A járvány kitörése óta első alkalommal gyűltünk össze a Soósban, ráadásul rögtön a tangazdaságban. Habot vertünk, számításokat végeztünk és kiderült, mivel (is) foglalatoskodtak az iskola munkatársai a kényszerszünetben.

Hivatalosan bejegyzett új termék született. Mi már most tudjuk, hogy évekig nem fogsz tudni lejönni róla. Nyáron biztosan.
Idén márciusban immár harmadik alkalommal hirdetett cikkíró versenyt a Borászportál és a Vinoport. A felhívásra a járvány alatt (vagy tán éppen azért) is számos pályamű érkezett.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) közleményt adott ki, amelyben értelmezik az idevágó kormányrendelet borágazatra vonatkozó részét.
Angliában az érintésmentes személyzet-vendég kapcsolatot elősegítendő egy alkalmazást fejlesztettek, ami éppen hogy csak az ételt nem viszi ki az asztalhoz.
A Borközgazdászok Amerikai Szövetsége (American Association of Wine Economists, AAWE) újabb izgalmas grafikont tett közzé a facebook-oldalán.
Bár az újabb klasszikus Etyeki Piknikre szeptemberig várni kell, a szervezők – a szabályokat betartva – már mostantól kiváló programokat kínálnak.
Fedezd fel a virtuális borkóstolás világát, tanulj otthon egyetlen laptop segítségével! Tanácsot is adunk, hogyan tedd!
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) összesítette az áprilisban beérkezett kérelmeket. Az elbírálást még májusban befejezik.