Benyomások egy kóstolóról – Borshow

Február végén mi is foglalhatná jobban össze e hónap sztárjának tevékenységét, mint egy különleges tételekből álló vakkóstoló. Februárban – és persze már előtte 2-3 hónappal is - a Vinoport házatáján másról szem szólnak a napok, mint a FURMINTRÓL. Először 2010 februárjában estünk neki a szervezésnek, majd aztán ősszel a 2011-es évi hónap előkészületei is elindultak.  Az első mozzanatok közé tartozott egy pályázat, amikor is a Furmint Február programsorozat logójának megterveztetését tűztük ki célul. Ennek során rátaláltunk az igazira, amellyel ebben az évben, a hónap során a borkedvelők, és mi is több helyen, különböző felületeken találkozhattunk. Volt egy Nagy Furmint Február Borkóstoló a Vajdahunyad várban, ahol az egyik szervezőként operatív tevékenységet láttam el. Így inkább a csapat koordinálásával voltam elfoglalva, pár korty furmintnál többet nem sikerült megízlelnem.  Ezért is örültem, Lesti Zoltán meghívásának, amely egy tévéshow felvételére szólt, ahol vakon kóstolhattunk végig 15 különböző furmintot. Lapigazgatónkkal, Kézdy Dániellel leültünk pár nappal ezelőtt a Búsuló Juhász hatalmas ablakokkal megáldott, kilenc főnek előkészített hatalmas asztalához. A vakkóstoló során két kamera cikázott oda s vissza, közben pedig peregtek a kockák: öntés, szaglás, ízlelés, köpés, beszélgetés, jegyzetelés. Minden dokumentálva lett.  Az első pár perc feszélyezett hangulata után a csapat szép lassan feloldódott, hol csendben, hol pedig kicsit hangosabban osztották meg egymással tapasztalataikat a szakmai és a közönség részéről kóstolók. A sor első tagját még megbeszéltük, hiszen kellett egy belövő bor, amihez mindenki tudja alakítani a kóstolás során a pontozást. A következő 14 tételt szép sorjában, megfelelő időközönként ízleltük meg. Lesti Zoltán néhol mesélt a furmintról, a jellegzetes ízéről, és itt-ott együtt állapítottuk meg, hogy furmint és furmint között mekkora különbség lehet.  Amikor végeztünk a pontozással, lehullt a lepel: a Bodrog Borműhelytől kezdve, a Jásdi-féle Furmint-Olaszrizling házasításon és a Tokaj Kereskedőház üdvöskéjén át, egészen Lenkey Géza 2007-es nedűjéig. Gyorsan összegződtek a pontok, aminek eredményeként végül a 2009-es Barta Furmint nyerte el egyhangúlag a tesztelők elismerését. Ropogós savai különlegesen egybeolvadtak az alkohollal, első szippantásra áradt belőle a gyümölcsös illatkompozíció. A férfias erő után a Lenkey Családi Szőlőbirtok 2007-es Korposd Furmintja következett, ami mineralitásával vitte a prímet, végül pedig a sokszor, több borversenyen is kitűnően teljesítő Béres Lőcse Furmint 2007 állhatott a dobogóra.  Az eredményhirdetés után szépen sorjában visszakóstoltuk az első három helyezettet, de itt már a legutolsóval kezdtük a sort, ami így, ruhában és tartalommal felöltözve sokkal erőteljesebben hatott a kóstoló csapatra. Nem is beszélve a két legjobbról. Ezekről mind Lesti Zoltán, mind Kézdy Dániel, mind pedig Kovács Zoltán séf és Pongrácz Tamás, a Búsuló Juhász éttermi igazgatója elmondta a véleményét, ami megerősített mindannyiunkat abban, hogy Magyarországon mind a kicsi, kézműves pincék, mind a nagyobb pincészetek képesek olyan furmintot készíteni, amelyek minőségben a világ élvonalába kívánkoznak, ráadásul ételekkel is tökéletesen és szinte végtelenül jól párosíthatók.

Február végén mi is foglalhatná jobban össze e hónap sztárjának tevékenységét, mint egy különleges tételekből álló vakkóstoló. Februárban – és persze már előtte 2-3 hónappal is – a Vinoport házatáján másról szem szólnak a napok, mint a FURMINTRÓL. Először 2010 februárjában estünk neki a szervezésnek, majd aztán ősszel a 2011-es évi hónap előkészületei is elindultak. 

