Spanyolország domborzata és éghajlata
fotó: trullyfinewinecom
Gondolták volna, hogy Spanyolország 650 méteres átlagos tengerszint feletti magasságával Svájc után a második leginkább hegyekkel tarkított országa Európának?
Akik ebből a hatalmas országból csak a tengerparti turistagyárakat és a közeli városokat, nevezetességeket látják, aligha. Nemcsak olyan nagy hegyeket találhatunk, mint a Sierra Nevada, a Pireneusok vagy Sierra Cantabria, de az ország közepén található hatalmas Meseta fennsík átlagos tengerszint feletti magassága is 600–1000 méter között van.
Csak a folyók által kialakított völgyek (Duero, Guadiana, Ebro, Tajo és Guadalquivir) vannak a tengerszint közelében. Az óceán, illetve a hatalmas magasfennsík következtében az itteni hőmérséklet alacsonyabb, mint a hasonló szélességi fokon elhelyezkedő más mediterrán országokban. De a szőlőtermesztés szempontjából fontos szigetek is tele vannak hegyekkel. Teide vulkáni hegye Tenerifén pl. az ország legmagasabb pontja.
Nagy vonalakban azt mondhatjuk, hogy talaj szempontjából jellemző a mészkő, az agyag, a vályog, és ezek különféle összetétele, ehhez jön még a kavics, a pala és itt-ott a gránit.
Az óceán és a tenger hatásának köszönhetően az ország középső részének kontinentális éghajlata ellenére is jó feltételek adódnak az egészen eltérő stílusú borok készítésére. A sokféle helyi klíma a talajadottságokkal páratlan – másutt elképzelhetetlen – borstílus-kavalkádra ad lehetőséget. Három nagy éghajlati hatással számolhatunk: óceáni, mediterrán és kontinentális. Ezek itt-ott átfedik egymást, kettős klímahatást kialakítva. A tengerek mellett a hegyek is szerepet játszanak a klíma alakításában. Még a partvidéki üdülőhelyekről is feltűnik látótávolságban egy-egy.
Az ország belsejét keresztül-kasul szelik át a hegységek, közöttük hatalmas kiterjedésű magasfennsíkokat találunk (Meseta = „asztal”). S bár ezek északi részein némi kukorica, délen pedig olíva terem, leginkább szőlőtermesztésre alkalmasak. Néhány helyen még 1300 méteres magasságban is találkozunk ültetvényekkel. A fennsíkok időjárását egyes szakírók két szélsőséggel írják le: 9 hónap tél, három hónap „tüzes pokol”. De Kasztíliában és Léonban hűsítő óceáni szellők gondoskodnak arról, hogy egészen sajátos borok születhessenek: a déli borok érettsége keveredik bennük a közép-európai borok eleganciájával. Gondoljunk csak a Ribera del Duero erős, de elegáns vöröseire vagy a Ruedából származó elegáns, gyümölcsös fehérekre, szépen strukturált savaikkal. Meseta déli részén, La Manchában a melegebb miatt az ültetvényeket még magasabbra telepítik.
Galíciában és az ország északi partjainál egyértelműen az Atlanti-óceán hatása érvényesül. Enyhítő szelek, rendszeres csapadék, kiegyenlített enyhe klíma. Itt inkább északi stílusú, gyümölcsös fehér- és vörösborok teremnek. Részben ez vonatkozik Tenerifére is. Az atlanti hatás keveredik a szárazföldi éghajlattal Riojában, Navarra északi részén és Bierzo környékén, bár Riojában kicsit erősebb az óceáni hatás. Az itteni hegyláncok miatt már csökken a csapadék mennyisége és magasabb az átlaghőmérséklet is. Gyümölcsösség, elegancia és szép savak jellemzik a borokat. Rioja déli részén ehhez még némi mediterrán hatás is párosul, fineszt kölcsönözve az itt termő boroknak. Délen, Jerez környékén is érvényesül az óceáni klíma, de keveredik a mediterránnal, hiszen mindkettő közel van. Itt nyáron szinte nincs csapadék, és a hőmérséklet még magasabb, de egyrészt a magas páratartalomnak, másrészt pedig a rendszeresen fújó szélnek köszönhetően a borokat visszafogott alkohol és savszint jellemzi.
Mediterrán éghajlat az uralkodó a Földközi-tenger mellékén Empordàtól Málagáig, ide értve a Balear szigeteket (pl. Mallorca) is. Itt kevés a csapadék, hosszú az érési időszak, tehát testes borok születnek. A páratartalom magasabb, mint a szárazföldi klímánál, ami segíti a szőlő növekedését, még ha csapadék nincs is. Viszonylag kicsi a nappali és az éjszakai hőmérsékletek közötti különbség. A parttól távolodva mindinkább kontinentális a klíma. Csak az Ebro völgyére (egészen Rioja Bajáig és Navarra déli területéig) jellemző még a kevert szárazföldi-mediterrán klíma.
Érdekes, de úgy tűnik, hogy Spanyolország nem szenvedi meg túlzottan a globális felmelegedést. Az alacsonyabban fekvő területeket érintheti ugyan valamelyest, de a szárazságtűrő fajtáikkal előnyben vannak. A már megtelepedett, jobb módú termelők pedig igyekeznek a szárazföld belsejében található, magasabban telepített ültetvényekre szert tenni, így nem kell félni, hogy egy klímakatasztrófa esetén minőségi bor nélkül maradunk.
Ahol minőségi bort készítettek, ott már évtizedek óta odafigyeltek a talajadottságokra, a helyi és mezoklímára, a szőlőskert elhelyezkedésére. Az egyes helyeken kialakult borstílusok és fajtaszelekció pedig a borászok évszázados megfigyeléseit tükrözik. De az 1990-es évektől egyfajta „boom” tanúi lehetünk a különleges terroirok felkutatása terén, s mára egy igen színes kép alakult ki az országról.
