Az ország legészakibb borvidéke két folyó nevét viseli: Saale-Unstrut. 650 ha területén főleg fehérbort termelnek. Különösen szép formát mutat itt a Müller-Thurgau és a Weissburgunder (pinot blanc). Persze található nagyobb mennyiségben portugieser és Dornfelder is.
A valamikori NDK másik borvidéke Sachsen, amely még az előzőnél is kisebb, 410 ha, és nevével ellentétben érinti Sachsen-Anhalt és Brandenburg tartományt is. Az ültetvényeket főleg az Elba és mellékfolyóinak völgyeiben találhatjuk. Hogy ez a terület is látott már szebb napokat, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a XVII. században még több mint 5000 ha szőlőterülete volt! Illatos és aromás borok teremnek itt a klíma és a talaj sajátosságai miatt, ezek azonban ritkán találhatók meg a borvidéken kívül, hiszen általában a hazaiak és a Pirnába, Drezdába, Meissenbe látogató turistahadak torkán folyik le.
A valamikori Nyugat-Németország legészakibb borvidékei az Ahr és a Mittelrhein. Ezt tudva igencsak furcsának találhatjuk, hogy éppen Ahrban elsősorban a vörösbortermelés dominál. A régió specialitása a Spätburgunder (pinot noir) mellett a szintén nagyra értékelt Frühburgunder, amely éppen a pinot noir korán érő mutációja. Az utazó azonnal láthatja, hogy talán itt a legnehezebb a szőlőművelés Németországban, hiszen a minőségi ültetvények kizárólag meredek domboldalakon helyezkednek el.
Bár távolról sem a legnagyobb német borvidék Mosel, de minden bizonnyal az egyik legnevesebb. Tulajdonképpen három folyvölgyről beszélünk, innen a borvidék korábbi hivatalos neve: Mosel-Saar-Ruwer. A szőlőterület mára már csak 8821 ha, és valamelyest csökken. Ez többnyire a nehéz művelési körülményeknek tudható be, hiszen a Mosel középső folyásánál található pl. a világ legmeredekebb ültetvénye is: a domboldal dőlésszöge 67%!
Ezen a vidéken már a kelták és a rómaiak is termeltek szőlőt.
Nem vitás, itt a rizling (Riesling) a király, de helyi sajátosság az Elbling fajta is, amelyből friss, száraz, nem túl komplikált, de halakhoz, tengeri „herkentyűkhöz” igen jól illő bor készül. A legjobb rizlingek a meredek, palás, ásványokban gazdag lejtőkről származnak. A Saar és a Ruwer völgyében, Triertől Koblenzig a rizling – a palás talajnak betudhatóan – finom, illatos, gyümölcsökkel teli, gazdag savkészletű és minerális borokat ad. A Mosel völgyének borai inkább lágyabbak és kedvesebbek, könnyű testtel, és némi maradék cukorral. E borok legjobbjai évtizedeket is képesek palackban érlelődni, és a világ legjobb borai között tartják őket számon. A magas mésztartalmú „Muschelkalk” talajon ideális pezsgőalapanyagot termelnek. A Müller-Thurgaut itt főleg száraz iskolázásban készítik és inkább Rivaner a neve.
A Nahe völgye a Rajnától nyugatra, a Moseltol délre található. Bár már a rómaiak is műveltek itt szőlőt, magát a borvidéket csak az 1971-es bortörvény hozta létre, s csupán egyetlen körzetből áll. Hat Grosslage és 310 Einzellage található a borvidéken. A 4150 ha terület ültetvényeinek talaja igencsak változatos. Valós geológiai stúdiumot jelent végigvenni az egyes talajtípusokat: zöldpala, kvarcit, mészfillit, vörös konglomerátum, homokkő, karbonikus eredetű rétegek, vulkáni málladék-talaj, lösz, tengeri eredetű homok, kavics és drágakő. Sok helyen százméterenként más és más talajtípust találhatunk, így a borok íze is változik. Ily módon nem egyszerű, sőt szinte lehetetlen egységes „arculatot” adni a borvidéknek. A szakma szerint ezek a borok nagyon jó ár-érték arányt képviselnek.
A rheingaui borvidék a híres „Rajna-kanyarban” található, szőlővel beültetett területe mintegy 3.100 ha. Területe alig nagyobb, mint a mi villányi borvidékünké, németországi jelentősége azonban vitathatatlan. Egy körzetből (Bereich) áll, 11 Grosslage és 129 Einzellage alkotja. Szinte kizárólag rizlinget (összesen 2500 ha), Assmannshausenben és környékén pedig Spätburgundert termesztenek.
A domboldali szőlőskertekből jó savösszetételű, elegánsan kiegyensúlyozott, fűszeres, gyümölcsös borok származnak. A völgyben termett szőlőből készülő borok testesebbek, gazdagabbak és koncentráltabbak.
Rheinhessen (Rajna-Hessen) a 26 ezer ha szőlőültetvényével Németország legnagyobb szőlőtermő vidéke. Három körzetből áll, 23 Grosslage és 414 Einzellage található területén. E tájra az emberek mint az ezer domb vidékére gondolnak.
Földrajzilag a Mainz-Worms-Bingen háromszög jelöli ki határait. Miközben néhány igen kitűnő német bor szülőhelye ez a borvidék, az itt található Liebfrauenstift szőlőskertjéből ered a német borok nemzetközi hírnevében főleg korábban jelentős károkat okozó, alacsony minőségű, édes „Liebfrauenmilch” is.
