Apátsági csönd

Voltatok már a Pannonhalmi Apátságban? És annak pincészetében? Kóstoltatok már valaha boraikból? Ha ezekre a kérdésekre csak egyetlen igennel is tudtok válaszolni, akkor talán értitek majd, miről szól mesekönyvem következő fejezete. Pannonhalma. Sokszor hallottam már ezt a nevet. Vannak barátaim, akik az apátság iskolájában koptatták a padokat, van olyan ismerősöm, aki csak gondolkozott azon, hogy suhanc fiát beíratja ebbe a kemény fegyelméről messzeföldön híres felekezeti gimnáziumba, és végül, de nem utolsó sorban van olyan ismerősöm, aki már kóstolta nedűjüket. No, én sem tudatlanul vágtam neki a nagy lelki-útnak, kortyoltam már a boraikból, de akkor nem érintett meg annyira, nem hatott át oly erőteljesen szellemisége, mint amikor… Szóval. Utolsó bejegyzésem alkalmával a Budai Vár (bor)falait másztam meg és estem bűvkörébe pár napra a borgasztronómia bűbájának. Nem mondom, hogy az az élmény már felülíródott, de tény, hogy a pannonhalmi kirándulásunk lelkem egy másik zugát töltötte fel. Amikor egyszer Ausztriában autóztunk, megpillantottam az autópályától nem messze egy hegyre épült templomot… alig bírtam levenni szemem róla… Pár éve Görögországban a Meteorák sziklák tetejébe épített apró templomai nyűgöztek le… de az Athos félsziget monumentális templomai sem hagytak hidegen. Ki gondolta volna akkor, hogy ki sem kell tennem a lábam kicsi hazánk határain túlra, itthon is utolérhet ez az érzés?  Ahogy közeledtünk az Apátsághoz, egyre jobban éreztem, hogy ez a nap zord időjárása ellenére csodálatos lesz. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem egy apátság és a bor hallatán eddig mindig szőlőt szedő szerzetesek képe jelent meg. Talán picit azt is vártam, hogy még Pannonhalma utcáin is mindenhol fekete reverándás papokat fogok látni, mindenhol szőlőültetvények díszítik majd az apátság alatti dombokat. Mondanom sem kell, hogy nem ez fogadott, hanem egy modern előadó. Az apátság bemutatása egy 15-20 perces dokumentumfilm vetítésével vette kezdetét. Mobiltelefon kikapcsol. Hirtelen magától elindulnak az apró redőnyök lefelé, hogy a félhomályban kellőképp látható legyen az óriási kivetítő. Minimalizmus. Csúcstechnológia. A film bemutatta a bencések mindennapjait. Kicsit nagy a disszonancia. De sebaj, ezt túl lehet még élni a hely szellemiségének tükrében. Sok hasznos információt rögzíthetett agyunk, így talán érthetőbb lett utunk következő része. Ugyanis ekkor elindultunk felfelé. Rövid séta az erdőben, és elérjük az apátság kapuját.  Ettől kezdve már csak ámulunk és bámulunk, olyan sok szépség fogad. Apátsági templom, hatalmas könyvtár, kézzel írott kódexek, az Apátság alapító okirata… El sem lehet mesélni, hogy mi fogadja az oda ellátogatót. Azt hiszem erre egyenlet megoldás lehetséges: el kell menni és meg kell nézni!  Aztán megcsörrent a telefon és a délután további részét az Apátsági Pincészet képviseletében Illés Tamással töltöttük. Részletesen beszámolt a pincészet múltjáról, a jelenről és egy kis ízelítőt kaptunk a jövőből is. A borház itt is ötvözi a modern technológiát egy nagy adag puritanizmussal. Már nem is emlékszem, mennyi emeletet kellett pontosan lefelé mennünk… Az az egy biztos, hogy sokat. És persze ugyanezt az utat teszi meg több állomáson keresztül a beérkező szőlő is borrá válásának útján, ezt hívják gravitációs technikának.  Először a borház melletti kis tavaszi-nyári szabadtéri kóstolóteraszt és rögtönzött színpad helyét néztük meg. Pazar lehet a kilátás, ha minden zöldell már és virágzik a kertészet levendula földje! Cseperegni kezdett az eső, így az időjárás ura visszaterelt mindannyiunkat a fedél alá. És indult is a lift még mélyebbre. Itt már megterített asztal, az aznap esti borsor és sok-sok hordó fogadott minket. Tamás alapossága most sem hagyott semmi kétséget bennünk. Hatalmas részletességgel tért ki minden bor (Tricollis, Sauvignon Blanc, Tramini, Hemina, Infusio stb.) történetére. Hisz mindnek meg van a maga meséje. A fiatal pincészet még igencsak kevés évjáratot tudhat a magáénak, de ezek között is akadt bőven izgalmas ízű, illatú… A borok üvege és címkéje is azt a letisztultságot sugallta, amit egész nap tapasztalhattunk a bencések monumentális épületének falai között. Azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, mindannyian csak ültünk és szívtuk magunkba a szavakat, élveztük az ízeket és lassan lenyugodtunk testileg és lelkileg egyaránt… Utólag elmondhatom, más volt így még az illata és íze is a boroknak, mint amikor régebben kinyitottunk belőlük egy-egy kóstolóra. Áthatotta a hely szelleme. És minket is! Ja, és ha képeket is nézegetnél az útról, a galériában megteheted! :)

