A Tokajban, Somlón és Villányban is aktív Zsirai Kata kapta 2018-ban a fiatal borászoknak járó Gál Tibor Emlékdíjat. Az ünnepélyes átadásra a 13. Magyar Borok Bálján került sor.

Zsirai Kata kapta 2018-ban a fiatal magyar borászoknak járó Gál Tibor Emlékdíjat. Az ünnepélyes díjátadásra a hagyományoknak megfelelően a Magyar Borok Bálján került került sor.
Február 22-23-án zajlott Egerben a 19. alkalommal megrendezett Szőlészeti és Borászati Konferencia. A hazai szakma színe-java mellett Master of Wine-ok is elmondták gondolataikat a magyar borokról és az előrelépés lehetőségeiről. A Borászportál a helyszínen követte az eseményeket.
A Vinum Praemium Alapítvány Kuratóriuma előzetesen felkérte a Borászok Borászait, hogy állítsák össze saját jelöltlistájukat. A beérkezett jelöléseket a kuratórium összesítette, majd közös megegyezéssel véglegesítették az 50 jelölt nevét. A beérkezett jelöléseket a kuratórium összesítette, majd a jelölőtestületet alkotó Borászok Borászai a kuratóriumi ülésen közös megegyezéssel véglegesítették az 50 jelölt nevét.

A szőlő-bor ágazatban tevékenykedők számára a közelmúltban pályázatok útján elérhetővé tett források komoly finanszírozási támogatást jelenthetnek a tervezett fejlesztések megvalósításához. A sikeres pályázat kulcsa lehet egy megfelelő szakmai felkészültséggel és tapasztalattal bíró tanácsadó bevonása.
A Magyar Borok Bálja a magyar bor ünnepe. A rendezvény célja, hogy a különleges hazai borokat egyedülálló környezetben mutassa be vendégeinek. A báli szezon meghatározó eseménye immáron 13. alkalommal kerül megrendezésre, amely jól mutatja szerepét és jelentőségét a hazai prémium rendezvények palettáján.
A Laposa Birtokra nem csak a jó borok és a csodálatos balatoni kilátás miatt érdemes ellátogatni, hanem a finom ételekért is.
Egy tudományos kutatás állítja, az alacsony alkoholtartalmú borok és sörök gyártóit nem éppen nemes célok vezérlik.
30 bort és pezsgőt választott ki a minisztérium, amelyeket 2018-ban a külképviseletek rendezvényein és fogadásain fognak felszolgálni.