A fehér-kékszőlők aránya: 69:31%. A Müller-Thurgau vezeti a listát mintegy 16%-kal, ezt követi a rizling 15%-kal. Utánuk a Dornfelder következik (13%), majd a Silvaner (9%). Portugiesert a szőlőterület 6%-án, Spätburgundert pedig 5%-án termesztenek. A sort a Kerner, a Grauburgunder és a Scheurebe követi.
Sokfelé feltűnik a borospalackokon két betű: RS. Ez a Rheinhessen Silvaner, amely az utóbbi években az itteni borok „nagykövete”, egy száraz, friss fehérbor, szép illattal, fiatalos dizájnnal, az új stílus képviselője. Csak a szigorú minőségi követelményeknek megfelelő borok kaphatják meg a bűvös két betűt. A borvidék másik sajátossága az 1980-as évek óta a hagyományos „champagne-i” módon készülő (de így nem nevezhető) „Winzersekt”, azaz borászpezsgő. Ehhez elsősorban a szép savakkal rendelkező rizlinget használják, ami legalább 9 hónapot tölt a seprőn palackban. Az elmúlt években már 2 millió palack pezsgő készült belőle a borvidéken, ennek fele hagyományos módon.
Az 1971-es német bortörvény hozta létre az egyik legkisebb német borvidéket, a Hessische Bergstrassét, amelynek területe mindössze 440 ha. Amikor másutt még fagy, itt már virágzik a mandula, a tavasz mindig pár nappal hamarabb köszönt be. Amikor a frankfurti koronázási ünnepségekről II. Ferenc József hazatérőben megállt ezen a helyen, megjegyezte „Németország itt kezd Itáliává válni.”
Itt szinte csak száraz és félszáraz, fehérborok készülnek (rizling, Müller-thurgau és Grauburgunger fajtából), valamint némi vörösbor Spätburgunderből, Dornfelderből és St. Laurentből.
Pfalz a francia határtól északra található, az elzászi Vogézek folytatását képező Haardt-hegység nyújt védelmet számára. 23 ezer hektárjával az ország 2. számú borvidéke, s mára a bortermelésben is ezt a helyet foglalja el (az összes termelés 19,8%-a, 1823 millió hl 2009-ben). Minden harmadik Németországban eladott palack bor Pfalzból jön!
A rizling teszi ki a szőlőterület 23%-át (kb. 5 ezer ha, s ezzel 2008 óta ez a világ legnagyobb rizlingtermő területe), a Dornfelder a 13,5%-át, Müller-Thurgaut a területek 9,8%-án termesztenek. A sorban a portugieser a következő 9,3%-kal, amit a Spätburgunder követ 6,8%-kal. Közel 5-5%-ot képvisel a Kerner és a Grauburgunder, 3,7%-ot a Weissburgunder, azaz a pinot blanc.
Egyre növekszik a kékszőlők aránya, a 39%-kal ma Pfalz a legnagyobb német vörösboros vidék. A Spätburgunderből, portugieserből sokszor készítenek rozét, illetve itt Weissherbstnek nevezett bort. Pfalz piacvezető e kategóriában. Az utóbbi évek sikertörténete azonban kétségtelenül a Dordfelderből készülő vörösbor. A mélyszínű ital délvidéki borokat idéz.
Németország kicsit furcsa borvidéke Baden, hiszen Baden-Württemberg tartomány több, szétszórt szőlőterületét öleli föl. A régiót kis termőhelyek tömege alkotja; a borvidék nagyobb része mintegy 400 km-es sávban húzódik a Rajna keleti partja mentén, Heidelbergtől Bázelig. Elég a térképre pillantanunk, hogy lássuk: ez a rész szinte Elzász tükörképe a Rajna innenső oldalán. Vannak még elszórtan termőhelyek a Boden-tó északi partján és beékelődött területek messze északon, Württembergben és Frankföldön. Az összes szőlőterület 16 ezer ha, 9 körzetben 16 Grosslage és 306 Einzellage található. Ezzel az ország harmadik legnagyobb borvidéke. A két fő szőlőfajta a Spätburgunder (pinot noir) és a Müller-Thurgau 36,8, illetve 17,2%-os részesedéssel. Őket a Grauburgunder követi (10,5%), majd a rizling és a Weissburgunder következik (7,3-7,3%), valamint a Gutedel (6,9%) – hiába, a borvidék határos Svájccal.
Nem véletlenül mondják, hogy „Baden ist Burgunderland”, vagyis „Baden burgundi borvidék”. Ez Németország legmelegebb klímájú körzete, a körülmények még teltebbé teszik mind a vörös-, mind a fehérborokat. A kaiserstuhli Spätburgunder nagytestű és gyümölcsben igen gazdag. Sok bort érlelnek új kis francia tölgyfa hordóban. A magas minőség és a német vörösborok iránt mutatkozó nagy belföldi kereslet miatt ezek a borok soha nem olcsók.
Ahhoz, hogy egy nemzet borkultúráját megismerjük, látnunk kell, milyen régiókból, bortermelő területekből épül fel az adott borkultúra. Az alábbiakban a németországi minőségi borvidékeket járjuk be virtuálisan.