Voltatok már a Pannonhalmi Apátságban? És annak pincészetében? Kóstoltatok már valaha boraikból? Ha ezekre a kérdésekre csak egyetlen igennel is tudtok válaszolni, akkor talán értitek majd, miről szól mesekönyvem következő fejezete.

Pannonhalma. Sokszor hallottam már ezt a nevet. Vannak barátaim, akik az apátság iskolájában koptatták a padokat, van olyan ismerősöm, aki csak gondolkozott azon, hogy suhanc fiát beíratja ebbe a kemény fegyelméről messzeföldön híres felekezeti gimnáziumba, és végül, de nem utolsó sorban van olyan ismerősöm, aki már kóstolta nedűjüket. No, én sem tudatlanul vágtam neki a nagy lelki-útnak, kortyoltam már a boraikból, de akkor nem érintett meg annyira, nem hatott át oly erőteljesen szellemisége, mint amikor…

Szóval. Utolsó bejegyzésem alkalmával a Budai Vár (bor)falait másztam meg és estem bűvkörébe pár napra a borgasztronómia bűbájának. Nem mondom, hogy az az élmény már felülíródott, de tény, hogy a pannonhalmi kirándulásunk lelkem egy másik zugát töltötte fel.

Amikor egyszer Ausztriában autóztunk, megpillantottam az autópályától nem messze egy hegyre épült templomot… alig bírtam levenni szemem róla… Pár éve Görögországban a Meteorák sziklák tetejébe épített apró templomai nyűgöztek le… de az Athos félsziget monumentális templomai sem hagytak hidegen.

Ki gondolta volna akkor, hogy ki sem kell tennem a lábam kicsi hazánk határain túlra, itthon is utolérhet ez az érzés?

 Ahogy közeledtünk az Apátsághoz, egyre jobban éreztem, hogy ez a nap zord időjárása ellenére csodálatos lesz. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem egy apátság és a bor hallatán eddig mindig szőlőt szedő szerzetesek képe jelent meg. Talán picit azt is vártam, hogy még Pannonhalma utcáin is mindenhol fekete reverándás papokat fogok látni, mindenhol szőlőültetvények díszítik majd az apátság alatti dombokat.

