fotó: portugalbywine.com
A nappalok igencsak napsütésesek, az éjszakák viszont hűvösek, tehát érett, erős, sötét színű borok születhetnek. A Meseta északi részén 75 ezer ha a szőlővel beültetett terület. Ennek a 60%-át teszi ki a 9 DO terület. Készül itt jó minőségű asztali- és tájbor is.
A Ribera del Duero egy viszonylag új DO, amelynek azonban nagyobb volt a szerepe a 80-as, 90-évek spanyol borainak felfutásában, mint bármely más borvidéknek. Ma ez az a vidék, ahol mintegy 21 ezer ha területen, az ország néhány legnagyobb presztízsű vörösbora készül, az össztermelés pedig évente 5-700 ezer hl körül mozog. Csak a vidéket kelet-nyugati irányban átszelő főút melletti luxus módra megépített pincészetek jelzik, hogy itt nagy összegű befektetések történtek az elmúlt 20 esztendőben.
Pedig harminc éve még ez a borvidék nem hogy a világ bortérképén nem szerepelt, de még a neve sem létezett! Nagy viták után sikerült a szabályozást is megalkotni. Jó időben kerültek piacra az itteni borok az 1980-as évek elején. Akkoriban nem készült az országban ilyen mély színű, koncentrált, de igen gyümölcsös vörösbor. Tetszett mindenkinek ez a kevés hordós érleléssel iskolázott, vagy hordót egyáltalán nem látott borstílus. Ez ébresztette rá a riojai termelőket is, hogy a nemzetközi trendek elmentek a hosszas hordós érlelésű, enyhén oxidált borok mellett. Jó tíz évig, kb. 1995-ig uralta Ribera del Duero vörösbora ezt a piacot.
A terület az óceán felől védett, de azért társul némi atlanti hatás a szárazföldi klímához. Nyáron hét ágra süt a nap, bár este lehűl az idő, tavasszal és a télen azonban gondot jelenthet a fagy. Az akadálytalanul rohanó, erős szelek sem könnyítik meg a vegetáció dolgát. A csapadék elég rendszertelen. Gyakori, hogy az egyszerre lehulló nagy mennyiségű csapadékot a talaj már nem tudja elvezetni, tárolni. Szólni kell még a jégverésről is. Három-négy évente jelentős része tűnik el emiatt a termésnek. Ennek ellenére a borvidék folyamatosan fejlődik. Jelentős összegeket fektetnek be a helyi gazdák, és távoli befektetők is.
Ez a terület is a tempranillo egyik fellegvára, hiszen az összterület 90%-át ez a fajta teszi ki. A legutóbbi felfutás idején nagy lendülettel telepítettek tájidegen fajtákat is, mint a cabernet sauvignon és társai. További „uniformizálástól” már nem kell tartani, annál is kevésbé, mert a hatóságok előírásai a helyi fajtákat preferálják. Ha egy bort Ribera del Duero címkével kívánnak piacra dobni, minimum 75%-ban tempranillót kell tartalmaznia. Gyakorlati oka is van annak, hogy a cabernet és főleg a malbec nem tudtak itt gyökeret verni.
Alig több mint 100 fagymentes nap van átlagosan az évben, a „zöldpaprikás” ízeket és nyers, zöld tanninokat meg általában nem kedvelik az emberek. Pedig egy jó érett cabernet nem tesz rosszat a tempranillónak, sőt. Savai és tanninstruktúrája erősítené az ibér fajtát. A termőhelyeket a folyó két partján találhatjuk. A régió jobb területein erősen meszes a talaj, néha még a szőlő is nehézségekkel küzd. Van, ahol olyan kemény mészkőbe ültetik a tokéket, hogy az ültetőlyukat „robbantani”, de legalább is fúrni kell.
Ezen a borvidéken számos „nagyágyú”, sztárborász pincéjét megtalálhatjuk. Talán a legismertebb és legjelentősebb – a Magyarországon a Tokaj Oremust birtokló – Vega Sicilia. A mai borvidék nyugati részén, a folyó déli partján található. A tempranillo mellett merlot-t és malbec-et telepítettek. Az ültetvények általában északi kitettségűek, viszont védettek.
Valladolidtól délre terül el Rueda városa. Az egyik legrentábilisabb spanyol borvidék, amely ráadásul nem is vörös-, hanem fehérbort állít elő. A 10 ezer hektáron mintegy 400 ezer hl bor készül évente, s szinte mindenféle iskolázásban. Átlagosan 650 méterre vagyunk a tenger szintje felett, de néhány ültetvény akár 900 méterig is felkapaszkodik. Ebből is adódik, hogy a legmelegebb periódusokban is jelentősen lehűl éjszaka a levegő. Így szépen megmaradnak a szőlőben a savak és a gyümölcsösség.
