Őrült forróság van odakint. Fent az égen a nap fehéren izzik. A levegő megáll a tőkék között és kemencebeli forróság fullasztja az embert. Körbeszaladtam a szőlőink egy részén és a kocsiban lévő klíma ellenére teljesen lefőve értem haza. Itthon megnéztem a hőmérőt. Leesett az állam, mert 44 Celsius fokot mutatott, délután fél négykor már 48-at! Nem csoda hogy mikor hűvösbe megy a napról az ember szinte fázik a benti „hidegben”. Ja, hogy a szobában csak 26 fok van?
Szombaton értünk körbe az ötödik permetezésünkkel. A negyedikig szerencsénk volt. Nem igazán láttam betegséget. Bár a peronoszpórás olajfoltok megjelentek imitt-amott, de érdekes módon nem a vitorlákon, mint máskor, hanem az idősebb leveleken. Na, nem csodálkozom, hiszen olyan bolond időjárás volt, ami szinte mindig minden betegségnek kedvezett.
Annyira nem lepődtem meg mikor lisztharmatot találtam a volt TSZ szőlőnkben. Van pár tőke, ami sokkal érzékenyebb mint a többi, így ezeket szoktam figyelni. Egyik kedves ismerősöm mondta a napokban, hogy benézett a levelek mögé. És mit lát? Hát nem ott ül nyugágyban a lisztharmat napszemüvegben és vigyorogva csámcsog?
A mostani körbejárás eredménye? Hazudnék, ha azt mondanám, hogy teljesen egészségesek mindenütt a fürtjeink. Ebből is, abból is van egy kicsi.
De nincs nagy baj. Tehát eddig sikeresen védekeztünk. A korai fajták már szépen bezsendültek. A Padihegy tetőn a zéta üveges. A sárgamuskotály parcelláinkon messziről mosolyognak az egyre sárgább fürtök. Lehet, hogy korábban kell majd szüretelnünk a szaharai meleg miatt?
Az akácfák másodszor virágoznak. A régi paraszti bölcsesség ilyenkor azt jósolja, hogy hosszú, száraz lesz az ősz. Remélem igazuk lesz, mert mindenkire ráférne már egy szép aszús szüret. Már négy éve nem volt rendes aszútermés a borvidéken.
A kertünk gyönyörű! Locsolgatom esténként lelkesen, ez meg is látszik. Ma reggel az Olaszországból kapott sütőtök növekedésének örültem a legjobban. Eddig csak virágokat láttam rajta. Valahogy nem vettem észre a már gömbölyödő terméseket. A legnagyobb már sárgul és olyan méretű, mint egy nagy focilabda. Vajon lesz ez még nagyobb is? Ne nevessenek ki, de ha lesz, ha nem, akkor is jobban esik az a zöldség, amit megtermelünk magunknak.
Vasárnap marhalábszárból bográcsgulyást főztem. Sokat kérdezgettem ugyan Katát, hogy akkor a hagymából mennyit vágjak (öklömnyire megnőttek ezek is) vagy a krumpliból mennyit kell hámozni, de mégiscsak az enyém volt a „felelősség” nagyja. A legnehezebbnak a csipetke bizonyult számomra. A fene se gondolta, hogy az apró galuskák elkészítése ennyire macerás. Meggyúrni kellő keménységűre, aztán egyik kézben tartva a másikkal csipkedni, majd a lobogó levesbe ejteni. Az elsők nokedli méretűek lettek… A végére azért rájöttem a kellő technikára és egyre kisebb, formásabb darabok kerültek ki a kezemből.
Három tányérral ettem a levesből. Igen, pontosan olyanra sikeredett amilyenre vágytam!
A nagy hőségben most nem dolgozunk a szőlőben. A hűvös pincében a címkézés és a palackozásra szánt borok fejtése, szűrése folyik. Augusztus közepe után most már tényleg szeretnénk sok tételt palackba zárni, többek között a 2011-es chardonnay-t.
Ja és el ne felejtsem, egy érdekesség is a palackba kerül. Egy érlelt furmint, ami sokaknak tetszett mikor még hordóból kóstoltattuk. A gyerekek meg azt találták ki, hogy rólam legyen elnevezve, hadd legyen már nekem is olyan borom. A családi név rajta van ugyan a címkén, de most a keresztnevem, azaz a középiskolás becenevem lesz a palackon. JanÓ.
Kíváncsi leszek a fogadtatásra.
A hőségben mindenkinek hűs fröccsözést kívánok!
Árvay János
2013.08.06.