Mondanom sem kell, hogy nem ez fogadott, hanem egy modern előadó. Az apátság bemutatása egy 15-20 perces dokumentumfilm vetítésével vette kezdetét. Mobiltelefon kikapcsol. Hirtelen magától elindulnak az apró redőnyök lefelé, hogy a félhomályban kellőképp látható legyen az óriási kivetítő. Minimalizmus. Csúcstechnológia. A film bemutatta a bencések mindennapjait. Kicsit nagy a disszonancia. De sebaj, ezt túl lehet még élni a hely szellemiségének tükrében. Sok hasznos információt rögzíthetett agyunk, így talán érthetőbb lett utunk következő része. Ugyanis ekkor elindultunk felfelé. Rövid séta az erdőben, és elérjük az apátság kapuját.

 Ettől kezdve már csak ámulunk és bámulunk, olyan sok szépség fogad. Apátsági templom, hatalmas könyvtár, kézzel írott kódexek, az Apátság alapító okirata… El sem lehet mesélni, hogy mi fogadja az oda ellátogatót. Azt hiszem erre egyenlet megoldás lehetséges: el kell menni és meg kell nézni!

 Aztán megcsörrent a telefon és a délután további részét az Apátsági Pincészet képviseletében Illés Tamással töltöttük. Részletesen beszámolt a pincészet múltjáról, a jelenről és egy kis ízelítőt kaptunk a jövőből is. A borház itt is ötvözi a modern technológiát egy nagy adag puritanizmussal. Már nem is emlékszem, mennyi emeletet kellett pontosan lefelé mennünk… Az az egy biztos, hogy sokat. És persze ugyanezt az utat teszi meg több állomáson keresztül a beérkező szőlő is borrá válásának útján, ezt hívják gravitációs technikának.

 Először a borház melletti kis tavaszi-nyári szabadtéri kóstolóteraszt és rögtönzött színpad helyét néztük meg. Pazar lehet a kilátás, ha minden zöldell már és virágzik a kertészet levendula földje! Cseperegni kezdett az eső, így az időjárás ura visszaterelt mindannyiunkat a fedél alá. És indult is a lift még mélyebbre. Itt már megterített asztal, az aznap esti borsor és sok-sok hordó fogadott minket. Tamás alapossága most sem hagyott semmi kétséget bennünk. Hatalmas részletességgel tért ki minden bor (Tricollis, Sauvignon Blanc, Tramini, Hemina, Infusio stb.) történetére. Hisz mindnek meg van a maga meséje. A fiatal pincészet még igencsak kevés évjáratot tudhat a magáénak, de ezek között is akadt bőven izgalmas ízű, illatú… A borok üvege és címkéje is azt a letisztultságot sugallta, amit egész nap tapasztalhattunk a bencések monumentális épületének falai között. Azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, mindannyian csak ültünk és szívtuk magunkba a szavakat, élveztük az ízeket és lassan lenyugodtunk testileg és lelkileg egyaránt…

Utólag elmondhatom, más volt így még az illata és íze is a boroknak, mint amikor régebben kinyitottunk belőlük egy-egy kóstolóra. Áthatotta a hely szelleme. És minket is!

Ja, és ha képeket is nézegetnél az útról, a galériában megteheted! 🙂

Csatlakozz

Tetszett a cikkünk? Iratkozz fel hírlevelünkre!

feliratkozásos form

Már csak 2 nap!
Jegyvásárlás

Winelovers TOP 100: a legjobb tanninhangsúlyos vörösborok

2026. nov. 5. · 18:00 · Winelovers Wine College
Jegyet veszek
Tanulj a borokról

Őszi kurzusok a Winelovers Wine College-ban

Alapozó tanfolyamok, mesterkurzusok, borász kóstolók is várnak
Kurzusok
Kapcsolódó borok

Irány a webshop

Irány a webshop
Winelovers100 Magazin

Megjelent a Winelovers 100+ magazin

Magyarország 100 legjobb bora és a mögöttük álló történetek egy magazinban.
Lelőhelyek
Rendeld házhoz

A Winelovers Top 100 borai a webshopban

Megnézem
Friss WWA eredmények

2026 díjazottak

Megvannak a Winelovers Wine Awards 2026 díjazottjai – nézd meg a győztes borokat!
Eredmények
FRISS TERMÉS

Kapcsolódó cikkeink

Kedvencek a winelovers webshopról