Borok a világ végéről

Ahogyan dr. Bussay László munkáját az egész ország csodálta, és elismerte, addig a Bezerics Pince, a Cezar Borászat vagy a Veress már kevesebb fogyasztóhoz jutott el, míg a Keszler Birtok, Dóka Éva vagy a László Pince pedig alig valakihez.

A Borkollégium mesterkurzusai remek alkalmak arra is, hogy az oly sok magyar celeb borvidék között, csendben megbújó csodákat is megnézhessük, mint a zalai borvidék vagy pár héttel ezelőtt a bükkiek.

A Zalai borvidék (Balatonmelléki) a Balaton mellett indul és húzódik le a határig, szép nagy területen elosztva, Zala megyében. Ez a vidék a béke és nyugalom szigete, ahol még sok helyen érintetlen a természet. Bor szempontjából a hűvösebb területekhez tartozik, Magyarország legcsapadékosabb vidéke.

A keszthelyi rész bazaltos, a többi a Pannon-tenger maradványain nyugvó löszös terület. A leírtak alapján egyértelmű, hogy a zalai borvidék a magyar stílusú, feszes, savas és lendületes fehérborok utolsó bástyája lesz, a legtovább fog ellenállni a felmelegedés vészterhes közeledésének. Ebből fakadóan jelenleg nem igazán alkalmas – véleményem és kóstolási élmények alapján sem – a kékszőlőnek, és így a vörösbornak sem. Talán a kékfrankos, zweigelt jól érezheti magát ezen a vidéken, jobb helyeken esetleg a pinot is. A sorban jó néhány vörösbor volt, köztük néhány tankönyvbe illő paprikás, éretlen cabernet. A fehérborokkal már sokkal jobb a helyzet, bár a fajtaösszetételen lehetne még egy kicsit dolgozni.

A borvidék jogosan, és nagyon helyesen ápolja, gyermekének, a nagy szőlőnemesítőnek Dr. Bakonyi Károlynak emlékét. Így az ő munkájából sok szőlőfajta elterjedt arrafelé, mint például a rozália és valentin. Pedig mindenki kénytelen elismerni, hogy a cserszegi fűszeres az igazán jól sikerült munkája Károly bácsinak. A többi fajta azért nem igazán mutat nagy képességeket, úgyhogy ezek fontosságát érdemes lenne újragondolni.

Összefoglalóan azt lehet mondani, hogy a kóstolósor fehérborainak legtöbbje nagyon szép és izgalmas volt. Sikerült megőrizni az egyensúlyt, elsősorban az alacsony, 13% alatti alkoholnak és a feszes savaknak köszönhetően. Néhány kivételtől eltekintve pincehibákkal sem találkoztunk, bár egy-két helyen azért néhány hordót érdemes lenne elégetni. A vörösborokra túl nagy hangsúlyt nem fektetnék.

A sorból természetesen kiemelkedtek a Bussay és a Bezerics Pince borai. Ők a borvidék legrégebbi és legismertebb pincéi, hosszú évek óta dolgoznak megbízhatóan, szép borokkal. Remélhetőleg a Bussay családnál az utódok tudják folytatni a pincészetalapító édesapa munkáját. A kevésbé ismertek közül pedig Dóka Éva borai nyújtották a legszebb élményeket.

Az est két legfontosabb bora

Bussay Rajnai Rizling 2013: citrusos, picit petrolos, zöldfűszeres illat. Mondhatni fajtajelleges. Szerkezetben jó savak dominálnak, nagy test, harapható korty. Hosszú bor, sokáig tartó ízzel. Szájban is a fajtajelleges petrol, citrusok jönnek, kiegészülve némi édeskés déligyümölcsös ízzel. Van még vagy 10 éve hátra.

Bezerics Osztonyi Cserszegi Fűszeres 2011: botritiszes szemeket tartalmazó édes borról van szó. Illatában a botritisz tanítanivaló citrusos, ananászos illata, kiegészülve kicsi gyógynövénnyel. Ízében is ez az aromavilág marad meg, teljesen felülírva a cserszegi alapvetően erőteljes aromatikáját. Szerkezetében persze nem tudja mutatni a tokaji aszú karakterét, mivel kicsit kisebb a sav. Emiatt a cukor erőteljesebbnek érezhető, és az alkohol is kicsit magasabb az elvárthoz képest. Ettől függetlenül nagyon jó kis bor, jól iható, puha és nagyon kedves.