Szavazatazonosság miatt a megszokott öt helyett hatan is versenyben vannak az Év Bortermelője Magyarországon díjért.

A novemberi hangulatra, a Szent Márton-nap varázsára, a libaételek és az újbor párosításra, valamint az ünnephez kapcsolódó színes programokra végre idén már nem kell többet várakozni. De miről is szól a legenda, és miért szokás ilyenkor libasültet enni akár egy villányi portugieser mellé?

Hazánkban a vörösborok kedveltsége megelőzi a fehérborokét és a rozékét is. A bordeaux-i szőlőfajták, így pedig a bordói stílusú vörösborok továbbra is a legnépszerűbbek közé tartoznak. Ezek közül a legmenőbbek ezúttal a Bordói November Nagykóstoló Csúcsbor Termében mutatkoznak be. Figyeld napi ajánlónkat!
Közös ügyünk a magyar borkultúra színvonalának emelése, ehhez pedig a tudatos és felelős borfogyasztáson át vezet az út. Mert bort nyelni mindenki tud, de csak akkor lehetünk igazi boros nemzet, ha az elköltött pénzünkkel a minőségi terméket előállító borászokat támogatjuk, és az estét megkoronázó palackok fogyasztása nem veszélyezteti senki testi épségét, egészségét.
Hogy lehet három egymástól távoli borvidéken egyszerre sikeresen szüretelni? Ha valaki, Zsirai Kata, a Zsirai pincészet társtulajdonosa biztosan tudja a választ.

Az angolszász országok vendéglátásában már hódít, nálunk még várni kell a sörcsaphoz hasonló borcsap elterjedésére a magas minőségű boroknál. Elmondjuk, mire számítson, aki ilyennel találkozik, és azt is, hogy miért fogja jelentősen megváltoztatni a fogyasztási szokásainkat.

2017 kiemelkedően jó év, ezért nagyon oda kell figyelni, hogy szép borok szülessenek – mondja Fekete Mihály szekszárdi borász.