészen úgy volt a dolog, ahogy eddig hittük: talán nem mindent a grúzoknak köszönhetünk.

A Wine Spectator összeszedte a közelmúlt borral kapcsolatos bűntetteit. Egészen abszurdak is akadnak közöttük.
A járvány ágazati hatásairól és a válság elmúltával a borfogyasztást ösztönző intézkedések szükségességéről is beszélt.
A szőlősgazdák, borászok, valamint a velük együttműködő szakemberek első lépésként logót és marketingstratégiát dolgoztak ki.
Lakókocsin és virágkertészeten át vezetve teljesedett ki az újkori magyar bor egyik legnagyobb sikertörténete: a Kárpátaljáról elszármazott, utóbb Noszvajon otthonra lelt Thummerer család pincészete 2020-ban két negyedszázados jubileumot is ünnepelhet.
A mostani járvány csak még jobban felerősítette azokat a véleményeket, amik szerint át kéne gondolni, hogy a bor csomagolására a drágán és nagy környezetterheléssel előállítható üveg a legmegfelelőbb-e.
Vizsgálatok kiderítették, négy évtizeddel ezelőtt Ausztráliába nem a megrendelt szőlőfajtát szállították le Európából. A felfedezés az érintett termelőknek okoz némi kellemetlenséget, a kontinensnyi ország borágazatát azonban nem rendíti meg.
Az eredetileg június 14-15-re tervezett versenyt októberben rendezik meg.
Összegyűjtöttünk neked pár tökéletesen haszontalan információt, amivel viszont garantáltan jól elszórakoztathatod magadat és a barátaidat.
Kezdjük egy meghatározással: a likőr (a francia liqueur szóból) olyan alkoholos ital, melynek cukortartalma fajtától függően legalább 70–100 g/l, alkoholtartalma legalább 15%, és valamilyen alkoholpárlat ízesítésével állítják elő. Az ízesítés különböző élelmiszerekkel és aromaanyagokkal történik, ám gyümölcslikőröknél (feketeribizli, cseresznye/meggy, málna, faeper, fekete áfonya, citrusfélék, törpemálna, sarkvidéki szeder, tőzegáfonya, vörös áfonya, ezüsttövis, ananász) és növényi likőrök …