Elvágták már a sárga drótot a HNT-nél?

Godot-ra várva

Akik jártasak az irodalomban, ismerik az abszurdista Samuel Beckett nevét, akinek híres műve a Godot-ra várva. A dráma, amelyben sosem derül ki, hogy kit vagy mit értünk Godot-n, viszont a szituáció értelmezések egész sorát veti fel. Ahogy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elmúlt időszakát elemzem, a dráma nyitómondatai jutonak eszembe:

„Estragon: Hiába, nem megy.
Vladimir: Magam is azt hiszem. Sokáig nem tudtam beletörődni a gondolatba, légy észnél, Vladimir, mondtam, még nem próbáltál meg mindent. És elölről kezdtem a küzdelmet.”

(Kolozsvári Grandpierre Emil fordításában)

Valami ilyesmi állapotban leledzik jelenleg a 60 ezer szőlő- és bortermelőt tömörítő HNT vezetése is. Egy olyan szirten áll, amely egyik oldalán a szakadék van, a másik oldalán pedig a felvonó. A sárga drótot már rég elvágták, csak éppen még nem vették észre.

Nem is tehették, hiszen az ágazat képviseletével és a szakmai munkával már alig-alig törődnek, a hangos belharcok elnyomják annak a néhány szakembernek és a hegybíróknak a munkazaját, akik még elhivatottságból próbálnak dolgozni a végeken. A belharc pedig pénzről szól, a szőlő- és bortermelők pénzéről. Az elnök alól jelenleg ki akarják szervezni a széket azok a körök, akik üzleti modellt akarnak építeni, és már elkezdték a bormarketingre szánt pénzek megszerzéséért folytatott harcot.

Persze a belharcokban mindig megfeledkeznek arról, hogy az egész szervezet működése testületi döntésekre épül, így hát önmagában senki nem lesz képes magához vonni a kincsesládát. Arról is megfeledkeznek, hogy hiába okolnak egy szereplőt az elmúlt másfél év sikertelenségei miatt, hiszen a pozitív teljesítmény sem egyszemélyi döntésen múlik, hanem csapatmunka révén mutatható fel.

A hegyközségi rendszer olyan lehetőségeket kapott néhány évvel ezelőtt, amellyel élni kellene és nem visszaélni, vagy éppen egyéni érdekeknek alárendelni. Pedig nagyon egyszerű lenne az irány. Meg kellene teremtetni egy olyan szakmai struktúrát, amelyben az idősebb és a fiatalabb generáció érdekei is érvényesülnek, ahol a milliós palackszámú gigavállalatoknak és a családi kisbirtokoknak is van hallható hangja.

Sajnos egyelőre úgy áll, hogy a fiatal generáció nem érti és nem is foglalkozik a hegyközségekkel, rosszabb esetben hangosan felnevet a hegyközség szót hallva. Pedig termelői közösséget kell teremteni, a termelők befizetéseinek pedig minden forintját vissza kell forgatni a fejlesztésre, vagy bármilyen közös célra, pl. marketingre. A jelenlegi rendszer azon túl, hogy nem hatékony és olykor értelmetlen, nagyon-nagyon drága is, eredményt pedig – az érdekharcok miatt – képtelen felmutatni.

Nagyon fáj a borágazatnak, a minisztériumnak, a költségvetésnek ez több milliárdos pazarlás, egymás kikezdése. Nemcsak az államtól, de a saját borvidéküktől sem erre kaptak felhatalmazást a jelenlegi küldöttek. Ne feledjük, ők nem saját magukat képviselik, hanem azokat, akik megválasztották őket erre a feladatra.

Rengeteg pénzt lehetne szakmai feladatokra, marketingre fordítani a termelők befizetéseiből a HNT-ben, ha végre félretennék a saját pecsenyéket és a közösség érdekében járnának el. Ahogy egyik szókimondó borász ismerősöm fogalmazta meg minap: „egy kis szakmai munkával és odafigyeléssel kilóra meg lenne véve 60 ezer szőlő- és bortermelő jókedve.”

Az világos, hogy a helyzet abszurditását nem csak Beckett látta jól. Valamire várunk, valaminek történni kell. A szakadék és a felvonó közti állapotból kellene kibillenni.

Egy-egy elnökségi tagnak a személyes (ellen)érzéseit félre kellene tenni és felelősen hozzáállni a borágazat pályára állításához. Itt testületi felelősség van, akárhogy is alakul a csata. Ezért érdemes lenne inkább az eredmények felmutatására törekedni. Mert előbb-utóbb a szakpolitikai bizalom is elfogy(hat). Nem lenne jó, ha így lenne…