A vitéz Guden úr 1079-ben végrendelkezett I. (Szent) László királyunk dömösi kúriájában. Gudenról, akinek beszélő neve újmagyarul Gödényt jelent, más írásos nyom nem maradt fenn. Királyi szerviens volt és minden jel szerint gyermektelen, hiszen különben javait nem Szent Mihály egyházára hagyja. Birtoka itt fekhetett a paloznaki plébánia templom alatt, Csopak és Paloznak között elterülő völgyben.
Lassan minden nyári hétvégére jut egy balatoni tuc-tuc rendezvény. Zamárdiból a déli szél, szélcsendben a víz hozza át hajnali háromig a parti nagyrendezvények víz felé fordított hangfalainak basszusát. Kezdem megszokni, hogy a néhány százezer itt pihenő és dolgozó ember nyugalma nem ár, ha valahol sok pénzről van szó.
Errefelé minden szőlőt beépítenének. Mit csináljon, aki beleszeretett a tájba és a Balaton mellé szeretne költözni?
Egy ekkora borvidéknek esélye sincs arra, hogy ipari módon termelt ausztrál, chilei vagy magyar borokkal versenyezzen a piacon. Önálló, felismerhető borkarakterre, az alap-bor – a Csopaki – esetében az országos piacon is észlelhető kritikus tömegre van szükség a túléléshez.
Hamar az orrára koppinthatnak annak, aki egy borban minerális aromákat vél felfedezni. Amikor a beszélgetés tudományosba fordul, én elkullogok.
Heten vagyunk balatoni borászok, boros gazdák az asztal körül. A balatoni szőlők jövőjéről beszélgetünk.
Mert a szakma választott képviselete – akármilyen rosszul is használta fel eddig a lehetőségeit – alkalmasabb a saját ügyeinek a vitelére.
Hívogatom a környékbeli gazdákat. Senki nem úszta meg. Telefonon növényvédelmi szakértőkkel tárgyalok, próbálom magamat elfoglalni.
Egy biztos. Ha nem térül meg a befektetés és a munka, előbb-utóbb becsukhatnak a felvásárolt szőlőből működő borászatok.
_1.jpg "Must, verjus, szőlőlé – a szőlő alkohol nélkül")
