fotó: news.harvard.edu
Az itt termett borok – elsősorban persze olcsó áruk miatt – mindig is kedveltek voltak. A 60-as évektől azonban kezdtek a válság jelei mutatkozni, s egy ilyen hatalmas borvidék nagy tehetetlenségi nyomatékkal is küzd: új divatokat nem lehet egyik napról a másikra bevezetni… Mára már jó úton halad ez a régió. Egyre több minőségi fajtát telepítenek és folyamatosan nő a cencibellel (tempranillo) beültetett terület nagysága is.
La Mancha az otthona a világon sokáig a legnagyobb területen ültetett fehérszőlőfajtának, az airénnek, s ez a fő probléma egyik oka is. Mivel bora kissé jellegtelen, lágy és enyhén gyümölcsös, nagyban cserél gazdát, s vagy országon belül vagy az exportpiacon pezsgő, illetve brandy alapanyagként végzi. Van azonban néhány termelő, aki ebből a fajtából is friss, trópusi gyümölcsöket idéző, s ha nem túléretten szedi, szép savakkal bíró bort készít. Bár ez a fajta igen jól alkalmazkodott a helyi viszonyokhoz, a DO La Mancha szakértői szerint már nem felel meg a piac követelményeinek.
Ez nem játék, mivel a DO területe 190.980 ha, nagyobb mint Bordeaux és Burgundia együttvéve! Az éves termelés pedig 10 millió hl. Mivel nagyot változott a fogyasztók ízlése is, lépni kellett. Ennek megfelelően nagy munkálatok kezdődtek a borvidéken. Mintegy 75 ezer hektáron telepítettek új tőkéket. Az airén helyett sauvignon blanc-t, macabeót és moscatelt, valamint kékszőlő-fajtákat, tempranillót, cabernet sauvignont és syrah-t telepítettek.
A klíma szélsőségesen kontinentális, télen nagyon hideg van, nyáron pedig nagy a forróság. Időről időre a légkör elektromos feltöltődése hatalmas zivatarokba, viharokba és jégesőbe torkollik. Az aktív vegetációs időszak 230-240 nap körül van, és 200 a napsütéses napok száma, a csapadék azonban csak mintegy 400 mm évente. A hőmérséklet –15 °C és +45 °C között van, 14,6 °C átlaghőmérséklet mellett.
A talaj szerves anyagokban szegény, nagy mésztartalmú, vöröses barna. Sokszor lehet nagy mészkőtáblákba botlani, amit valami módon lazítani kell, hogy a gyökerek lejjebb hatolhassanak. Ez a talaj képes a lehulló kevés csapadékot megtartani, ami az itteni szőlőtermesztés előfeltétele. A DO La Mancha 4 megyében 182 települést ölel fel. Bár már látszanak a változás jelei, ez a terület még mindig elsősorban az elérhető árú, jól iható borok szülőhelyeként ismert.
Minden nehézség ellenére ez a terület nagy potenciállal rendelkezik. A szövetkezetek sok helyen a fejlődés kerékkötői voltak, s ez volt itt is a helyzet, az utóbbi 15 esztendőben azonban éppen ok lettek a fejlődés motorjai. A legmodernebb borkészítési és pincetechnológiákat találhatjuk meg már náluk. Árulkodó lehet szerepükről, hogy a borvidéken több mint 21 ezer gazda dolgozik, míg összesen 304 palackozó működik.
A bort hagyományosan hatalmas agyag tinajas-okban (tináhász) tárolták, és mint valami hatalmas Ali Baba korsókat betemettek, hogy csak a nyakuk volt látható. Ezt szalmából készült lapokkal fedték le. A hűtés felfedezése előtt ezek a 6 méter magas (mély?) korsók jelentették a legjobb módot arra, hogy hűvösen tartsák a bort. Az alapanyag sokszor ezekben is erjedt. Bár még ma is láthatók tinajas-ok, és nem csak múzeumokban, ma már agyag helyett inkább bélelt betonból készült, akár 16 ezer literes edények helyettesítik őket, amit már csak 2 méter mélyre ásnak be. A legtöbb modern gazdaságban azonban a rozsdamentes tartályok mindenütt kiszorították ezt a hagyományt.
