Borvilág

Alapoktól egészen a csúcsokig: a hazai borvidékek legjobbjait kóstoltuk

Nagy érdeklődés kíséretében, immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Corinthia Hotelben a Winelovers Grand, az évad első borfesztiválja. A rendezvények terén rutinos winelovers csapat ismét felvonultatta a hazai borvidékek javát a borok szerelmeseinek, és bizony végtelen számú tematika kínálkozott mind a tanulásra (például mesterkurzusokon), mind pedig az egyéni felfedezőútra sétálókóstolással azok számára, akik a borok …

Zéró tolerancia – Te mit gondolsz róla?

A hatályos magyar büntetőtörvénykönyv szerint, aki ittas állapotban közúton gépi meghajtású járművet vezet, vétséget követ el. Ittas állapot a 0,50 gramm/liternél magasabb véralkohol szint során valósul meg, ez alatti értéket illetően a járművezetés személyi feltételeinek megszegéséért kaphatunk közigazgatási – szabálysértési – bírságot, hiszen „járművet az vezethet, aki szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol” (KRESZ).  …

Íme a bor, amelynek emberneve van

Íme a bor, amelynek emberneve van

A 11. Borkonferencia három masterclass-ának sorában az elsőt Kamocsay Ákos, a Hilltop Neszmély főborásza tartotta az Irsai Olivér és cserszegi fűszeres fajtákról. Ezek a fajták a termelt mennyiség alapján a legjelentősebbek közé tartoznak: a cserszegi fűszeres teszi ki az ország szőlőtermő területeinek 6,4%-át, az Irsai pedig 4,2%-át.

Hamarosan újra lehet pályázni szőlőtelepítési engedélyre

Ennek apropóján érdemes kitekinteni, hogyan is alakul az Európai Unió és benne Magyarország termőterülete, hol van igény új telepítésekre és hol hagynának fel a szőlőtermesztéssel.    Hogyan szabályozza az EU a szőlőtelepítéseket? Az EU a 1970-es években indult egyre mélyülő borpiaci válságok következtében telepítési tilalmat vezetett be. Ez azt jelentette, hogy új ültetvényt telepíteni nem …

Borstílusok, amelyekkel előítéletesek vagyunk: a vörös pezsgő és az édes rozék

A vörös, ha pezseg - lambrusco   A “lambrusco” tulajdonképpen gyűjtőfogalom. (Vagyis egyáltalán nem egyenlő a Magyarországon legjobb esetben is szokatlannak, de inkább bizarrnak számító “édes, vörös pezsgő” kategóriával.)   A „lambrusco” szó jelöl egyrészt egy Emilia-Romagna-ban illetve Lombardiában honos kékszőlőfajtát (sőt, szőlőfajtacsaládot), másrészt jelöli az ebből a fajtából (pontosabban ezekből a fajtákból) készülő, többnyire …

Segítség a változó címkézési szabályok alkalmazásához

Már több mint egy évtizede annak, hogy az Európai Bizottság felszámolta a különböző mezőgazdasági ágazatokra érvényes külön szabályozást. Ennek keretében szűnt meg a borászati termékekre érvényes önálló előírás, és került az összes mezőgazdasági termékre vonatkozó, átfogó szabályozás alá.    Ez azt is jelenti, hogy a borászati termékek jelölésekor elsődlegesen az élelmiszerekre vonatkozó előírásokat kell figyelembe …

KÖZELGŐ ESEMÉNYÜNK
Már csak 5 nap!
Jegyvásárlás

Winelovers TOP 100: a legjobb gyümölcshangúlyos vörösborok

2026. nov. 12. · 18:00 · Winelovers Wine College
Jegyet veszek
Tanulj a borokról

Őszi kurzusok a Winelovers Wine College-ban

Alapozó tanfolyamok, mesterkurzusok, borász kóstolók is várnak
Kurzusok
Kapcsolódó borok

Irány a webshop

Irány a webshop
Winelovers100 Magazin

Megjelent a Winelovers 100+ magazin

Magyarország 100 legjobb bora és a mögöttük álló történetek egy magazinban.
Lelőhelyek
Rendeld házhoz

A Winelovers Top 100 borai a webshopban

Megnézem
Friss WWA eredmények

2026 díjazottak

Megvannak a Winelovers Wine Awards 2026 díjazottjai – nézd meg a győztes borokat!
Eredmények
FRISS TERMÉS