Borvilág

A juhfark molekula kutatása

A juhfark molekula kutatása

Szeptember végén tartották meg Somlón, a Tornai Pincészet termeiben az első Juhfark Ünnepet, ahol 16 helyi kiállító mutatta be Juhfarkból készült forgalmi tételeit, szigorú előválogatás után.

10 érv a rizling mellett

10 érv a rizling mellett

Az október idén is Magyarország egyik legkedveltebb, legnagyobb területen termesztett szőlőfajtájáról, az olaszrizlingről szól. A szombati Nagy Olaszrizling Kóstoló mellett számos program várja országszerte a fajta kedvelőit. De miért éppen az olasz- és a rajnai rizling?

Kevés a sav Tokajban

A szeptemberi hajrá után lelassult a szüret, most már az aszúsodásra számítanak a termelők.

Teszteltük a Riedel furmintpoharát

A Riedel-féle furmintpohár bekerült a Borkollégium tanfolyamaink, és eseményeinek kötelező eszköztárába, már ha a kóstolandó borok úgy kívánják.

Esket az ősz

Október 6-án (ismétlés: október 13-án), csütörtök este Fekete Réka Thália, a József Attila Színház tagja és Hirtling István Jászai-díjas színművész, a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja vendégeskedik Szabó Zoltán Attila törzsasztalánál a FIX TV-ben.

KÖZELGŐ ESEMÉNYÜNK
Már csak 2 nap!
Jegyvásárlás

Winelovers TOP 100: a legjobb tanninhangsúlyos vörösborok

2026. nov. 5. · 18:00 · Winelovers Wine College
Jegyet veszek
Tanulj a borokról

Őszi kurzusok a Winelovers Wine College-ban

Alapozó tanfolyamok, mesterkurzusok, borász kóstolók is várnak
Kurzusok
Kapcsolódó borok

Irány a webshop

Irány a webshop
Winelovers100 Magazin

Megjelent a Winelovers 100+ magazin

Magyarország 100 legjobb bora és a mögöttük álló történetek egy magazinban.
Lelőhelyek
Rendeld házhoz

A Winelovers Top 100 borai a webshopban

Megnézem
Friss WWA eredmények

2026 díjazottak

Megvannak a Winelovers Wine Awards 2026 díjazottjai – nézd meg a győztes borokat!
Eredmények
FRISS TERMÉS