Bormarketing 1×1
Az utóbbi években egyre gyakrabban lehet hallani a kézműves borászat kifejezést. Kicsit talán el is jutottunk a lerágott csont kategóriáig. Nézzük meg most ezt a trendet a kommunikáció oldaláról.
Előre szeretném leszögezni, hogy semmi bajom a kézműves borászokkal. Én fogyasztóként legalább olyan jóízűen tudom inni az ő boraikat, mint a nagyüzemben gyártókét. Sőt, én igazából különbséget sem tudok tenni a kettő között. A gondolat, hogy erről írnom kell, akkor született, amikor szembe jött velem a neten az alábbi videó:
Azon túl, hogy már az elején betegre röhögtem magam ezen a tökéletesre szabott paródián, rögtön el is gondolkoztam: ha a tengerentúlon már annyira elvetemült szinten túltolták a manufaktúra feelinget, hogy egy ilyen videó (és gyanítom, hogy nem ez az egyetlen) elkészítésére vetemedtek, akkor ott már semmilyen ereje nincs a kézműves fogalomnak. Mi pedig ugye kissé lemaradva, de követjük szépen a nyugati trendeket, és persze megkapjuk annak következményeit is. …hacsak nem kezdünk el időben foglalkozni a problémával.
Csak akkurátusan
Fordítsuk le most ezt a problémát a borászati ágazatra, és nézzük meg először, hogy mit is jelenthet a kézműves borászat kifejezés a fogyasztó szemszögéből:
- Rendelkezhet pozitív tartalommal, amikor az jön át, hogy a borász személyesen gondoskodik az összes munkafázis kivitelezéséről, és a természetesség áthatja a termelést. Ehhez kötelezően kevés szőlőterület tartozhat csak, ami az egyediség benyomását adja.
- De hordoz negatív jelentést is, amikor a természetességgel kézen fogva jár a változó minőség. A nem megfelelően megtervezett (vagy inkább egyáltalán meg sem tervezett) termékstratégia miatt egyenetlen minőségű lehet a termékkínálat, és a félrecsúszott kommunikációnak köszönhetően születhetnek ilyen képek, mint itt alább. Gondolom, nem kell ecsetelnem, hogy mi fog lecsapódni, vagy inkább kicsapódni a fogyasztóból.
Guszta
Mit tehet azért, hogy hiteles és szerethető kézműves borász legyen?
Először is döntse el, hogy az akar lenni. Senki ne azért címkézze fel magát a kézműves jelzővel, mert nemrég indult, és még csak másfél hektár szőlője van. Így a márkát, amit pár év alatt felépít, azt összerombolhatja akkor, amikor már 15 hektáron termel: akkor már nehéz lenne bárkinek is beadni, hogy csak a szűk család metszegeti a szőlőt. Meggyőződésből és hitből legyen manufaktúra; azért, mert így látja helyesnek; hiszi, hogy a borai ettől jók, és nem is akar nagyobb lenni.
Másodszor: a kommunikációban az erősségekre fektesse a hangsúlyt, és a gyengeségekből is próbáljon erényt kovácsolni. Például, ha különösen nagy eltérések vannak az azonos fajtájú, de különböző évjáratú boraiban, akkor elnevezheti mondjuk az évjáratokat. (2014 – a nyers erő, 2015 – a kiteljesedett harmónia, stb.)
Harmadszor: a kézműves borász kategória csak akkor működik jól, ha személyes márkaépítéssel erősíti, és a marketing és kommunikáció minden szintjén vállalja, sőt hirdeti önmagát, az arcát adja a borainkhoz.
Meggyőződésem, hogy a szabályokat betartva, és hitelesen használva a kézműves kifejezést, meg tudjuk előzni a manufakturális termelés elértéktelenedését.
Még több hasznos ötletért látogassa meg a Bormarketing1x1 blogot!
_1.jpg "Must, verjus, szőlőlé – a szőlő alkohol nélkül")
