Jásdi István újabb blogposztja
Az a tízegynéhány Egri Bikavér Superior és Grand Superior, meg a néhány Egri Csillag, amit nekünk ezúttal bemutattak, helyt állt volna a világ bármelyik nagy borbemutatóján. Thummererék, Gál Titi, a Szent Andrea, Bolyky Jani, Tóth Ferenc szigorú szabályokat követő Superior hegyborai és Grand Superior dűlős-borai, tökéletesen érett alapanyagból készültek, olyan koncentrációval és Magyarországon kivételes savgerinccel rendelkeztek, amiről a világ legnagyobb részén csak álmodozhatnak a termelők. Az Egri Borműhelyben megvalósuló összefogás utat mutathat a folyamatosan növekvő borvidéknek. Sajnos egyúttal azt is meg kellett állapítanunk, hogy az „alap-bikavér” ügye nem halad. A Classicusnak nevezett kategóriába bármi belefér, a fogyasztó számára a név semmilyen minőségi garanciát nem jelent. A minőségben lefelé történő igazodás pedig nem segíti a „Bikavér” presztízsének növelését.
Célszerű lehet a két felső kategória termelői számára a kulcsszavak, a „Superior” és Grand Superior” nagyobb betűkkel történő kiemelése. Akkor talán a Bikavér, az egri vagy a dűlő (pl.: „Nagyeged-hegyi”) eredet is nagyobb hangsúlyt kaphat, mint a felső kategóriákban jelenleg hangsúlyos termelői brandek. Az elképzelés, hogy a jól körülhatárolt szabályokkal működő házasítások valójában az egri fehér és vörös fajtát jelentsék, működőképesnek látszik.
Mindannyiunk közös érdeke,
hogy az Egri Borműhely termelői követőkre találjanak, hogy az egyik legizgalmasabb borvidékünk előre lépjen, és hogy a borvidék visszanyerje korábbi nagy hírét nemcsak itthon, de a nemzetközi piacokon is.
Hajrá Eger!
_1.jpg "Must, verjus, szőlőlé – a szőlő alkohol nélkül")
