A Terra Hungarica idén 6. alkalommal szervez ezeknek ünnepséget, azaz kóstolót a Millenárison. Idén kilenc külföldi pincészetet is bemutatnak.

Kismartoni Péter kutató és Blazsovszky Ákos színművész, vendégeskedik Szabó Zoltán Attila törzsasztalánál.
Egye jobb eredményekkel szerepel a magyar és nemzetközi borversenyeken a palkonyai Mokos Pincészet, amely már nagyon készül a Villány Invites Europe rendezvényre, amelyen a Villányi Franc lesz a főszereplő, de az ősz egyéb eseményein is találkozhatnak velük a borkedvelők.
A Csopaki Kódex szigorú eredetvédelmi rendszerét már ösztönösen követik a kör tagjai, akik így most a turizmusra fókuszálnak.
A Borkollégium programja egy újabb, bevezető kóstolósorozattal bővült. A témakörök kialakítása a borok egyik alap felosztását követi: típusonként mutatják be őket, az üde fehérboroktól kezdve, a testes vörösökön át, az édesekig.
Van olyan település, ahol 10-15 pince vesz részt az akcióban, de például Golsban mintegy 80.
Az Olaszrizling Október Nagykóstoló egyik mesterkurzusának már a rövid, néhány soros beharangozójából kivehető volt, hogy ez nem egy szokványos műsor lesz. Aztán az első öt-tíz perc után világossá vált, hogy itt a borkémia mélyrétegeibe ereszkedünk le…
Koch Csaba villányi pincészetének (VinArt) két prémium bora is aranyérmet szerzett.
Bordeaux-i kóstolásra hívjuk egy ötrészes sorozat erejéig! Medoc-Margaux vidékével kezdünk.
A személyes márka – ha jól használjuk – akkor nagyon sok vevőt tud hozzánk kötni. A hatások viszont nem csak pozitívak tudnak lenni.