Ruedában tabunak számít a túlérett alapanyag is. Így az a helyzet áll elő, hogy bár déli vidéken vagyunk, ahol igen magas a napsütéses órák száma is, mégis északi stílusra emlékeztető borok születnek. A talaj meglehetősen meszes, az alapkőzet általában mészkő, amit minimális termőréteg takar, de azt is sziklakibúvások tarkítják. Ahogy távolodunk a Duerótól, a termőréteg egyre vékonyabb és egyre soványabb. Itt-ott hordalékos-homokos talajjal és agyaggal is találkozhatunk.
Az itt őshonos verdejo fehérszőlő-fajta mára szinte kultikussá vált. Sokoldalú, gyümölcsös, aperitifnek éppúgy jó, mint halételek kísérőjeként. A bor titka a frissesség és gyümölcsösség, a telt ízek a szájban és a szép savösszetétel. Könnyen érthető, nem túl komplex borok, szinte minden alkalomra megfelelőek.
Mára a 10 ezer ha 70%-án ezt a fajtát telepítették el. Egy nemes szőlőfajta, apró bogyójú és igen vastag héjú. Magas sav- és cukormentes extrakt tartalom jellemzi. Citrusok, zöldalma, egres, fűszernövények, édeskömény és ánizs a vezető illat- és íz jegyei. S még ha maximálisan kierjedt is a must, egy kis édesség érzet marad lenyelés után a szájban.
2008-tól vörösbort is palackozhatnak DO Rueda címkével, bár még nincs kialakult vörösbor stílus. Az itteni palackérlelésű pezsgőkre külön szabályok vonatkoznak. A vörösek érlelésére az általános spanyol szabályok vonatkoznak.
Ha Portugália felől közelítünk, akkor a folyó völgyében felfelé haladva Toro az első DO régió. A ma már 6 ezer hektáros DO terület, ahol 110 ezer hl bort készítenek évente, csak mintegy tíz éve, az 1990-es évek végén kezdte újra virágkorát élni. Igaz, az „úttörők” már itt is korábban megjelentek. Ma mind fehér-, mind vörös-, mind pedig rozébor készül. Mintegy 15 évvel ezelőttig a tinta de Toro volt a fő szőlőfajta. Kemény, alkoholos borokat adott, ami elsősorban a helyi diákkocsmák közönségének torkán folyt le.
Ez azért érdekes, mert e fajtát vizsgálva a szakértők megállapították, hogy nem csak hogy rokona a tempranillónak, de azzal teljesen identikus! Tehát a specifikus torói talaj és klimatikus viszonyokhoz idomulva sajátos klón alakult ki. A tinta de Toro tanninjai igencsak húzósak. A sok tannintól telt, de kevéssé strukturált, ezt egy kis földesség, és puskaporra, egy leheletnyi sóra emlékeztető mineralitás egészíti ki. A rendkívüli meleg nyarak miatt a boroknak magas az alkoholtartalma a 14,5% mindennapos. Vita tárgya, hogy meddig is érlelhetők e borok. Nyolc-tíz évre taksálják a helyiek életgörbéjüket, de számukra fontosabb az eredetiség és egyediség.
A DO Toro a Duero völgyi borvidékekhez tartozik ugyan, bár a folyó csak határos vele, úgy mint Rueda esetében. A folyó itt is a talaj alakításában játszott nagyobb szerepet. Kavicsos, homokos, agyagos és málladékos mészköves talajt egyaránt találunk. Magas az öreg ültetvények aránya is. Ezek gyökérzete igen mélyre megy, hogy nedvességet és tápanyagot tudjon felvenni.
Ez fontos, mert itt igen kevés a csapadék, alig éri el az évi 400 mm-t. Az egymástól messze álló bakmuvelésu tokék (gobelet) tipikusak az öreg ültetvényeken. Itt a termés tőkénként alig éri el az egy kilogrammot. Ezekből tanninos, telt borok készülnek. E borvidéken is megvetették lábukat nagynevű borászok és vállalatok, néhány bor csillagászati árakon kel el. Pl. Gérard Dépardieu is társtulajdonos egy birtokon.
A fentiek mellett még számos neves DO területet fedezhetünk fel a Mesetának ezen a részén, talán a mencía fajtáról ismert, 4 ezer hektárt kitevő DO Bierzót érmes még kiemelni. Jelentős terület még a DO Cigales Valladolid környékén. Itt főleg tempranillóból készül, mintegy 2600 hektáron vörösbor és rozé.
A nagy spanyol borok közel 1/3-a készül a Meseta északi részén, Madrid és Rioja között. Tömegtermelésről persze nincs szó, hiszen a tápanyagokban szegény talaj, a tengerszint feletti magasság és a klíma ezt nemigen engedi meg.
