Birkózás az alkoholfokkal?

Gondolatok a Nagy Tokaji Borárverés körül

A kis kötet néhány megállapítása amúgy ma is igen helytálló – néha megmosolyogtató, de tanulságos. Például elgondolkodtatott az alábbi néhány sor a könyvecske 8. oldalán: „Lehet ugyan a bort mesterségesen is készíteni jó borszeszszel (cognac), mint a spanyolok s portugallok tesznek, (de mi e mesterséget csak a végső szükségben fogjuk tanulni, miről később fogok szólni), de a természetes erős s szeszes bort mi mégis többre becsüljük.”

Ezek a gondolatok kavarogtak éppen a fejemben, amikor az idei Nagy Tokaji Borárverés borait kóstoltam immár többedszer. Sajnos a szerző nem fejtegeti hosszasabban a miérteket, tényként kezeli, hogy a magasabb alkoholtartalmú borok akkoriban nagy becsben voltak. Ma már persze tudjuk jól, hogy ennek jórészt praktikus okai voltak, hiszen a borok eltarthatósága komoly hiányt szenvedett. Tokaj ebből a szempontból is kivételnek számított, de a cukor és az alkohol természetesen itt is a középpontban volt. Az alkohol, ami az elmúlt tíz év talán egyik legsarkalatosabb kérdése, ha a honi és nemzetközi visszhangokat elemezzük.

Nem kérdés, hogy bizonyos termőhelyek boraiban a magas alkoholtartalom földrajzilag kódolt, az itt termő borok pl. egy Hermitage blanc nem tud palackba kerülni 13,5 vagy inkább 14%-nyi alkoholtartalom alatt. De a szőlőtermesztés északi határaihoz közel fekvő termőhely – mert hogy Tokaj egyértelműen ide sorolható – helyes utat jár-e akkor, ha az alkoholt hagyja 13% fölé menni, már más kérdés.

Az idei lesz az ötödik árverés. Ez alatt az öt év alatt a tokaji termelők mindenféle évjáratot megtapasztalhattak. Mivel a licitre kerülő borok jó része minden évben száraz volt és a legutolsó évjárat termése, bőven tudtunk válogatni és évjáratot tesztelni, akár ebből a szűkebb merítésből is. A nagyon száraz 2012-es évjárat borai egyértelműen magasabb alkoholtartalmat mutattak, mint a következő évek. Talán a 2015-ös borok között éreztünk hasonló karakterűeket, bár a viszonylagos könnyedség, illatbeli gazdagság jobban jellemezte ez utóbbi év termését. A két közbenső évjárat – 2013 és 2014 – sokkal élénkebb savakat, sokszor magas extraktot adott, izgalmas és nagyon jó tartású borokkal.

És akkor milyen lesz 2016? Kitűnő szerkezet, egyre finomodó hordóhasználat, szerethetően szikár borok. S bár a borok java része még nem rendelkezik végső analízis adatokkal, az alkoholok rendre 13% körül maradnak. Kérdés lehet, hogy vajon ez jó vagy nem? A válasz ma már – szemben az 1850-es évekkel és a 90-es, 2000-es évek elejével – egyértelműen igen. Nem mintha a 2012-es furmintok vagy hárslevelűk között ne akadtak volna magasabb alkoholtartalommal is izgalmas és koncentrált tételek. Viszont a 2016-os és a szintén licitre kerülő néhány 2015-ös száraz borokban eddig nem tapasztalt különbségeket lehet felfedezni – a dűlők javára. Talán ilyen szépen és tapinthatóan soha nem jelent még meg a Szent Tamás, a Holdvölgy, Öreg-Király, Úrágya vagy bármelyik sorra kerülő dűlő karaktere. Itt és most szinte minden egyes bor hű lenyomata a termőhelynek.

Ez jó részt annak köszönhető, hogy a borok egyensúlya a hűvösebb (2016) vagy éppen a melegebb nyár (2015) nyár ellenére sehol nem billen. Finom szerkezet és nagyfokú tudatosság az a két jelző, ami számomra ezeket a borokat meghatározza. Körvonalazza, beazonosítja, szerethetővé és kívánatossá teszi, Tokaj egy újabb izgalmas darabjaként. Bízom benne, hogy mások számára is, akik jönnek és kóstolnak vagy akár vásárolnak is.

Ízelítő a borlistából:

Folytatjuk az újonnan érkezőkkel…

Letenyei Lajos Pesten 1859-ben kiadott „Válvölgyi s Tabajdi Szőlőmívelés ismertetése” című munkájában ugyan a hárslevelűt nem említi a bor készítésére való szőlőfajták között – sőt, a furmin (sic! Schams Ferenc szerint így, „t” nélkül) egy Margit szőlővel azonos arrafelé -, ma mégis úgy érezhetjük, nagyon sok víz folyt le azóta a Dunán.