Csontváry, Dali, Stuart Little kisegér és a Mentőexpedíció

2018. május elsején, 20:40-kor újra Törzsasztal a FIX TV-ben! Szabó Zoltán Attila kávéházi asztalánál, az Alexandra Pódiumon ezúttal Virág Judit művészettörténész, igazságügyi képszakértő, a Virág Judit Galéria és Aukciósház alapítója és Fátyol Kamilla színművész vendégeskedik.

Fix TV

Fotó: Amdala/Juhász Melinda 

 

A sokszínű, igényes műsort Salvador Dali aranyköpésével vezeti be a műsorvezető: „saját világegyetemmel rendelkezni jobb, mint autótulajdonosnak lenni”. Ezután az idézetet derűsen fogadó Virág Juditot kérdezi: meddig misszió, és honnan üzlet az aukciósház működtetése. Szóba kerül néhány rekord is: Csontváry remeke, a Traui tájkép naplemente idején (1899) című alkotásánál 240 millió forint volt a leütési ár, míg Tihanyi Lajos olajképe (Pont St. Michel) 220 milliórét talált gazdára.

 

 

Virág Judit egy-egy kép felkutatását, azonosítását a nyomozati munkához hasonlítja. Olykor persze – miként a detektíveknek is – jó szerencsére is szükség lehet. Berény Róbert elveszettnek hitt munkája például egy gyerekmoziból (Stuart Little kisegér) „köszönt” vissza, anélkül, hogy az alkotók, és a képet a filmeseknek kikölcsönző tulajdonos felmérte-tudta volna, milyen kincs van a szemük előtt…

 

A műsorból kiderül, hogy Fátyol Kamillától sem áll távol az aukciók világa, mi több, maga is szervezett ilyen eseményeket, bár szerényebb kiállításúakat.  Az aranyművesnek tanuló színésznő, aki nélkül egy időben elképzelhetetlenek voltak a Maladype Színház előadásai, érzékelteti hiányérzetét, melyet a szakmájával kapcsolatosan érez. Reálisan értékeli szerepét és helyzetét azután is, hogy Ridley Scott Mentőexpedíciójában feltűnt.

 

 

Dúzsi Tamás ezúttal is kiváló nedűkkel kínálja a vendégeket. A stúdió díszes bútorzatáról, az impozáns könyvespolcról pedig most sem hiányzik a legnépszerűbb kortárs irodalmi orgánum, a Szabó Zoltán Attila szerkesztette Nyugat Plusz folyóirat. Néhányan a lap jeles szerzői közül: Tőzsér Árpád, Rónay László, Babics Imre, Bolemant László, Petőcz András, Vörös István, Varga Imre, Szűgyi Zoltán, Filip Tamás, Kóbor Adriána, Sós Dóra, Fátima Queiroz, Joel Hubaut, Fernando Aguiar.

 

Az előző adás megtekinthető itt:

 

2018. május elsején, 20:40-kor újra Törzsasztal a FIX TV-ben! Szabó Zoltán Attila kávéházi asztalánál, az Alexandra Pódiumon ezúttal Virág Judit művészettörténész, igazságügyi képszakértő, a Virág Judit Galéria és Aukciósház alapítója és Fátyol Kamilla színművész vendégeskedik.

Csatlakozz

Tetszett a cikkünk? Iratkozz fel hírlevelünkre!

feliratkozásos form

Holnap!
Jegyvásárlás

Winelovers TOP 100: a legjobb tanninhangsúlyos vörösborok

2026. nov. 5. · 18:00 · Winelovers Wine College
Jegyet veszek
Tanulj a borokról

Őszi kurzusok a Winelovers Wine College-ban

Alapozó tanfolyamok, mesterkurzusok, borász kóstolók is várnak
Kurzusok
Kapcsolódó borok

Irány a webshop

Irány a webshop
Winelovers100 Magazin

Megjelent a Winelovers 100+ magazin

Magyarország 100 legjobb bora és a mögöttük álló történetek egy magazinban.
Lelőhelyek
Rendeld házhoz

A Winelovers Top 100 borai a webshopban

Megnézem
Friss WWA eredmények

2026 díjazottak

Megvannak a Winelovers Wine Awards 2026 díjazottjai – nézd meg a győztes borokat!
Eredmények
FRISS TERMÉS

Kapcsolódó cikkeink

Kedvencek a winelovers webshopról