A Loire-völgy évezredes szőlőtermesztő múltra tekint vissza.
A Loire-völgy évezredes szőlőtermesztő múltra tekint vissza. A területen a szőlő már a régi korokban is fellelhető volt, legalábbis erről tanúskodnak a földtörténeti negyedkori jégkorszakból származó szőlőmag fosszíliák, ámde szőlőművelésről a gallok előtti időkben még nem beszélhetünk. A római korban a szőlő a folyóvölgyek mellett haladt észak felé: a Rhône, a Saône völgyét követően eljutott egészen a Loire mentére is. A szőlővel kapcsolatos első történeti feljegyzések a kereszténység elterjedéséhez köthetők. A „libáról” elhíresült tours-i püspök, Márton alapította az első apátságot a IV. században Marmoutier-ban, s itt már szőlőművelés is folyt.
A XII. századra vonatkozóan már megtalálhatjuk a boroknak a termőhelyek minősége alapján történő osztályozását is. Mivel ekkoriban Anjou grófja egyben Anglia királya is volt, a loire-i bor fontos exportcikké vált. A XV. századtól már a hollandok is felhajóztak a folyón egészen Saumurig, így aztán a legjobb borok vízi úton hagyták el az országot, a rosszabbak pedig – Orléans érintésével – szárazföldön jutottak el Párizsba.
A loire-völgyi bor sorsának alakulására a politika is nagy hatással volt. A környékbeli grófok egymással harcoltak, a francia király az angol uralkodóval vívott csatákat, így hát szükség volt új erődök, várak, kastélyok építésére, melyhez a partvidék puha mészkövét használták. Ennek köszönhetően az ily módon kivájt pincékbe költözhettek a szőlőtermesztők, s itt tárolták a borokat is.
A XV. és XVI. században a Loire „királyi folyóvá” vált Orléans és Nantes között, Blois-ban, Amboise-ban, Chenonceau-ban és Azey-le-Rideau-ban olasz stílusú reneszánsz kastélyok nőttek ki a földből. A királyi élet és életmód, az udvar igényei a szőlőművelés és a borkészítés fellendülését hozták magukkal. Ennek virágzó időszaknak a vallási háborúk vetettek véget.
A XVII. századtól a hollandok lettek a szőlőtermesztés motorjai. A folle blanche vált ez idő tájt az egyik fő fajtává, amely igen alkalmasnak bizonyult lepárlásra, hogy aztán a belőle készült párlat segítsen a borok tartósításában. Az 1709-es nagy fagykár után a folyó nantes-i részén a ma muscadet-re keresztelt melon de bourgogne vált népszerűvé. Az export mellett persze helyben és Bretagne-ban is ezt a bort fogyasztották. Később, a hollandokkal folytatott háború miatt más utat kellett keresni (Belgiumon keresztül) a francia bor exportjához.
A XIX. század a pezsgő korszaka volt. Saumurben is készítették, majd a filoxéra, a lisztharmat és a peronoszpóra itt is megtette hatását, csakúgy, mint az egész országban. 1900-ban szüreteltek először amerikai gyökéralanyra oltott szőlőt (Vouvray-ban), de emellett igen sok hibridet is telepítettek, melyek mára teljesen eltűntek.
A völgy, ahol a víz az úr
A Loire Franciaország leghosszabb folyója. Közép-Franciaország hegyeiből, Ardèche megyében ered és majdnem 400 km hosszan észak felé folyik, majd Orléans közelében nyugatra fordul és végül, Nantes-nál beleömlik az Atlanti-óceánba. A szőlő és bortermelésben a folyó utolsó 600 km-es szakasza érintett. A szőlőültetvények itt nagyjából négy körzetbe csoportosíthatók melyek a folyási irányt követve a következők: Centre, Touraine, Anjou-Saumur és Nantais.
A folyó mind a klímára, mind pedig a környék domborzati viszonyaira nagy hatással van. Széles völgyet vágott magának, aminek következtében nyugati irányból lágy légáramlás érkezik, amely enyhíti a jeges északi és keleti szelek hatását. Csaknem az egész borrégióra hatással van az óceáni klíma télen és nyáron is érvényesülő enyhítő hatása, így tompulnak a kontinentális éghajlat szélsőségei. A nantes-i régióban teljességgel óceáni hatásokat találhatunk: az ősz sokszor igen párás, csapadékos, így nem lehet a kései érésben reménykedni: itt a korai érésű fajták és a száraz borok a meghatározók. Anjou-ban és Touraine-ben azonban igencsak eltérő feltételek jönnek létre: a domborzatból, a kitettségből adódóan sokféle mezoklímát találhatunk: egy domboldal, egy nagyobb erdős térség, de egy patakpart, mind jelentős befolyással bír. Az uralkodó éghajlati viszonyok mellett a parcellákat, dűlőket érintő helyi klímák sokaságát találjuk itt.
A talaj e borrégióban elképesztően változatos.
