– Sue Tolson MW, a Master of Wine, akire mi is büszkék lehetünk
Sue Tolsont a boros közéletben mozgó olvasóknak bizonyára nem kell bemutatni. Bírál borversenyeken, ott van a rendezvényeken, fesztiválokon, ahol minőségi bor kerül a poharakba. Akik közelebbről is ismerik, azok tudják, hogy ő is rálépett a rögös útra, mely az MW titulus felé vezet, idén pedig sikerült neki e kitüntető cím megszerzése. Óriási egyéni siker ez a két betű a név mellett, mi pedig az ilyen szakemberek felé épp úgy fordulunk, ahogy József Attila Thomas Mann felé. “Így kérünk: Ülj le közénk, és mesélj!”:
Hogy érzed magad most…? Azonnal érezted, hogy valami nagy dolog történt az életedben?
Egyértelmű volt, hogy ez valami nagy dolog. Főleg, mivel én vagyok az első hivatalosan Magyarországon élő MW. Sok figyelmet kaptam mindenkitől, akit ismerek. Mindenki itt is és persze távolabbról is szeretettel gratulált – ez néhány napig elég nyomasztó volt. Annak ellenére, hogy brit vagyok, még nem magyar, szinte mindenki úgy viselkedett, mintha az lennék – rengeteg kedvesség és szeretet, ami egyértelművé tette, hogy idetartozom. Sok-sok interjú és kérdések. Ami még igazán jó volt, hogy sok más MW is írt, gratulált nekem, olyanok is, akiket valójában nem ismertem.
Beszéljünk az idővonaladról! Mikor kezdted a borászati karrieredet? Mikor kezdted a WSET tanulmányaidat? És mennyi ideig készültél az MW címre?
Mindig is szerettem a bort – azt hiszem, ezt apámtól örököltem – és mindig motivált, hogy tanuljak. Olasz és francia szakon tanultam az egyetemen, és egy nyarat töltöttem a Bordeaux-i Egyetem nyári iskolájában, ahol minden pénteken lehetőségem volt részt venni egy borkóstoló tanfolyamon, amit természetesen meg is tettem! Azonban „hivatalosan” csak 2013 körül kezdtem el tanulni a borokról a CEWI-n, és 2016-ra megszereztem a WSET diplomát. 2015 körül kezdtem el borokkal is foglalkozni, amikor találkoztam Ercsey Dániellel, és elkezdtem borokról írni és fordítani, kezdetben a WineSofának, de más szervezeteknek és kiadványoknak is. Röviddel ezután elkezdtem borokról zsűrizni és tanítani. A diploma után megszereztem a Weinakademiker képesítést Ruston, dolgozatomat a balatoni régióról és az olaszrizlingről írtam, különféle olaszországi és olasz boros kurzusokon vettem részt, a (kevés) Vinitaly olasz borszakértőinek egyike lehettem. Majd 2019 végén kezdtem el az MW tanulmányaimat, közvetlenül azelőtt, hogy a COVID véget vetett volna neki.
Mi volt a legnehezebb része ezeknek a tanulmányoknak? Volt olyan fordulópont, amikor úgy érezted, hogy feladod?
Az MW címig vezető út egyik legnehezebb eleme, hogy mindenről tudni kell valamit – szőlészetről, borászatról, borkezelésről, üzletről, aktuális eseményekről és a világ ÖSSZES boráról. Ez egy rendkívül széleskörű tudást jelent. Ráadásul mind a 8 vizsgát 4 nap alatt kell letenni Londonban, ami roppant kimerítő, nincs időd a vizsgák között tanulni. Olyan, mint egy maratoni futás. Nagyon felkészültnek és „fittnek” is kell lenni hozzá. Elsőre átmentem az 1. Szakaszon (Stage I.), aztán volt két évem, amikor személyes okok miatt nem vizsgáztam, majd elsőre átmentem az elméleten (ez 5 vizsga), a következő évben pedig a gyakorlaton (3 kóstolási vizsga). Szóval mindig sikerélményem volt. Így soha nem is éreztem úgy, hogy feladom. Aztán elkezdtem a kutatási dolgozatot, és 2 év alatt azt is sikerrel befejeztem.
Beszéljünk is a research paperről, mert ez is egy tisztán magyar téma lett? Miért ezt választottad, és mennyire volt nehéz elkészíteni azt a dolgozatot?
Szekszárdot választottam a kutatási munkámhoz, mivel nagyon vonzónak találom az ottani borokat, és tetszik, ahogyan a borászok megpróbálnak ott együttműködni. A Szekszárdi Palack története érdekes volt, és összekapcsolódott a kadarkával, a kékfrankossal és a bikavérrel, izgalmas téma volt a regionális identitás, a közösségi és a területi márkaépítés fényében. A borászok mind nagyon segítőkészek voltak, és sok időt és segítséget kaptam tőlük, különösen az interjúk során. Ez sok munka, és nem feltétlenül lehet azonnal sikeres, mivel az IMW „ajánlhat”/kérheti az aspiránst, hogy végezzen el néhány módosítást, és 6 hónap múlva nyújtsa be a dolgozatot újra , amit nekem meg kellett tennem. Tehát sok-sok átírás és finomítás volt, mire elfogadták. Tehát a reasearch paper egyáltalán nem az az “automata bélyegző”, mint amilyennek sokan gondolják a vizsgák után!
Mi lenne most a legfontosabb javaslatod azoknak, akik az MW címmel kacérkodnának?