Az első mozzanatok közé tartozott egy pályázat, amikor is a Furmint Február programsorozat logójának megterveztetését tűztük ki célul. Ennek során rátaláltunk az igazira, amellyel ebben az évben, a hónap során a borkedvelők, és mi is több helyen, különböző felületeken találkozhattunk. Volt egy Nagy Furmint Február Borkóstoló a Vajdahunyad várban, ahol az egyik szervezőként operatív tevékenységet láttam el. Így inkább a csapat koordinálásával voltam elfoglalva, pár korty furmintnál többet nem sikerült megízlelnem. 

Ezért is örültem, Lesti Zoltán meghívásának, amely egy tévéshow felvételére szólt, ahol vakon kóstolhattunk végig 15 különböző furmintot. Lapigazgatónkkal, Kézdy Dániellel leültünk pár nappal ezelőtt a Búsuló Juhász hatalmas ablakokkal megáldott, kilenc főnek előkészített hatalmas asztalához. A vakkóstoló során két kamera cikázott oda s vissza, közben pedig peregtek a kockák: öntés, szaglás, ízlelés, köpés, beszélgetés, jegyzetelés. Minden dokumentálva lett. 

Az első pár perc feszélyezett hangulata után a csapat szép lassan feloldódott, hol csendben, hol pedig kicsit hangosabban osztották meg egymással tapasztalataikat a szakmai és a közönség részéről kóstolók. A sor első tagját még megbeszéltük, hiszen kellett egy belövő bor, amihez mindenki tudja alakítani a kóstolás során a pontozást. A következő 14 tételt szép sorjában, megfelelő időközönként ízleltük meg. Lesti Zoltán néhol mesélt a furmintról, a jellegzetes ízéről, és itt-ott együtt állapítottuk meg, hogy furmint és furmint között mekkora különbség lehet. 

Amikor végeztünk a pontozással, lehullt a lepel: a Bodrog Borműhelytől kezdve, a Jásdi-féle Furmint-Olaszrizling házasításon és a Tokaj Kereskedőház üdvöskéjén át, egészen Lenkey Géza 2007-es nedűjéig. Gyorsan összegződtek a pontok, aminek eredményeként végül a 2009-es Barta Furmint nyerte el egyhangúlag a tesztelők elismerését. Ropogós savai különlegesen egybeolvadtak az alkohollal, első szippantásra áradt belőle a gyümölcsös illatkompozíció. A férfias erő után a Lenkey Családi Szőlőbirtok 2007-es Korposd Furmintja következett, ami mineralitásával vitte a prímet, végül pedig a sokszor, több borversenyen is kitűnően teljesítő Béres Lőcse Furmint 2007 állhatott a dobogóra. 

Az eredményhirdetés után szépen sorjában visszakóstoltuk az első három helyezettet, de itt már a legutolsóval kezdtük a sort, ami így, ruhában és tartalommal felöltözve sokkal erőteljesebben hatott a kóstoló csapatra. Nem is beszélve a két legjobbról. Ezekről mind Lesti Zoltán, mind Kézdy Dániel, mind pedig Kovács Zoltán séf és Pongrácz Tamás, a Búsuló Juhász éttermi igazgatója elmondta a véleményét, ami megerősített mindannyiunkat abban, hogy Magyarországon mind a kicsi, kézműves pincék, mind a nagyobb pincészetek képesek olyan furmintot készíteni, amelyek minőségben a világ élvonalába kívánkoznak, ráadásul ételekkel is tökéletesen és szinte végtelenül jól párosíthatók.

Csatlakozz

Tetszett a cikkünk? Iratkozz fel hírlevelünkre!

feliratkozásos form

Már csak 2 nap!
Jegyvásárlás

Winelovers TOP 100: a legjobb tanninhangsúlyos vörösborok

2026. nov. 5. · 18:00 · Winelovers Wine College
Jegyet veszek
Tanulj a borokról

Őszi kurzusok a Winelovers Wine College-ban

Alapozó tanfolyamok, mesterkurzusok, borász kóstolók is várnak
Kurzusok
Winelovers100 Magazin

Megjelent a Winelovers 100+ magazin

Magyarország 100 legjobb bora és a mögöttük álló történetek egy magazinban.
Lelőhelyek
Rendeld házhoz

A Winelovers Top 100 borai a webshopban

Megnézem
Friss WWA eredmények

2026 díjazottak

Megvannak a Winelovers Wine Awards 2026 díjazottjai – nézd meg a győztes borokat!
Eredmények
FRISS TERMÉS

Kapcsolódó cikkeink

Kedvencek a winelovers webshopról