Minden jó, ha a vége jó
Véleménye szerint izgalmakkal teli volt a 2006-os évjárat. Legfontosabb jellemzője a változatosság, de végül elmondhatjuk, hogy ‘minden jó, ha a vége jó’.
Úgy látja, a 2005-ös évjáratban a rügydifferenciálódás nem a legkedvezőbben alakult, a rügyekben kisebb méretű, és kevesebb számú fürt képződött, mint az előző évjáratokban.
Megállapításai szerint az idei évjárat negatívumai: viszonylag hideg tél /fagykárok nélkül/, késői rügyfakadás, tavaszi fagykár néhány termőhelyen. Ezt sajnos hűvös, csapadékos tavasz és nyárelő követte, melynek következménye vontatott hajtásnövekedés lett, néhány helyen jelentős atka kártétel mellett. A virágzás a szokásosnál később kezdődött, melynek első időszakában rendkívül hűvös, csapadékos időjárás volt, ez sok helyen termékenyülési /kötődési/ problémákhoz vezetett (A természet végrehajtott egy terméskorlátozást.)
Június közepén a szőlő fejlődése a szokásoshoz képest 2-3 hetes elmaradásban volt. A hűvös időjárást hirtelen forró nyár követte, majd egy újabb átmeneti enyhe lehűlés sok, szinte mindennapos csapadékkal. Így minden jelentős kórokozó fertőzése megtörtént, de igazi károkat csak a júniusi peronoszpóra fertőzés okozott (Újabb terméskorlátozás a természet részéről). Ezt követően a kedvező júliusi időjárásnak köszönhetően, a szőlő fejlődése felgyorsult. Sajnos, ezt az átmeneti időszakot egy viszonylag hűvös és csapadékos augusztus követte.
Sokan feltették neki a kérdést: mi lesz itt?
Sem mennyiség, sem minőség nem lesz talán? De minden jó, ha a vége jó, így augusztus végétől szép száraz nyári idő köszöntött ránk, a szeptembert október végéig meleg, napos vénasszonyok nyara követte. Néhol már hiányzott is a csapadék, különösen Tokajban az aszúsodáshoz.
Mi lett e rendkívüli változatosság eredménye?
A vártnál 20-30%-kal kevesebb termés, ez az előző évi szintén alacsony termésmennyiség után már bizony kimondatja velünk: hordószárító évjáratot éltünk át. A termés kiesésért viszont kárpótolt bennünket annak kiemelkedő minősége.
Elsődleges gyümölcs aromákban gazdag, intenzív illatú, izgalmas, illatban, ízben gazdag érett szőlőre utaló jegyekkel bíró, tartalmas, finom savharmóniájú fehérborok lettek.
Valószínűsíthető, hogy sok ún. kései szüretelésű, maradék cukrot tartalmazó, finom borkülönlegesség is készül ebből az évjáratból.
A vörösborok az előző évjáratokhoz képest jóval mélyebb színanyaggal bírnak, szép, rubin, vagy mélyrubin színárnyalattal. A vörösborok egyik fontos összetevője a tannintartalom, és lényeges az is, hogy ezek a tanninok érett bársonyos íz hatást adjanak, ne pedig húzós zöld ízeket. Ez az évjárat ebben a tekintetben is kiemelkedő borokat adott.
Megfelelő érettségű, magas tannintartalmú borok készültek, amelyek várhatóan hosszú érlelést kívánnak. A gondos gazda, jó pincében, az almasavat időben lebontva, ebből az évjáratból nagy vörösborokat fog a piacra bocsátani pár év múlva.
Az pedig, hogy ezeket a kiváló, várhatóan nagy értékű borokat, a piac értékükön tudja-e majd elfogadni, már nem borászati, sokkal inkább társadalompolitikai kérdés.
Forrás: Magyar Szőlő és Borkultúra Kht.
_1.jpg "Must, verjus, szőlőlé – a szőlő alkohol nélkül")
