KERETBE:
Az ország területe: 353.023 km˛
Lakosság: kb. 82 millió fő
Szőlővel beültetett terület: 102 ezer ha (63,6% fehér-, 36,4% kékszőlő)
Bortermelés: 9,2 millió hl
Ha az ember vet egy pillantást a térképre, láthatja, hogy a legészakibb német borvidékek a szőlőtermesztés északi határán, vagy még azon is túl vannak. Mégis, világszínvonalú − elsősorban − fehérborok születnek e területen. Olyan borok, amilyeneket másutt szinte nem is találhatunk: könnyű, alacsony alkoholtartalmú, gyümölcsös, virágos illatú, aromás és igen hosszan palackban érlelhető rizlingek.
Ezért a sajátos talajadottságok, a kitettség, a folyók, a Golf-áramlat melegítő hatása, a dombok-hegyek biztosította sajátos helyi klímák a „felelősek”.
A szőlőtermesztés persze itt is a rómaiakig vezethető vissza, de a német szőlészeti és borászati kultúra legújabb kori történetének fényes bizonyítéka az a több százra tehető új szőlőfajta, amit a valamikori Nyugat-Németország kutatóintézeteiben, elsősorban Geisenheimben (Rheingau), Würzburgban (Frankföld, Bajorország) és Freiburgban (Baden-Württemberg) nemesítettek. A müllerthurgau (rizlingszilváni) például mára az egész világon otthonra talált.
A német nyelvterületen a szőlőművelés elterjesztése a rómaiaknak köszönhető, tehát jó kétezer esztendős. Túl körülményes volt a borral teli nehéz amforákat az Alpokon átszállítani, így inkább a szőlővesszőket hozták magukkal a telepesek. Az itteni borok már akkor is frissebbek és ízgazdagabbak voltak, mint a délen termettek.
Németország a világ egyik legészakibb szőlőtermesztő országa. Szinte csak a meleg Golf-áramlatnak, pontosabban annak Nyugat-Európára gyakorolt hatásának köszönhetik a német szőlőtermesztők, hogy a szőlő egyáltalán beérik.
A mediterrán éghajlathoz képest itt kevesebb a napsütéses órák száma, viszonylag rövid a fagyveszélyes időszak és nyáron több eső esik, mint a délebbi borvidékeken, de a nyár vége felé már nemigen van csapadék. Ezek a körülmények pedig különleges hatással vannak a szőlőművelésre. Friss, elegáns, gyümölcsös borok születnek elsősorban.
A több mint 100 ezer ha szőlőterületet igen változatos talajösszetétel jellemzi, s ez tükröződik a fajtaösszetételben és a borstílusokban, illat- és ízvilágban is. Sokáig szinte egyeduralkodónak számítottak a félszáraz – félédes-édes borok, ám ezeket folyamatosan váltották föl, egészítették ki a száraz iskolázásúak.
Németországban közel 140 fajta szőlőt találhatunk, amelyek nagy része helyi nemesítés. Ezek közül mintegy két tucatnak van számottevő piaci jelentősége. A rizling (Riesling) és a Rivanernek is nevezett müller-thurgau ezek közül is kimagaslik, hiszen a 102 ezer ha szőlőterület mintegy 1/3-án e két fajtát termesztik. A kékszőlők között a pinot noir (vagy, ahogy itt nevezik: Spätburgunder) és az itt nemesített Dornfelder vezetik a sort. A fehérszőlő az összes terület 63%-án terem, 37% a kékszőlő aránya.
Vannak szinte teljesen tiszta „fehérszőlő borvidékek”, mint az északi Mosel, Saar, és a Ruwer vidéke, Baden és Württemberg borvidékein pedig a vörösborkészítésnek van nagy hagyománya. Az utóbbi évtizedben nagy kékszőlő „boom” volt megfigyelhető, ez azonban, úgy tűnik, már lecsengőben van. Mára a két legnagyobb vörösbortermelő borvidék Rheinhessen és Pfalz lett. Újabb tendenciák figyelhetők meg: a burgundi fajták mind a kékszőlők, mind pedig a fehérszőlők esetében feljövőben vannak, és reneszánszukat élik a hagyományos, őshonos szőlőfajták is.
A fehérszőlő-fajták legelterjedtebbike a rizling.
Ez Németország nemes szőlőfajtája, az összes ültetvény csaknem 22%-át teszi ki, a legelterjedtebb fajta. Sehol a világon nem tölt be olyan fontos szerepet, mint Németországban: a világ összes rizlingtermő területének 2/3-a van itt, minden német borvidéken megtalálható. Későn, általában október−novemberben érik (ezért is oly kiváló ezekre az északi területekre), de szívóssága miatt és a melengető őszi napsütésnek köszönhetően ideális kései szüretelésű borokhoz. A legjobb ültetvényeket a folyóvölgyek közelében, meglehetősen köves, így „meleggyűjtő” déli, délnyugati domboldalakon találjuk.
