Borvilág

Garamvári: Gondoljunk borként a pezsgőre!

A Garamvári pezsgők új arculata elegáns, ugyanakkor Garamvári Vencel szerint a pezsgő akár a mindennapok itala is lehetne. Ő issza káposztás cvekedlihez, pörkölthöz is.

Sétáljon be féláron a Borbálra!

Százféle bor, három fogásos vacsora és a táncparkett is várja azokat, akik az idén debütáló sétálójeggyel szeretnének részt venni a Magyar Borok Bálján.

Ámulatba ejtő borok a WSET kurzuson

A Borkollégium tanfolyamain a gyakorlatnak legalább akkora szerep jut, mint az elméletnek. Ráadásul a diákok poharaiba többnyire kiváló borok kerülnek.

Nagyon nehéz a borász dolga

A borásznak, azon túl, hogy a már meglévő alapanyagból megpróbálja kihozni a maximumot, millió lehetőség, eszköz, szer közül kell megtalálnia a számára legmegfelelőbbet. És ha mellényúlt, akkor nem kevés a veszteség.

Ez még a Villányi Franc éve is lehet

A sikeres novemberi Franc&Franc rendezvény visszhangja volt jónéhány meghívás, itthoni és külföldi eseményekre, így érkezett a kedves invitálás, mutassák be a villányi franc-sort az amszterdami Wine Professional nevű szakmai borkiállításon.

A hedonista szőlőfajta megmenekülése

A kihalás szélén állt, de a nyolcvanas évek közepén újra fellendült a viognier eltelepítése. Ez a dél-franciaországból elterjedt fehér szőlőfajta hazánkban is megvetette lábát Gál Tibornak köszönhetően. A tökéletességre törekvő borászok és szőlészek számára kihívást jelent a viognier, de talán ezért sem véletlen, hogy megmenekült a fajta. Íme, egy kis viognier kalauz!

A bor is elfárad az utazástól?

Pihentetni kell a bort szállítás után? Mi lesz az értékes tételekkel, ha túlzottan felmelegednek vagy lehűlnek az autóban? Az örök kérdés a nagy téli hidegek közepette aktuális.

A szurokfőző mesterek szőlője

A régi feljegyzések még bodrogkeresztúri (Kerezthwr) szőlőként írták le a Poklost. Nevét a kiváltságos uradalmi szurokfőző mesterek, az úgynevezett poklosok után kapta.

KÖZELGŐ ESEMÉNYÜNK
Már csak 3 nap!
Jegyvásárlás

Winelovers TOP 100: a legjobb tanninhangsúlyos vörösborok

2026. nov. 5. · 18:00 · Winelovers Wine College
Jegyet veszek
Tanulj a borokról

Őszi kurzusok a Winelovers Wine College-ban

Alapozó tanfolyamok, mesterkurzusok, borász kóstolók is várnak
Kurzusok
Kapcsolódó borok

Irány a webshop

Irány a webshop
Winelovers100 Magazin

Megjelent a Winelovers 100+ magazin

Magyarország 100 legjobb bora és a mögöttük álló történetek egy magazinban.
Lelőhelyek
Rendeld házhoz

A Winelovers Top 100 borai a webshopban

Megnézem
Friss WWA eredmények

2026 díjazottak

Megvannak a Winelovers Wine Awards 2026 díjazottjai – nézd meg a győztes borokat!
Eredmények
FRISS TERMÉS