A tavalyi évben közel 1000 vendég volt kíváncsi a hazánk legnagyobb fehérboros borvidékének színe-javát felvonultató Tokaji Március Nagykóstolóra. Az idei évben még nagyobb érdeklődésre számítanak a szervezők.

2019-ben ötödjére érkezik a Tokaji Március Nagykóstoló , ahol csupa izgalmas tokaji tétel mutatkozik be a rendezvény Aszú Termében. Figyeld napi ajánlónkat, és ismerkedj meg a különterem legmenőbb tételeivel.
Borkommunikáció címen több héten át tartó sorozatot indítottunk. Az itt közölt cikkek kivonatok a Századvég Kiadó gondozásában 2018-ban megjelent Borkommunikáció – Aszútól a zenitig című könyv egyes fejezeteiből. Ebben a részben Balázs Géza nyelvész, néprajzkutató ír arról, mi vezetett oda, hogy a bor a magyarok kedvenc itala.
Mozgalmasra sikerült a február a Borászportálon: jártunk szakmai konferencián és mesterkurzuson, de talpaltunk Tokajban is.
Vásárláskor profitálhat az, aki az én előadásaimat hallgatja – véli Piskor Fanni, aki a Borkollégium diplomás borászaként óráin bizony gyakran belemegy a technológiai részletekbe is. A vele készített interjúban előkerül egy Márai Sándor idézet is. A Borkollégium oktatóit bemutató sorozatunk befejező része következik.
Neves hazai és külföldi szakemberek részvételével immár hagyományosan március 1-én zajlott a Borjog és Bormarketing Konferencia. Az esemény idei kiemelt témája a „CyberBor – Megállíthatatlan digitalizáció” volt. A Borászportál élőben tudosított a budapesti New York Palotából.
Február a báli szezonról szól, nem mellesleg az utolsó téli hónap. Mégis egy olyan cikk lett a legolvasottabb, aminek egyikhez sincsen köze.
A Kossuth Kiadó gondozásában 2018-ban megjelent Európa legszebb borútjai című könyv 39 kirándulást kínál az öreg kontinens szőlőskertjei között. Cikksorozatunkban kedvcsinálóként (a kiadványhoz és a túrához egyaránt) 10 rövid kivonatot adunk közre az egyes fejezetekből. A második részben Ausztriában a Westliches Weinviertelt járjuk végig, ami történelmi emlékekekben és évezetekben egyaránt gazdag. A Kossuth Kiadónál 2018-ban megjelent Európa legszebb borútjai - …
Most vasárnap zajlik a 2019-es Magyar Sommelier Bajnokság döntője. Felkészülés alatt csak isznak a sommelier-k? És mihez kell nekik a stopper? Kulisszatitkok az utolsó napokról.
Egy jubileum és egy premier rendhagyó sajtótájékoztatóján jártunk.