Szombaton lesz a VinAgora Borgála, amelyen a VinAgora borversenyen részt vett borokat kósotlhatja a közönség. Igen ám, de bor sok van, a kóstolókapacitás pedig véges. Mutatjuk mi az, amit nem szabad kihagyni!

Örülünk? A San Franciscó-i Ava Borászat nemrégiben elkezdett egy borreprodukciós projektet: egy Dom Perignon pezsgőt szeretnének szintetikusan előállítani, és korlátozott számban értékesíteni, még ezen a nyáron. A társaság olyan fejlett laboratóriumi környezettel rendelkezik, hogy, ahogy a New Scientistnek is elmondták, akár 15 perc alatt képesek a vizet borrá változtatni. A tudományos oldal közzétett egy …
A hatékony kommunikáció legelemibb követelménye a folytonosság. Olyan ez, mint egy szülő-gyermek kapcsolat.
Már nemcsak hogy virágzik a szőlő, de a gyümölcsfejlődés fenológiai stádiumába került. A bogyók borsószem méretűek, a fürtök pedig elkezdtek lógni.
A Földművelésügyi Minisztérium idén is meghirdette a Vörösborok és Pezsgők 2016. évi Országkóstolóját. A mintákat és a jelentkezési lapokat 2016. június 1-jétől 24-ig lehet leadni.
A Pezsgő Június Nagykóstoló előtt a Winelovers megtartotta szokásos pezsgőtesztjét, amelyen a Francois Pezsgőpincészet President Rosé Brut 2011-es pezsgője bizonyult a legjobb rozénak. Arról, mit kell tudni erről a pezsgőről, Koczuba Róbertet, a Törley Pezsgőpincészet pezsgőmesterét kérdeztük.
Mit tud Somló és mit tud Champagne? És hogyan mutatnak egymás mellett? A Pezsgő Június mesterkurzusán néztük meg.
Nyaranta, immár 13. éve csábítja a közönséget világhírű előadók különleges hangulatú koncertjeivel a VeszprémFest. Idén több Grammy-díjas zenészt is meghallgathatunk a fesztiválon, köztük a 80-as, 90-es évek egyik legnépszerűbb énekesnőjét, Lisa Stansfieldet.
Szinte teljesen elvirágzott már mindenütt a szőlő. Nem harsogó a szőlővirág illata, de egyedi és jellegzetes, amit a szőlősorok között lehet érezni…
A Zalai Borvidékre mondhatjuk nyugodtan, hogy a világ vége után két sarokkal, jobbra található. Csörnyeföldről már jó páran hallhattak, de Zalaszentgrót, Nagyrada már biztosan kevésbé ismerős.