Borvilág

Antialkoholista lobbi Franciaországban

Ami azért is furcsa, mert ha egy nemzetet a bor- és gasztronómiai kultúrával azonosítottunk eddig, akkor az Franciaország volt. Az ország, amely dél körül egyszerűen bezár két órára, hogy mindenki elmehessen ebédelni. Az ebéd folyamán pedig szívesen és gyakran isznak bort, a menedzsertől a segédmunkásig. Mostanában azonban egyre több olyan hír kap szárnyra, amely a …

Szent Gaál borok a La Pergolában

Március 27-én Budapesten, a Kiskakukk Étteremben tartotta évjárat-bemutatóval egybekötött sajtótájékoztatóját a szekszárdi Szent Gaál Pincészet. A pincészet nevében a tulajdonos, Kovács Tibor mutatta be a 2006-os prémium borokat, valamint beszélt csökkenő áraikról, és a Szent Gaál borok új megjelenéséről Michlen csillagos éttermekben.

New England Australia

Ausztrália 2008-ban már legalább egy új borvidékkel gazdagodott. A hírt hivatalosan az ország földrajzi megnevezésekért felelős bizottsága jelentette be. A New South Wales borrégióban elhelyezkedő terület a New England Australia GI hivatalos elnevezést kapta. Az új borvidékre azért volt szükség, mert egyre több borászat kezdte meg működését arrafelé, és annak érdekében, hogy ők eredet-megjelöléssel láthassák …

Champagne megnőtt

Hát megtörtént, amire számítani lehetett. Korábban még a módját tippelgettük, most már tudjuk, hogy mindkét lehetőséget elfogadták: az új falvakkal való bővítéstől hosszú, míg a terméskorlátozás csökkentésétől rövid távú eredmény várható. A folyamat még csak most indul, egyelőre semmi sem bizonyos száz százalékig. Nézzük, honnan vezetett idáig az út és hova tovább!

Palackba zárt szellem

Két kemény, fáradságos hét után most már bátran ki merem jelenteni, palackban is megtekinthetők, valamint kóstolhatók a 2007-es Benedek borok! A család megállás nélkül dolgozott. A fáradság ellenére a hangulat nagyon jó volt. Nem is tudom, talán alapból a jó kedélyű társaság generálta, vagy az oly sokszor megkóstolt borok? Mindenesetre én átszellemültem a két hét …

Pálinka

Egyetemes történelmünk legnagyobb mérföldkövei közé sorolom azt a pontot, amikor eleink rájöttek, miként tudják kinyerni a növények eszenciáját azok erjesztésével, majd lepárlásával. Bármerre járjunk is a világban, lélekmelegítők kérdésében a helyi lakosság mindenhol találékonyságot mutat, és lehetőségei szerint (éghajlat, vegetáció) a legkézenfekvőbb megoldást választja; abból főz, amije van.

Vélemény a magyar borpiacról

Véleményem szerint a magyar boroknak túlnyomó részben itthon kellene elfogynia. Ennek felpörgetését elsősorban a kulturált alkohol fogyasztás elterjesztésében és a fiatalok „átszoktatásába” látom. Az újabb generációhoz viszont legjobban a saját korosztályuk tudna szólni.

Soproni és ruszti borászok

Március 12-én Strasbourgban, az Európai Parlamentben első alkalommal mutatkoztak be együtt Sopron és Ruszt borvidékei. Az osztrák és a magyar borászok a helyszínen borkóstolót szerveztek a képviselőknek, valamint angol nyelvű előadást tartottak a két régió borászati hagyományait és jelenét bemutatva.

Cserszegi Fűszeres

A fenti cím rejtőzködő és összetett, azonban utal mai vendégemre, aki, hogy félreértés ne essék nem a sarki fűszeres. De a továbbiakban ígérem, mindenki számára pontosan érthető szóbuborékokat termelek majd erről a negyvennyolcadik életévébe lépett, igazán tapasztalt, sokat látott férfiúról.

KÖZELGŐ ESEMÉNYÜNK
Már csak 2 nap!
Jegyvásárlás

Winelovers TOP 100: a legjobb tanninhangsúlyos vörösborok

2026. nov. 5. · 18:00 · Winelovers Wine College
Jegyet veszek
Tanulj a borokról

Őszi kurzusok a Winelovers Wine College-ban

Alapozó tanfolyamok, mesterkurzusok, borász kóstolók is várnak
Kurzusok
Kapcsolódó borok

Irány a webshop

Irány a webshop
Winelovers100 Magazin

Megjelent a Winelovers 100+ magazin

Magyarország 100 legjobb bora és a mögöttük álló történetek egy magazinban.
Lelőhelyek
Rendeld házhoz

A Winelovers Top 100 borai a webshopban

Megnézem
Friss WWA eredmények

2026 díjazottak

Megvannak a Winelovers Wine Awards 2026 díjazottjai – nézd meg a győztes borokat!
Eredmények
FRISS TERMÉS