fotó: besroches.edu
Borok négy minőségi szintjét különböztetik meg: Denominação de Origem Controlada (DOC), Indicação de Proveniência Regulamentada (IPR), ez a DOC „előszobája”, így megegyezik a francia VDQS kategóriával, Vinho regional, tájbor, azaz a vin de pays itteni megfelelője, Vinho de mesa, asztali bor.
Portugáliában 1999-ben már egyszer felülvizsgálták a minőségi borokról szóló rendelkezéseket. Ennek eredményeképpen az addigi IPR borok többsége „felsőbb osztályba” lépett, azaz DOC besorolást kapott. Az összes IPR és DOC bort meg lehet ismerni, sőt azonosítani lehet, hiszen az eredetiséget bizonyító „ellenőrzőjegyet” (Selo de Origem) kap. Eredetileg ezt az üveg nyakára – a kapszula alá és a dugón átívelve– ragasztották fel. Manapság hátcímkeként lehet találkozni vele.
A 2009. évben újabb változás történt a szabályozásban, csakúgy, mint valamennyi EU tagállamban, hiszen új bortörvényt fogadnak el. A rendszer lényege persze nem változott, hiszen a meghatározó továbbra is a szigorú minőségi és eredetvédelmi kontroll, de az elnevezések módosultak: DO − Denominação de Origem (eredetmegjelölés – EJ), a regionális (borvidéki), helyi, és speciális termékekre vonatkozó oltalmi rendszer általános elnevezése. DOP − Denominação de Origem Protegida (oltalom alatt álló eredetmegjelölésű termék – OEM), ez a közösségi szintű, azaz európai oltalmat jelentő eredetmegjelölés. Az IPR elnevezés eltűnik a választékból (ugyanúgy, mint Franciaországban a VDQS): vagy átsorolják a DOC/DOP kategóriába, vagy IGP lesz belőle. IG – Indicação Geográfica (földrajzi jelzésű bor). IGP – Indicação Geográfica Protegida (oltalom alatt álló földrajzi jelzésű bor).
A „Reserva” és „Garrafeira” megjelölés további magasabb minőségre utalhat. A Reserva bornak egyetlen, jó évjáratból kell származnia, melyet a címkén fel kell tüntetni. Forgalomba hozatal előtt érzékszervi vizsgálaton kell átesnie. A borvidéken előírtnál fél %-kal magasabb az alkoholszintje. A Garrafeira kifejezést a portugál „borszakma” használta korábban, és „magán borospincét” jelentett.
Egyébként egy különlegesen magas minőségű bort jelölnek e kifejezéssel, ami eredetileg egy speciális cuvée volt, az ország több borvidékének boraiból, ma pedig az eredetvédelmi szabályok szerinti kell készíteni. Különleges évjárat bora, és legalább 30 hónapos érlelés után kerülhet piacra. Ebből legalább 12 hónapot palackban kell töltenie a bornak. A fehér és rozé garrafeira bor (mindkettő igen ritka) 12 hónapot érik a forgalomba hozatal előtt, ebből 6 hónapig palackban. Alkoholtartalma legalább fél százalékkal magasabb, mint a „sima” DOC/ DOP boroké.
Portugália utóbbi évtizedei nem a gazdagságról és luxusról szóltak, sőt… Az alapanyagok közül érthetően leginkább azt használták, ami kéznél volt, nevezetesen a tengert. A partvidék közelében tehát egyértelműen a különféle halak és egyéb tengeri finomságok a meghatározók. Mivel a hal maga igen sós, savakra épülő egyszerű bort nem célszerű kóstolni hozzájuk. A tőkehal mellett sok szardíniát, különféle rákokat, kardhalat és „kardos” halat is fogyasztanak.
Ezekhez a helyi fehérborok – még ha vinho verdéről van is szó – jól behűtve kitűnőek. Viszonylag gyakran fogyasztanak sertéshúst is (vigyázat náluk a kan állatok is bekerülnek az általános véráramba!). Ha nem tudunk elkerülni egy efféle erős „illatú” állatot, kérjünk mellé testes, telt és érleltebb vörösbort Daõ vagy Cartaxo körzetéből. Rengeteg salátát, zöldséget és rizst találunk még a konyhában, ami a helyi vörös dominancia ellenére inkább fehérbort, vagy rozét kívánna. Desszertjeik között igen népszerű a vaníliás, sokszor töltött finomság – nyugodtan elcsábulhatunk. Nem kell félni egy fiatal ruby porttól sem, de a legfinomabb kísérő egy korty Moscatel de Setúbal.
Az országban a szabályozás az Instituto da Vinha e do Vinho kezében van. Portugáliának az EU-ba történő belépésével jogharmonizációra volt szükség a borok minőségi besorolásánál.
