WSET felsőfok, 13. óra, Új-Zéland
A Vinoporton januártól több hónapon át, minden hétfőn este körbejárunk egy szakmai témát vagy egy borvidéket, éppen úgy, ahogy a Borkollégium hallgatói a Borkollégium WSET3 felsőfokú bortanfolyam esti kurzusain. A korábbi részekért ide kattintson>>
Ha nem szeretne lemaradni a további részekről, iratkozzon fel Egyperces kurzus hírlevelünkre>>
Borászati szempontból Új-Zélandot a klímája és a földrajza együttesen teszik egyedivé. Északon melegebb, délen hűvösebb óceáni éghajlat jellemző, a legdélebbi vidéken – mivel Central Otago egyedüliként a szárazföld belsejében található – kontinentális. A sok eső tehát a borvidékek többségén adott, viszont a filmekből jól ismert, a mindkét szigeten végighúzódó hegységek védelmet biztosítanak a nyugati széltől. Az inkább hűvös klímát rengeteg napsütés és nagy napi hőingás egészítik ki. Így lesz a helyi borok savtartalma magas, miközben a szépen beérett alapanyag ízjegyei is jellemzik őket.
Ugyanakkor mindez miatt, kellő odafigyelés hiányában a gombás megbetegedések sem kerülik el a tőkéket. A fertőzések elleni harchoz itt csak környezetbarát szereket használnak, minthogy az új-zélandi termelők megállapodtak a fenntarthatóság szem előtt tartásáról, csaknem 100%-uk tagja valamelyik organikus vagy biodinamikus szervezetnek. Az sem véletlen, hogy éppen Új-Zéland vált az ún. canpoy management, vagyis a lombmunka élharcosává – írja a Bortankönyv – az eső, a pára és a termékeny talaj miatt a tőkék meglehetősen virulensek.
Új-Zélandon a szőlő- és borpiac termelők és tőlük független, felvásárló pincék összefogására épül. Egyre növekszik a nagy centrumok és az apró butikborászatok száma is. Persze ne egy hatalmas iparágat képzeljünk el: az egész ország összes szőlőterülete alig nagyobb, mint Bordeaux harmada, vagy mint a magyarországi szőlőterületek fele. A bortörvény, illetve a klasszifikáció is nagyon kezdetleges még, a 2006 óta jegyzett egységes rendszerbe eddig alig néhány régió került fel. Mégis, ha exportált borainak összértékét a világ egyéb részeivel vetjük össze, Új-Zéland a világranglista 8. helyén áll.
Ha azt mondom, sauvignon blanc…
Aki egy kicsit is jártas a borok világában, vagy sauvignon blanc rajongó, annak a szőlőfajta kapcsán valószínűleg azonnal Új-Zéland és Marlborough ugrik be (annak ellenére, hogy a szőlőfajta szülőföldje Franciaország). Egres, zöldes ízek, herbális jegyek, néha ásványos, esetleg krémes-tölgyes ízek gondolata, és nyál szalad a szánkba. A legkiválóbb darabok Wairau Valley és Awatere területekről kerülnek ki. Habár Marlborough valóban az ország borászati központja (nyitókép), szép fajtaborok készülnek még a déli sziget két másik fontos vidékén, hűvösebb Nelsonban és Canterbury-ben is. Összességében ez a fajta teszi ki a szőlőterületek több mint felét.
Wairarapa, vagy ahogy mindenki hívja: Martinborough
De mi van a másik felén?
Új-Zélandon csodálatos pinot noir borok is készülnek, és találunk ott még chardonnay-t (az Gisbornban kimagasló) rizlinget, merlot-t, syrah-t és cabernet sauvignont. A pinot noir legszebb oldalát talán az északi sziget déli részén, Wairarapaban, Martinborough városának közelében mutatja: a helyi butikborászatokban a burgundinál testesebb, gyümölcsösebb, de jó savú borok készülnek.
Az igény, a kereslet óriási az új-zélandi borokra. Csak győzzék kielégíteni.
Új-Zéland az utóbbi évtizedekben kedvelt úti cél lett turisták, világutazók, felfedezni vágyók és Gyűrűk Ura rajongók körében. Akárcsak a bor- és gasztronómia kedvelők között. Olyannyira kedvelt és csábító, hogy sokaknak az sem jelent akadályt, hogy a Csendes-óceán távoli déli részén található. Részben ez, az ott kialakult egyedi klíma fantasztikus borainak titka.
_1.jpg "Must, verjus, szőlőlé – a szőlő alkohol nélkül")
