Pályázati pénzek termelői csoportok számára

Termelői csoportok létrehozására vidékfejlesztési pályázat indul.

11,29 milliárd forint Termelői csoportok és szervezetek létrehozására

Hasonlóan a Tokaj Y Generáció csoportjához érdemes másoknak is termelői csoportokat létrehozni vagy, akik már létrehoztak valami hasonlót, akkor lehetőségük van pályázni, mivel indul a vidékfejlesztési tender.

A Miniszterelnökség 11,29 milliárd forint keretösszeggel hirdette meg 2017. március 21-én a „Termelői csoportok és szervezetek létrehozása” című pályázati felhívást.

A Vidékfejlesztési Program keretében megjelent pályázatra a 2014. január 1-nél nem régebben alakult, elismeréssel rendelkező termelői csoportok nyújthatják be kérelmeiket.

A támogatást a vonatkozó 42/2015. (VII. 22.) FM rendelet alapján elismeréssel rendelkező termelői csoportok a működési feltételeik kialakításához és az elismerés során elfogadott üzleti tervük megvalósításához használhatják fel. A pályázat keretében maximum 100 000 eurónak megfelelő forintösszegű támogatás kapható évente, 5 éven keresztül.

 

A pontos támogatás mértéke a csoport éves értékesített termelése alapján kerül meghatározásra.

A Vidékfejlesztési Program keretében megjelent pályázatra 2017. május 2. és 2019. április 30. között nyújthatók be a kérelmek a www.mvh.allamkincstar.gov.hu weboldalon. Az első értékelési szakasz 2017. június 9-ig tart. Az értékelési határnapokig benyújtott projektek együttesen kerülnek elbírálásra. A Miniszterelnökség felhívja az érintettek figyelmét, hogy a pályázati felhívás részleteiről a www.szechenyi2020.hu weboldalon tájékozódhatnak.

 

forrás: Élelmiszer Online
 

A Miniszterelnökség 11,29 milliárd forint keretösszeggel hirdette meg 2017. március 21-én a „Termelői csoportok és szervezetek létrehozása” című pályázati felhívást.

Csatlakozz

Tetszett a cikkünk? Iratkozz fel hírlevelünkre!

feliratkozásos form

Már csak 2 nap!
Jegyvásárlás

Winelovers TOP 100: a legjobb tanninhangsúlyos vörösborok

2026. nov. 5. · 18:00 · Winelovers Wine College
Jegyet veszek
Tanulj a borokról

Őszi kurzusok a Winelovers Wine College-ban

Alapozó tanfolyamok, mesterkurzusok, borász kóstolók is várnak
Kurzusok
Kapcsolódó borok

Irány a webshop

Irány a webshop
Winelovers100 Magazin

Megjelent a Winelovers 100+ magazin

Magyarország 100 legjobb bora és a mögöttük álló történetek egy magazinban.
Lelőhelyek
Rendeld házhoz

A Winelovers Top 100 borai a webshopban

Megnézem
Friss WWA eredmények

2026 díjazottak

Megvannak a Winelovers Wine Awards 2026 díjazottjai – nézd meg a győztes borokat!
Eredmények
FRISS TERMÉS

Kapcsolódó cikkeink

Kedvencek a winelovers webshopról