A szeretet mint tőke – Szepsy István portréja című film bemutatójára december 8-án kerül sor az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Elkészült Tallián Hedvig portréfilmje Szepsy Istvánról, amelyet 6 éven át forgattak. A film díszbemutatójára december 8-án kerül sor az Urániában.
Nyilvánosságra hozták azt az 50 fős listát, amelyet a korábbi díjazottak javaslatai alapján állított össze a Vinum Praemium Alapítvány kuratóriuma. Szerinted ki lesz a befutó?
Telt házzal robogott a Junibor Újborkóstoló a DiVino Gozsduban éppen két héttel ezelőtt. Sok-sok fiatal borász hozott még több és még fiatalabb borokat, ezek közül válogattunk most nektek.
Az összes belépő elővételben elkelt, ami azt mutatja, hogy a vörösborok iránti magyar fogyasztói lelkesedés töretlen.
A Winelovers az ünnepek előtti kóstolás és vásárlás 21. századi generációját hozza el Budapestre.
A bor ma már csak az alap, a badacsonyi Laposa Birtok ennél jóval többet szeretne adni vendégeinek és vásárlóinak.
Idén is több száz pincészetbe várták a borkedvelőket. Mi ezúttal négy Illmitzben, Podersdorfban, Golsban és Joisban néztünk körül.
A gasztroforradalom kávéhulláma ebben a félévben a Borkollégiumot is utolérte, az iskola egyrészes, négyórás kurzust indított. Rögtön az első alkalommal ki is próbáltuk.
Teltház: sok fiatal borász, még több fiatal érdeklődő, és még náluk is fiatalabb borok.