2018. augusztus 7-én, 20:40-kor Törzsasztal a FIX TV-ben! Szabó Zoltán Attila kávéházi asztalánál, az Alexandra Pódiumon ezúttal Koltai Lajos operatőr, filmrendező, a Nemzet művésze, és Tóth Gábor Ákos író, produkciós vezető vendégeskedik.

Egy romos betongyárban ülök Nemesgulácson és isteni bort kóstolok, ami egyenesen az Etnáról érkezett. Majd leszáll az este, és egy gyönyörű teraszon vacsorázom, gourmet ételeket, kiváló borokkal. Vágyhat többre egy fanatikus borrajongó?
Új rendelet-kiegészítés jelent meg a bor alkoholtartalmának növelésével kapcsolatban.
A Borászportál-cikkek júliusi olvasottsági statisztikái alapján végérvényesen beköszöntött a nyár. A kattintás után Proseccók, cool borok, rozék, sörök minden mennyiségben.
Az idei nagy melegnek köszönhetően vannak, akik már július utolsó napjaiban neki kellett álljanak a szüretnek. Posztolt képekből válogattunk.
A középső nyári hónap a Vinoporton igen változatosra sikerült és ezt értékelték olvasóink. Jöjjenek az írások az olasz borokról, Szekszárdról és egy szenzációs új magyar boros kiadványról.
Amikor a Nyugati pályaudvartól 75 perc tömegközlekedéssel kikínlódtam magam a Kopaszi-gátra, annak is az alsó csúcsára, a Winelovers Summper Party vol.2-re, egy pillanatra elgondolkodtam, van-e egy ilyen rendezvénynek bármi értelme. Aztán rendesen megkaptam a választ az arcomba…
Szeptember 15-én harmadik alkalommal rendezik meg a Somlón a Juhfark egyedülálló, reprezentatív bemutatóját, ahol a fajta összes kiemelkedő tétele megkóstolható.
Egyedülálló lesz a 100 legjobb magyar bort bemutató Winelovers 100 kiadvány, amelynek elkészítésében egy a magyar borokra szakosodott Master of Wine segédkezik.
Javában folynak a 100 legjobb magyar bort bemutató kiadvány, a Winelovers 100 munkálatai. Miről szól ez a kiadvány? Mi köze hozzá egy Master of Wine-nak? Hogyan lehet hozzájutni? Hol lesznek kóstolhatók a legjobb borok? Minden információ plusz kulisszatitkok a kattintás után.