Az olasz bortermelés
fotó: fnsharp.com
A globális felmelegedés évről évre egyre több kihívás elé állítja a mezőgazdaságot, így az olasz szőlőtermelőket is. Vajon öntözéssel hosszútávon rendezhető-e a szőlőtőkék növekvő vízigénye, vagy szükségessé válik egyes szőlőfajták leváltása és magasabb hőtűréssel rendelkező társaik telepítése? Egyes kutatók jóslatai szerint egy extrém – a korábbi években már tapasztalt – meleg nyár, akár 15%-kal is visszavetheti a terméshozamot.
Vajon Olaszország adottságai lehetővé teszik, hogy a szőlősgazdák megfelelő megoldást találjanak az éghajlati kihívásokra? A válaszokat csak az idő adhatja meg, de az akarat egyértelműen látszik és a törekvések pozitív irányba mutatnak. Miközben a történelem megírja önmagát, lássuk, hogy az olasz bor, amit ma és a következő években a poharunkba töltünk hogyan is áll össze statisztikai adatok, törvényi szabályozás, szőlőművelés és domborzati viszonyok tükrében.
Ami a számok mögött van, eredetvédelem, terméskorlátozás
Kétséget kizáróan ma Olaszország a világ egyik vezető bornagyhatalma. Most éppen második Franciaország mögött a bortermelést illetően, de volt első is a nem oly távoli múltban. Itália szőlőművelési múltja pedig egyszerűen lenyűgöző. Ennek az országnak számos termőhelyén csaknem ideálisak a feltételek a szőlőtermesztéshez; a helyi és mezoklímáknak, valamint a hihetetlenül nagyszámú, a helyi viszonyokhoz igen jól alkalmazkodott őshonos szőlőfajtáknak köszönhetően pedig elképesztően változatos borstílusokkal találkozhatunk Itáliában.
A borágazat sem mentes azonban az ellentmondásoktól: miközben a világ néhány legszebb borát készítik itt, aközben szinte mindenki találkozott már az ihatóság alsó határát súroló, csúcsra járatott terméshozamú ültetvényekről származó tömegborokkal.
A világ borbarátainak eligazodását a minőség és eredetvédelmi rendszer sem szolgálja kellőképpen, hiszen – sokak tapasztalata szerint − a több mint 370 védett eredetű (DOC és DOCG) bor a földrajzi eredeten túl kevés bizonysággal bír a bor minőségére vonatkozóan. Tudjuk, mindenki pénzből él, s az évente megtermelt mintegy 45−50 millió hl bort el is kell valahogyan adni. Végső soron azonban ez a nagy hagyományokkal, de eltérő kulturális, kulináris és borfogyasztási szokásokkal rendelkező ország mégiscsak a modern civilizáció egyik bölcsője, így meggyőződéssel állítjuk, hogy előbb-utóbb megfelelő egyensúly alakul ki a csúcsminőségű termékek, a jó minőségű, jó ár/érték arányú borok és a hétköznapok ivóborainak termelésében.
Reményre ad okot az is, hogy az olaszok a világ ötödik legnagyobb borfogyasztó népeként, a maguk 42 liter/fős éves fogyasztásával törekednek a finom és értékes borok életben tartására és a fogyasztót drága marketinggel, de kevés szakértelemmel elkészített borival terhelő termelők kigyomlálására.
A jó bor alapja, a megfelelő szőlőművelés
E hosszú szőlőművelési hagyománnyal és változatos kultúrával, sokféle talaj- és klimatikus adottságokkal rendelkező országban ne próbáljunk egységes szőlőművelési módokat keresni. Mindig vannak termelők persze, akik ragaszkodnak a hagyományokhoz, viszont az utóbbi évtizedekben – ahol a feltételek biztosítottak – teret nyert a modern szőlőművelés, a gépesítés.
Veneto, Trentino és Alto Adige (Dél-Tirol) tartományokban már régen is mindenütt magas támrendszert, ún. pergolát alkalmaztak, és bár ma is sok termelő használja ezt, már nem kizárólagos. Dél-Pugliában és Szicíliában a bakművelés (albarello) dívik, és sokszor meglepően szép eredményt érnek el. Olaszország nagy részén ugyanakkor az ismert, kétkordonos művelés valamilyen változatát alkalmazzák, egyes vagy dupla Guyot metszéssel (egy vagy két szálvesszős váltómetszés) vagy a Cordone Speronato (egyes kordon, Cordon de Royat) művelési módot.
Fotó: Bortankönyv – A világ borai
A domborzat, a talaj és az éghajlat a valódi „titok” az olasz borok mögött
E nagy országban tehát igen jelentős eltéréseket találunk a szőlőművelés terén. A bor minőségére azonban összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy jelentősen meghatározó a tengerek, valamint a hegyek hatása. Itáliában az ősi tenger csodálatos ásványokkal gazdagította a talajt és a napsütés évszázadokig szelíden simogatta a lédús szőlőszemeket.
