A borok választottak engem
Így kezdődött minden. Nyíregyháza elég közel esik Tokajhoz, így sokszor átjártunk hegyet mászni, fesztiválokra, megpihenni a pincék hűsében. Aztán olyan másodikos gimnazistás koromra döntöttem el végérvényesen, hogy én borász leszek. Nagyon tetszett a borászok életvitele, az alázat és tisztelet, ahogyan szőlőikről és boraikról beszélnek. Közel éreztem és érzem mindazt a történelmi utat, és borfogyasztási kultúrát magamhoz, amibe egyre nagyobb betekintést nyerhetek.
A mai napig hálás vagyok mindazoknak, akik a kezdetektől támogattak elképzeléseimben. Legfőképpen szüleimnek, akik igaz nem tudtak mögém tenni egy több generációs pincészetet, de megadták számomra a lehetőséget, hogy az legyek, aki szeretnék lenni. Úgy gondolom, hogy ez sokkal többet ér, mint az előbb említett kész borászat.
Szóval célirányosan jelentkeztem a Corvinus Egyetem Élelmiszer Tudományi Karára, ahol másfél év után szakosodhattam borásznak. Nagyon élveztem az egész képzést, mert végre azt tanulhattam, ami érdekelt, és kamatoztathattam az addig önszorgalomból összeszedett tudásomat. Aztán sikeresen végeztem is borász mérnökként, emlékeimben izgalmas élményeket őrizve Tokajban töltött fél éves gyakorlatomról. Valahogy mindig is ehhez a borvidékhez húzott a szívem, és biztosan tudom, hogy Tállyán megalapítom majd a saját borászatomat. De abban is, hogy vörösbor készítése nélkül nem bírnék élni, ezért valószínűleg Tállya és Eger között fogok ingázni majd a későbbiekben.
Örülök annak, hogy kamatoztathatom szaktudásomat, és írói vénámat boros cikkek megalkotásában. Mindig is úgy gondoltam, hogy a kultúrált borfogyasztást úgy lehet a legtöbb emberhez eljuttatni, ha a számukra megszokott stílust használjuk ehhez. Természetesen a szakkifejezéseket, és az írott szabályokat nem szeretném megkerülni, mindösszesen csak próbát tenni arra, hogy a szakemberek és a borkedvelők is érthető és mégis szakmai információkhoz juthassanak ebben a bormagazinban. Reményeim szerint ez kivitelezhető, de szívesen fogadom az építő jellegű kritikákat írásaimhoz.
Minden egy fülledt nyári estén kezdődött. Azt hiszem, általános iskola nyolcadik osztálya után. Bárszekrényünkben ott lapult egy 1993-as Tokaji édes szamorodni, és csak arra várt, hogy valaki kicsenje onnan és felbontsa. Teljesen alkalmas voltam erre a feladatra, és nem haboztam sokáig, megkóstoltam egy kicsi borospohárból. Amit akkor éreztem, nem felejtem el soha. Azóta még mindig nem sikerült olyan szamorodnit kóstolnom, hisz az a bor az akkori összes körülménnyel együtt volt tökéletes.
_1.jpg "Must, verjus, szőlőlé – a szőlő alkohol nélkül")
