Salustri – Toszkána, Montecucco 1. rész
Mielőtt azonban részletesebben is megismernénk a borkészítés mellett olivával és szállásadással foglalkozó birtokot, emelkedjünk egy kicsit magasabbra, és tekintsük át a Montecucco borvidékének egészét.
A borvidék Toszkána dél-nyugati részén, Maremmában húzódik, és az Amiata lankáin terül el. Utóbbinak azért van nagy jelentősége, mert a mára kialudt vulkán ásványi anyagokban gazdag talaja ugyanúgy egy minerális karaktert ad az itt készített boroknak, mint a hasonló hazai borvidékeké. Montecuccóhoz hivatalosan hét település tartozik, és a szőlőművelésre szánt területek 150-400 méter tengerszint feletti magasságon húzódnak.
Bár a olívaolaj- és borkészítés mindig is a helyi gazdaság két alappillérének számítottak, a neves bortermő területek által körbevett hegyes vidék elismerése sokáig elmaradt. Mindössze tizenhárom éve történt, hogy elnyerte a DOC státuszt, most pedig már a legmagasabb eredetvédelmi kategória, a DOCG várományosa.
A borvidék azonban nemcsak ebből a szempontból változott sokat az elmúlt évtized alatt, a jelentős befektetéseknek köszönhetően komoly szőlőtelepítések és pinceépítések zajlottak le. Míg tíz évvel ezelőtt körülbelül tíz pincészet készített bort errefelé, addig mára a számuk meghaladja a hetvenet, és a szőlőművelés alá vont terület mérete elérte a 300 hektárt. Erről a területről annyit szüretelnek, amennyiből évente 1,8 millió palack bor készíthető. Ha a borvidék minden szőlőtermelésre engedélyezett földjét betelepítenék, akkor ez a szám megközelítené az 5,5 milliót.
Az eredetvédelmi szabályzat értelmében négyféle bor készíthető itt. A Montecucco DOC Bianco, azaz egyszerűen fehér, legalább 60%-ban toszkánai trebbianóból és 40%-ban más, a borvidéken engedélyezett szőlőfajtából kell, hogy álljon. A Montecucco DOC Vermentino név magáért beszél, ám az elnevezést adó szőlő mellett a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően 15%-ban más, helyben termelt fehérszőlő is hozzáadható.
A Montecucco DOC Rosso, azaz vörös, 60%-ban sangioveséből, míg 40%-ban más helyi kékszőlőkből áll. Az alaptípust a szüretet követő év áprilisában már forgalomba lehet hozni, míg a riserva esetében kötelező a tizennyolc hónapos hordós érlelés. A Montecucco DOC Sangiovese összetételének logikája megegyezik a Vermentinóéval, és a riserva megjelölés ebben az esetben is egy tizennyolc hónapos érlelést követően kerülhet csak rá a címkére. Érdekes, hogy mind a négy bortípus kizárólag, maximum ötliteres Bordeaux-i vagy burgundi palackba tölthető, és lezárásuk csak parafa dugóval lehetséges.
Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!
Csak tizenöt kilométert kell autóznunk a világ szinte minden komolyabb borfogyasztója számára ismert Montalcinótól, hogy egy olyan vidékre érkezzünk, amely mindössze bő egy évtizede vált elismertté bora kapcsán. A Montecucco DOC-t, azaz a hivatalos eredetvédelmi körzetet 1998-ban hozták létre, nagymértékben a Salustri család munkájának köszönhetően. Nemcsak ennek okán, vagy a hegytetőn elhelyezkedő birtokról az ember elé táruló látvány miatt érdemes a Salustri pincészetbe ellátogatni, hanem mert egészen másként gondolkodnak a borérlelésről, mint ahogy azt másoktól megszokhattuk.
_1.jpg "Must, verjus, szőlőlé – a szőlő alkohol nélkül")