A rizlingből mindenféle iskolázásban készül bor. A „tipikus” rizling halványsárga színű, néha zöldes reflexekkel, illatában némi őszibarack vagy alma, a szájban jellegzetes savait érzi először a kóstoló. A magasminőségű édes borok talán a német borászat védjegyei. Természetesen magas savtartalma jól érlelhetővé teszi a bort. A fiatal bornak friss, virágos jellege van, de ahogy fejlődik, illatában egy picit benzinre emlékeztető jegyek jelenhetnek meg (Petrolton). A rizling sok nemesítésnek képezte alapját.
A rizling után a második helyen a nálunk korábban „rizlingszilváninak” nevezett fajta áll, amit ma már mi is csak müller-thurgauként palackozhatunk. Napjainkban ez a szőlő virít a német szőlőterületek 13%-án. Korán érik és nagy a terméshozama. Sokan másodrendű fajtának tartják, ennek ellenére a XX. század második fele óta a világ csaknem minden borvidékén elterjedt, s ezzel talán a legsikeresebb nemesítés. Ha a címkén „Rivaner” szerepel, akkor majdnem biztos, hogy egy fiatal, könnyű, friss és száraz borral van dolgunk.
E két meghatározó fajta mellett még találkozhatunk a Slivanerrel is, ami mostanában, mint az egyik legfontosabb hagyományos fajta, újra reneszánszát éli Rheinhessenben és Frankföldön, a pfalzi és badeni (Kaiserstuhl) termelőknél is népszerű, bár valamelyest csökkent még az utóbbi időben is a területe.
A szőlőterületek 4,4%-án termesztenek Grauburgundert, amely Ruländer néven is ismert, s ami nem más, mint a szürkebarát.
Népszerű még a muskotályos aromájú, nagytestű bort adó Bacchus is (2%), amely nagyon nagy hozamra képes, ekkor azonban meglehetősen jellegtelen lesz. A Scheurebe (1,6%) is kedvelt fajta.
A kékszőlő-fajták palettája is igen széles.
Spätburgunder (vagy Blauer Spätburgunder) nem más, mint a pinot noir. Persze, mindenki tudja, hogy ez burgundiai fajta, de azt már kevesebben, hogy a mai Németország területén is legalább 1000 esztendeje honos! Itt eléggé telt, testes, gyümölcsös bort ad. A németek mostanában kezdenek sikereket elérni nemzetközi minőségű, hordós érlelésű pinot noirokkal. Mára az összes szőlőterület 11,5%-át e fajtával telepítették be.
A Dornfeldert csak 1956-ban nemesítették és a mai napig a legsikeresebb kékszőlő−keresztezés. Majdnem minden borvidéken termesztik, de különösen Pfalzban és Rheinhessenben népszerű, a szőlőterületek több mint 8%-át teszi ki ez a fajta. Mély színű borai és nagyon nagy terméshozama miatt nagy jövő előtt álló fajtának tartják. Általában száraz bor készül belőle, ezen belül két fő stílusirány figyelhető meg. Az egyik intenzíven gyümölcsös, meggy, szeder és bodzabogyó ízekkel. A másik pedig a kis vagy nagy hordóban érlelést részesíti előnyben, így a borokban több a cserzőanyag és nagyobb struktúrával rendelkeznek. Az erősebb borok jól mennek sültekhez, vadakhoz és egyes sajtokhoz.
Népszerű és közkedvelt fajta a Portugieser. Úgy vélik, hogy ez a fajta az Osztrák−Magyar Monarchiából származik. Németországban az egyik legfontosabb kékszőlő, az összes szőlőterület 4,3%-át teszi ki. Borának alkoholszintje alacsonyabb, mint a többi fajtának, egyébként jól iható, egyszerű, kellemes. Illatában a ribizlit, a málnát, a földiepret fedezhetjük föl. Finoman fűszerezett, nem túl bonyolult ételek ideális kísérője.
Lemberger vagy Limberger nevet kapott Németországban a Blaufränkisch/kékfrankos szőlőfajta, amit 1729 hektáron (1,7%) termelnek. E későn érő fajta szinte csak Württemberg szőlőskertjeiben lelhető fel.
Ausztria kedvelt zweigeltje is utat talált magának a német ültetvényekre. Württembergben őshonos a Trollinger. Ennek oka valószínűleg a klíma, mivel e fajtának a teljes érettséghez igen hosszú vegetációs időszakra van szüksége. Bora afféle „sváb nemzeti ital” és a szüret után igen hamar ihatóvá válik. Az összes szőlőterület 2,4%-át teszi ki.
Érdekes kékszőlő az ültetvények 2,3%-án termelt Schwarzriesling. Bár a rizlinghez semmi köze, ha csak az nem, hogy későn érő fajta és a fürtök formája hasonló.
Ezek mellett termelők egyre nagyobb csoportja kísérletezik bordeaux-i fajtákkal, mint a merlot vagy a cabernet sauvignon, amelyek – melegebb évjáratokban –a bordóihoz hasonló jellemzőkkel bíró bort adnak.
Ha Németországra gondolunk, talán elsőként egy sörökben erős nemzet jut eszünkbe. Ám ha jobban odafigyelünk, egy sokszínű és innovatív bortermelő országot ismerhetünk meg. Az utóbbi egy-két évtizedben jelentős változások történtek a német minőségi bortermelésben.