Két szomszédos földrajzi eredetvédelmi területen sem találunk hasonló talajt, de néha még egy-egy AOC-n belül is jelentősek az eltérések (ilyen pl. a Coteaux-du-Layon). Nagy vonalakban a Loire-i régiót két részre oszthatjuk: nyugaton, a nantes-i régióban, a Vendée és Anjou nyugati vidékén megtalálhatjuk a kavicsos, homokos, mészköves és agyagos talajt, illetve ezek valamiféle keverékét. Keletre, a párizsi medence határán az alapkőzet a földtörténeti másod- (kréta) és harmadkorból származik. A folyót követve láthatjuk a különféle talajtípusokat: az alsóbb részeken a kavicsos-homokos teraszokat, majd a keményebb rétegek, a viszonylag kis vastagságú agyagos-mészköves rétegek következnek. Legfelül, a fennsíkokon palás-agyagos talaj a meghatározó.
A chenin-en innen és túl
A borrégió nem csak talajtípus, hanem szőlőfajták tekintetében is nagy változatosságot mutat: a világfajták mellett éppúgy megtalálhatók nálunk szinte ismeretlen fajták is. Ezek közül mutatjuk most be a legfontosabbakat.
A Loire-völgy nagy fajtája, a chenin blanc
(más néven pineau de la Loire) őshonos fajta. Hazánkban kevéssé ismert ez a szőlőfajta, holott a szakirodalom a világfajták között tartja számon. Igencsak változatos borok születnek belőle a nagy száraz fehérektől a félszárazon át az igazi édes borokig, emellett pezsgőkészítésre is kiválóan alkalmas fajta.
A melon de Bourgogne az egyetlen fajta, amiből muscadet-t készítenek. Eredetileg Vézelay-ből származik és az 1709-es nagy fagyokat követően terjedt el Nantes környékén. Borai szárazak és jó esetben felfedezhetjük bennük a terroire sajátosságait.
A Centre borvidék (Sancerre és Pouilly-Fumé) emblematikus szőlőfajtája a sauvignon blanc, de persze másutt is termesztik a borrégióban. Touraine-ben fajtaborként, Anjou-ban inkább a cheninnel házasítva találkozhatunk vele.
A chenin vörös párja cabernet franc, amit a helyiek csak „breton”-nak neveznek. A legjobb helyi kékszőlő fajta. Az itteni borvidékek összes nagy vörösborának alapvető összetevője (igaz, itt-ott legfeljebb 10% cabernet sauvignont is adnak hozzá), emellett többféle rozé is készül belőle.
A Gamay fajtából mind Anjou-ban, mind Touraine-ben könnyű ivóborok készülnek, melyek között több AOC minősítésű is akad, ilyenkor fajtaborként jelenik meg. Néhány borban a két cabernet-vel házasítva találkozunk vele. Alapanyaga sok rozénak és crémant-nak is.
A Grolleau a harmadik legelterjedtebb kékszőlő. Önállóan vagy házasítva könnyen iható, száraz vagy félszáraz rozék készülnek belőle.
Friss gyümölcsösség Franciaország kertjében
Más régióktól eltérően, itt nincsen a Loire-t érintő, borvidéki, borrégióra vonatkozó AOC minősítés, mint pl. AOC Bourgogne vagy AOC Bordeaux. (A Rosé de Loire AOC és a Crémant de Loire AOC főleg Anjou-ban, illetve Saumurben készül). Ugyanakkor, létezik egy, az egész borvidéken, azaz 13 megyén átívelő tájbor, ma már IGP, a Vin de Pays-IGP du Val de Loire. (Korábban ez a tájbor a Vin de Pays du Jardin de la France névre hallgatott, 2007-ben azonban illetékes francia hatóságok megváltoztatták az elnevezést, a kissé általános „Franciaország kertje” megjelölés Loire völgyére változott).
Ezeket a tájborokat általában egy-egy fajtából készítik: sauvignon blanc-ból, chenin blanc-ból és chardonnay-ból a fehéreket, gamay-ből, cabernet franc-ból és cabernet sauvignon-ból a rozékat és a vöröseket. Ezek általában egyszerű borok, olyan tipikus loire-i jellemzőkkel, mint az üdeség, könnyű test és egyszerű gyümölcsösség, de vannak törekvések komolyabb, tölgyfa hordós érlelésű chardonnay készítésére is. Más vin de pays elnevezések megengedettek ugyan, de ritkán találkozhatunk velük.
Az ezerarcú chenin blanc
Őshazájában a pezsgők és száraz borok mellett a tokaji aszúra emlékeztető édes borok készítéséhez is felhasználják. Fiatal korban a botritiszre jellemző citrusos-fanyarkás illat- és ízjegyek, élénk savak és erre épülő kitűnő egyensúly, idősebb korban a mikrooxidáció által előidézett meleg dohányos-diós-ánizsos ízvilág és nagy koncentráció jellemzik. Ugyancsak a mi aszúinkra emlékeztet öregedésük formája is, ugyanis egyensúlyukat és ízmélységüket szintén ezek a borok őrizték meg leginkább ebből a kategóriából.
A Loire-völgy páratlan kastélyokkal teletűzdelt vidéke világszerte ismert és kedvelt turistalátványosság, mely napjainkban a francia építészet és kertművészet kíváncsi közönségén túl egyre több borkedvelőt is vonz. Az ország szívéhez, a Párizsi-medencéhez közel lévő Centre borvidéktől, a Tours környéki, „Franciaország kertjének” nevezett területen át Bretagne kapujáig a Loire völgye a szőlőfajták és a borok nagy változatosságát mutatja. Neves francia borvidékeket bemutató sorozatunk újabb állomásán a mesés Lorie vidékét járjuk körbe.