Egész Európában talán Olaszországban a leghosszabb a vegetációs időszak, amikor a növény számára a növekedés lehetővé válik és itt maradhat a szőlő leghosszabb ideig a tokén. Egyes szőlőfajtákat, mint pl. a nebbiolo vagy az aglianico, ritkán szüretelnek október vége előtt. Az a tény pedig, hogy az ország egy hosszan elnyúló félsziget, következtetni enged a partok közelében elhelyezkedő termőhelyeken a tengerek jelentős mérséklő hatására. Az ország északi részén az Alpok és a hozzá kapcsolódó hegyek – Liguriától Szlovéniáig – mint valami nagy „kalap” védik a területet a szélsőségektől.
A másik jellegzetesség az Appenninek vonulata, amely, mint egy gerincoszlop osztja két részre az országot, nagyjában észak-déli irányban, s választja el egymástól a Ligur- és a Tirrén-tenger hatásait az Adriai-tengertől. Az Alpok és az Appenninek között pedig az igen termékeny Pó-síkság terül el. Érdekes talán, hogy ez az utóbbi terület nem számottevő a minőségi bortermelésben, ellentétben pl. a Gironde két partjával Bordelais-ben.
Az eddig leírtakból azonban az is adódik, hogy a főbb eltérések a viszonyok között elsősorban a tengerszint feletti magasságban keresendők. Szőlőt a rómaiak óta szinte kizárólag domb- vagy hegyoldalra telepítenek, Dél-Puglia, Maremma és Dél-Szicília képez talán ez alól kivételt. A forró Itália sztereotípiája csalóka lehet, mivel nem csak az Alpokban kemények a telek. Nem véletlen, hogy a Pirelli cég az egyik téli autógumiját éppen Potenzáról, Basilicata fővárosáról nevezte el.
Az alacsonyabban (és a tengerhez közelebb) fekvő ültetvényeken hűvösebbek a nappalok, melegebbek az éjszakák és korábban szüretelnek, de valójában az ültetvények többsége a 600 méteres tengerszint feletti magasság környékén található. Több borvidéken, pl. Dél-Tirol egyes részein és az Etna lábánál a termőhelyek felkúsznak akár 1000 méteres magasságig is. Itt igen illatos, magas savszintű, de szép savszerkezetű, egyensúlyos borok születnek.
Az évjáratok különbségeit persze elsősorban az időjárásnak köszönhetjük. A csapadék mennyiségéből és eloszlásából már jól látható a mediterrán hatás. Március és szeptember között elvétve esik eső. Nem véletlen, hogy a száraz területeken az őshonos olasz szőlőfajtákat részesítik a gazdák előnyben, mivel igen jól alkalmazkodtak a forró, száraz nyarakhoz. Ezenkívül idős, mély gyökerekkel rendelkező szőlőtőkék azok, melyek jól tűrik a meleg nyarakat, hiszen a hosszú gyökérzet biztosítja, hogy a szőlő a mélyebb talajrétegekből is fel tudja szívni a vizet.
Az éghajlat általános változásával, a globális felmelegedéssel azonban még e fajták esetében is szükségessé válhat az öntözés, és ezzel az EU is számot vetett. A téli csapadék, melyből egyre kevesebb esik, elengedhetetlen, hogy a következő őszön megfelelő minőségű termést lehessen garantálni. A nyári záporok is sokat tettek azonban a szőlőtőkék vízpótlásáért. Az utóbbi években egyre gyakoribbak az egyszerre, nagy mennyiségben lezúduló víztömegek, melyek egyrészt lemossák az értékes talajt a domboldalakról, másrészt nem nedvesítik át kellőképpen a kiszáradt lejtős földterületeket.
Vitán felül áll viszont, hogy a legnagyobb – időjárás okozta – veszélyt a heves jégzivatarok jelentik: jobbik esetben csak a zöldszürettől „kímélik meg” a termelőket, rosszabb esetben azonban percek leforgása alatt az egész éves termés oda lehet, különösen Piemont és Veneto tartományban. Szerencsére vannak gazdák, akik kihívásként tekintenek a szélsőséges időjárási körülményekre és új eszközöket vetnek be a termés megóvására.
Egyes termelők például hálót feszítenek a szőlők fölé, mely nem csak a hírtelen jégveréstől védi a termést, hanem az extrém meleg elől is árnyékolja a szőlőszemeket. Az ő gondolkodásmódjuk szerint, a környezet mindig változik és ehhez a megfelelő eszközökkel idomulnia kell a gazdálkodásnak, hiszen a jó bor nem terem meg magáról a pincében, minden cseppjéért meg kell dolgozni!
Milyen technológiák és éghajlati viszonyok határozzák meg az olasz borok ízvilágát?