Nagyon felkészültnek kell lenni – mind mentálisan, mind tanulmányilag. Visszatekintve bevallom, lehettem volna én is sokkal felkészültebb, mielőtt elkezdtem volna részt venni a programon. Szükség van a család és barátok teljes támogatására is, hiszen ez néhány évre valóban átveszi az irányítást az életedben, és nincs időd semmi másra. Készen kell állnia a kudarcra is. Nem feltétlenül megy át mindenki mindenen elsőre, és tudjuk, hogy vannak, akiknek soha nem jön össze ez a cím. Tehát a mentális és érzelmi felkészülés egyaránt nagyon fontos.
Pontosan mióta élsz Magyarországon? Mostanra rengeteget tudsz a borainkról…olvastam, hogy ugyanazt érzed, mint sok külföldi szakértő, hogy mi magyarok “kicsit túl szigorúak vagyunk a borainkkal és általában véve az értékeinkkel kapcsolatban”. Mit gondolsz, mik a legnagyobb lehetőségek, ígéretek a magyar borok körül?
1997-ben voltam itt először, hogy üzleti angolt tanítsak egy évig. Utána elmentem, de mindig visszatértem, hogy meglátogassam a barátaimat. 2003-ban vásároltam itt Budapesten a lakásomat, és mind gyakrabban tértem vissza ide, majd 2006-ban alapítottam a cégemet, üzleti angol oktatás és fordítási profillal. Több évig sokat utaztam is, de utána az időm nagy részét már itt töltöttem. Természetesen a boros munkámból kifolyólag most is sokat utazom. Ma már sok mindent tudok a magyar borról, és igen, azt tapasztalom, hogy a magyarok néha inkább a negatívumokat találják meg, mint a pozitívumokat. Hatalmas fejlődést tapasztaltam az elmúlt 20 évben a magyar borok terén – minőségben, stílusban és identitásban, de még mindig sok a tennivaló. Ahhoz, hogy nagyobb hatást érhessünk el a nemzetközi boréletben, világos üzenet kell, ami megkülönbözteti Magyarországot a többi bortermelő országtól – nincs értelme ezt folytatni olyan nemzetközi fajtákkal, mint a cabernet sauvignon, sauvignon blanc vagy merlot. Nagyobb esélye lesz a sikernek a helyi fajtákra, mint a furmint, az olaszrizling, a kékfrankos és a kadarka, valamint a bikavér házasításokra koncentrálva. A furmint egyre nagyobb teret hódít a borkedvelők és a szakemberek körében szerte a világon, és a többi, amit említettem, szintén kezdi felkelteni az érdeklődést, de még hosszú út áll előttünk.
Túl sokféle stratégiát láttunk eddig a magyar bormarketing körül. Te hogy látod általában a „Magyar Borok” márkaértékét? Mik lennének a legfontosabb követelmények egy nagyobb nemzetközi sikerhez?
Azt mondanám, hogy a magyar bor identitása viszonylag gyenge volt ezidáig, nem azért, mert Magyarországról hiányoznának a jellegzetes borok vagy a megkapó történetiség, hanem inkább azért, mert az üzenet soha nem volt elég következetes. A mindenkori bormarketingért felelős ügynökségekkel együttműködve (egyebek mellett a honlap, írott anyagok, cikkek megírása és fordításával), többször is tapasztaltam a stratégiák és a legfontosabb üzenetek folytonos alakulását, néha pár évente. Ez nagyban megnehezíti a tartós elismerés és az egyértelmű identitás kialakítását a nemzetközi piacokon, bár az elmúlt néhány évben történt némi előrelépés. Egy erős bormárka létrehozása időt, következetességet és folytonosságot igényel.
Magyarországnak ki kell dolgoznia a saját jellegzetes történetét, és arra folyamatosan építkeznie kell, ahelyett, hogy ismételten újragondolná üzenetét. Versenyben áll az egész világgal, de versenyelőnye nem a mennyiségben vagy az árban rejlik. A Bordeaux-nál kisebb szőlőterülettel Magyarország nem tud reálisan versenyben maradni az olyan nagytermelőkkel, mint Chile vagy Ausztrália, sem mennyiségben és költségekben. Nincs is értelme elsősorban a nemzetközi szőlőfajtákra hagyatkozni, amelyeket sok más országban sikeresen termesztenek.
Magyarországnak arra kellene összpontosítania, ami igazán jellegzetessé teszi: őshonos szőlőfajtáira, egyedi borstílusaira, történelmi borvidékeire és kivételes terroirjaira. A furmint, az olaszrizling, a kékfrankos, a kadarka és az ország jellegzetes édes borai, különösen a tokaji aszú például a vonzó és felismerhető identitás alapjait adják.
A komolyabb nemzetközi siker érdekében úgy gondolom, hogy a legfontosabb követelmények a világos és hosszú távú stratégia, az üzenetek következetessége, valamint a minőség és a megkülönböztetés iránti tartós elkötelezettség. Magyarországnak el kell döntenie, hogy a külföldi fogyasztókat és a HORECA szektort mihez köti boraival, ezt az üzenetet következetesen kommunikálni kell a piacokon és a marketing-tevékenységen keresztül, és (nagyon fontos) elegendő időt kell hagynia annak “meggyökeresedésére”. Ehhez jobb koordinációra van szükség a termelők, a regionális szervezetek és a bormarketing ügynökség között, amely sajnos úgy tudom, az év végén megszűnik, és nem világos, hogy mi kerül a helyére…
Sue Tolson MW-vel oktatóként a Winelovers Wine College WSET III-as képzésén is lehet találkozni.