Ez a technológiai váltás együtt járt a borstílusok változásával is. A hűtött eljárásnak köszönhetően ma már friss, gyümölcsös, sárgadinnyére, ananászra és banánra emlékeztető illatú bor az airén is. A vörösborok terén is nagy fejlődést könyvelhet el a borvidék. Tanácsos volt az agyagkorsóban tárolt vöröseket korán fogyasztani, s bár ma is kedvelt a „joven”, az új bor, ma azonban szépen fejlődő, jól eltartható, akár barrique-ban érlelt szép tételekkel is találkozhatunk. Az itt cencibelnek hívott tempranillo mellett fajtaborként palackoznak cabernet sauvignont, merlot-t és syrah-t is.
Sok ültetvény termése végzi Vino de la Tierra de Castilla tájborként a palackban. Ezek között számos kiváló bort is találhatunk, mert a DO szabályait a termelők egy része nem akarja betartani… Nem rosszabb minőséget kínál, csak mást! Idegen fajtákat, fiatal ültetvény termését stb. 1996 óta készülhet habzóbor, pezsgő is DO La Mancha címkével.
A Meseta déli részén további hét DO terület van, ezek közül a legfontosabb talán a Valdepeñas. A 28.308 ha területen évente mintegy 500 ezer hl bor készül. Az engedélyezett fehérszőlők az airén és a macabeo, a kékek pedig a tempranillo, garnacha és a cabernet sauvignon. A fennsík itt kezd átváltozni, hiszen minden oldalról hegyek határolják. A 90-es években még az airen tette ki a terület 80%-át, azóta ez kb. 50%-ra csökkent, s helyette főleg kékszőlőt ültettek.
Az itteni fehérborok általában frissek, gyümölcsösek, kissé alacsony savszinttel. A rosadók egyszerű, könnyen érthető gyümölcsös borok. A vörösek alapanyaga a tempranillo, fiatalon történő fogyasztásra szánják. Jó struktúrájú borok, sem a tannin, sem a sav nem tolakodó bennük. Friss gyümölcsös a karakterük. A hordóban érleltek is kifejezők, gyümölcsösen aromásak, kellemesen elegánsak. Igyekeznek „arcot” adni a borvidék vörösborainak, ezért úgy döntöttek, hogy a kékszőlő terület 80%-a tempranillo kell, hogy legyen. Pedig mára már engedélyezték a merlot és a syrah telepítését is, csakúgy, mint a verdejo és a sauvignon blanc is zöld utat kapott.
Aki már korábban is dolgozott e fajtákkal, csak tájborként palackozhatta, mostantól DO címke is kerülhet majd a palackokra. A szőlőre viszont extrém körülmények várnak, hiszen az éves átlaghőmérséklet 16 °C, és nyáron 45 °C is lehet, míg a napsütéses órák száma 2800, a csapadék viszont 250–400 mm. A talaj mészkő, homok és agyag. Más helyeken kvarcit alapkőzeten mésztartalmú dolomitot és vöröses agyagot találhatunk. Jellemző a jó vízelvezetés, a magas mésztartalom, míg a humuszréteg igen vékony.
Viszonylag nagy területet fog át a főváros borvidéke, az 1990-tol bejegyzett DO Vinos de Madrid. 7462 hektáron mintegy 210 ezer hl bort készítenek itt évente. Ez a borvidék, amely Madridtól délre található, maga is három körzetből áll. Nyugaton találjuk a San Martín de Valdeiglesias területet, itt a fehér albillo és a kék garnacha fajták az elterjedtek. Nem ritkák a 60 éves tokék sem.
A Navalcarnero a legmelegebb rész, agyagos homokos talaj a jellemző. A fehér fajták mellett itt is igen alkoholos borokat adó garnachát találunk. A legnagyobb az Arganda körzet, de ez a legszárazabb is. Itt a tempranillo a meghatározó fajta, amely a világos, meszes talajon is viszonylag savszegény bort produkál.
Spanyolország bortermelésének majdnem a fele erről a hatalmas – az ország közepén található – 250 km átmérőjű fennsíkról származik. Nyolc DO terület alkotja ezt a borrégiót. Olívaligetek, gabonaföldek és mintegy 450 ezer hektárnyi szőlőterület váltja itt egymást.














